Bár kaptunk válaszokat, sőt a közérdekű adatigénylés teljesítése is befutott a Zsolnay Örökségkezelőtől, még mindig akadnak nehezen érthető furcsaságok a Tettyei Piknik körül.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Többször írtunk a Pécsi Polgári Szalon Egyesület égisze alatt futó Tettyei Piknikről, ahol Vári Attila fideszes polgármesterjelölt gyakorlatilag házigazdagaként viselkedhetett. Azt is megírtuk, hogy az emberi erőforrások minisztériuma, és azon belül Hoppál Péter volt államtitkársága 2 millió forinttal támogatta a rendezvényt. 

A programot ténylegesen szervező, megvalósító Zsolnay Örökségkezelő Nkft.-nek közérdekű adatigénylést és kérdéseket is küldtünk az eseményt követő hétfőn. Jóval a törvény által előírt határidő – és egy önkormányzati választás – után sikerült válaszolni, pedig nem kérdeztünk bonyolultat. A válaszokat látva tisztázó kérdéseket is küldtünk, amire már jóval gyorsabban reagáltak és közben a közérdekű adatigénylésünket is teljesítette a Vincze Balázs által vezetett önkormányzati cég. Viszont a ZSÖK támogatási és megbízási szerződéseit olvasva még kacifántosabb a történet, mint gondoltuk.

A dokumentumokból az derül ki, hogy a rendezvény előtt mindössze 1 (egy) nappal kötött megbízási szerződést a Pécsi Polgári Szalon Egyesület és a ZSÖK, bruttó 1 millió forint értékben. Ez annak tükrében érdekes, hogy egy ilyen rendezvényt teljesen lehetetlen egyetlen nap alatt megszervezni, ezért sokkal életszerűbb, hogy a megállapodás már szóban sokkal korábban megköttetett. Az persze továbbra is nehezen érthető, hogy miért tartott majdnem egy hónapig a kért szerződést a Szabad Pécsnek elküldeni, hiszen szeptember 23-án már kértük azt.

Ennél még furcsább, hogy az EMMI támogatásáról szóló levelet majdnem két héttel a Piknik után írta csak alá az államtitkár. Így ezt a közérdekű adatigénylésünk időpontjában még nem is tudták volna megküldeni. Viszont a dokumentumból az is kiderül, hogy nem csak a Tettyei Pikniket támogatták 2 millió forinttal, de összességében 4 millió forint állami támogatást kapott a ZSÖK két rendezvényre. A támogatás másik fele a Kertváros Napra ment, és ezzel a Művészeti tevékenységek és egyéb fejezeti feladatok támogatása címen olyan előadók léphettek fel a rendezvényen, mint Krisz Rudi, Vitamin a Happy Gangből vagy éppen Vastag Csaba. És közben folyhatott az ingyen sör is.

Részlet az államtitkárság leveléből, ami októberi dátummal van ellátva

Azaz a ZSÖK előre finanszírozhatott legalább egy olyan rendezvényt és úgy vállalhatott előre kötelezettségeket, hogy az elvileg főszervező egyesülettel és a fő finanszírozó államtitkársággal nem volt írásbeli megállapodás, támogatási szerződés, valószínűleg csak szóbeli megegyezés lehetett. Az továbbra is kérdés, hogy miért “csatornázza át” egy önkormányzati cég a neki megítélt támogatást egy látszólag külsős rendezvényre.

A viszony és a kölcsönös bizalom nyilván megvolt, hiszen korábban többször dolgoztak együtt a szervezetek. De a közös pártszimpátia is hozzájárulhatott a gördülékeny együttműködéshez: Vincze Balázs, a ZSÖK vezetője fideszes színekben indult és nyert a nyugotszenterzsébeti polgármesterválasztáson, míg a Pécsi Polgári Szalon számtalan szálon kötődik kormánypárti politikusokhoz. 

A 2000-ben alapított és sokáig Páva Zsolt által vezetett egyesület Lengvárszky Attila elnöksége alatt kezdett el igazából gazdálkodni, tehát valamikor 2014-2015-ben. Az egyesület – az elérhető beszámolók szerint – elsősorban közpénzekből, költségvetési támogatásokból fejti ki tevékenységét évente kb. 2-6 millió forintból, de a 2018-as évre vonatkozóan még nincs nyilvános bevallásuk. 

KategóriákMETÁL