Igen bátor vállalást tett közzé Facebook-oldalán és dizájn díjas plakátokon a Fidesz pécsi csatolmánya: demokráciát, sőt kereszténydemokráciát építenének, ha belép valaki a pártjukba. Most már tényleg!
A cikk a hirdetés után folytatódik
Az anyapárttal némileg szembemenve képzelhetik el mindezt, hiszen az Orbán-kormányokat alkotó pártok, ha valamiben – a közpénzek magánvagyonná alakításán túl – hatékonyak voltak, akkor az a demokratikus intézmények és alapértékek rongálása. Mindenesetre most parádés felhívást tett közzé a párt pécsi, baranyai szervezete, amit egy az egyben muszáj idetenni:
Szóval, innen inkább építenék azt a demokráciát, sőt keresztény demokráciát.
Talán itt érdemes megjegyezni, hogy Pécsen sem fideszes, sem KDNP-és politikust nem sikerült egyéniben a hamarosan felálló városi közgyűlésbe juttatnia a két pártnak. A helyi választási pártszövetségből az Összefogás Pécsért Egyesületnek (aminek a vezérelvei viszonylag sok átfedést mutatnak mind a KDNP, mind a Fidesz vezérelveivel) sikerült csak a bravúr. De Kővárinak is csak neccesen.
Így, az eredmények tükrében, már kevésbé meglepő, hogy új arcokkal, új karakterekkel, új ipsékkel képzelik el a helyi szervezet jövőjét azok, akik jövőt látnak a szervezetben. A Szabad Pécs közszolgálatiságán ne múljon:
Hahó facebookosok, itt lehet csatlakozni a KDNP-hez!
Frissítés: Cikkünk korábbi verziója – technikai okokból – nem tartalmazta a szervezet kedvcsináló videóját. A mulasztásért elnézést kérünk! Íme: