És, hogy mióta is kerestük konkrétan levélben. Döntsék el önök, hogy ezek olyan témakörök és kérdések-e, amelyeket fel lehet, esetleg fel is kell tenni annak, aki Pécs polgármesterjelöltje akar lenni. Benne volt az is, hogy Vári egyelőre még mindig titkolt polgármesteri programjára is rákérdeznénk.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A világ legkönnyebb kérdése előtt sokkal több mindent és sok konkrétumot is megkérdeztünk Vári Attilától, a Fidesz-KDNP-ÖPE választási szövetség polgármesterjelöltjétől. Ahogyan a Szabad Pécs villáminterjúját közlő cikkben egyébként erre utaltunk is.
Most azonban megmutatjuk a levelezést is, a konkrét kérdéseket és témaköröket is, amiket csak azért küldtünk el előre a második e-mailes megkeresésünkben, mert úgy láttuk, talán majd így tud az interjú elkészülni.
És, hogy mióta is kerestük konkrétan levélben.
Döntsék el önök, hogy az alábbi kérdések és témakörök olyan kérdések-e, amelyeket fel lehet, esetleg fel is kell tenni annak, aki Pécs polgármesterjelöltje akar lenni.
Mint láthatják, Vári Attila egyelőre még mindig, egy héttel a választás előtt is titkolt polgármesteri programjára is rákérdeztünk volna.


Az sem lényegtelen, hogy az első interjúra kérő levelet még szeptember 10-én küldtük el, majd – válasz hiányában – hat nappal később az újabbat, már kérdésekkel.
A Vári Attilával tervezett, de az ő hibájából elmaradt interjúnk előre elküldött témakörei, kérdései: Ok, amiért elvállalta, Programja, Legfontosabb, leggyorsabb teendői, Közgyűlési munka – ha többségben, illetve ha kisebbségben lesz a szövetségük, Politikai kapcsolatai, Hány évre tervez?, Mi lesz, ha nem nyer?, Dolgozna-e akkor is a PSN vezéreként tovább?, Van-e ott utódja, ha nyer?, Ha nem nyer, és elküldik, mihez fog kezdeni? Számol-e ezzel?, Elmúlt 5 és 9 év értékelése, PSN-es munkájának az értékelése, Pécs és Baranya helyezete, Polgármesteri alklamassága, Ellenfeleit és erősségeiket/gyengeségeiket hogyan látja?, Mit valósítana meg az ellenefei programjaiból, Atomtemető, Fejlesztések, Kampányt hogyan látja.
Illetve az sem mindegy, hogy Vári Attila aztán arra sem válaszolt, hogy két általa vezetett cég egymással állt-e üzleti kapcsolatban. Persze, ez kényes ügy volt, hiszen kapcsolatot mutatott Vári és Bánki Erik közt, és más megvilágításba is helyezhet egy PSN-es közbeszerzést.
És az sem mindegy, hogy július elején, a PVSK férfi kosárlabdacsapata bronzérméről szóló sajtótájékoztató után azt mondta nekünk, hogy ott és akkor nem, az azt követő hetekben sem, de két-három-négy hét múlva szívesen ad lapunknak is interjút. Ezt egyébként éppen előttünk a Pécsi Stopnak is megígérte akkor. Persze Vári a polgármesterjelölti vitától is elállt, illetve nem reagált rá, avagy nem engedték neki, hogy vitázzon és reagáljon.
A Szabad Pécs az elmúlt hetekben a Mindenki Pécsért és az LMP pécsi polgármesterjelöltjével leült interjúzni, ennek ellenére ugyan még nem készültek el, de a terveink szerint, holnap, azaz hétfőn mindkettőt közöljük.
Ilyen előzményeket követően tettük fel a világ talán legkönnyebb kérdését. Amiből meg ez lett:
És van egy slusszpoénunk is
A végén megmutatjuk, hogy nem kivételeztünk Várival a “vicces” kérdéssel. Így szólítottuk meg idén tavasszal, az EP-választás napján Páva Zsoltot, Pécs polgármesterét, miután leadta a voksát. Tudni kell, hogy a pécsi önkormányzat nagyjából két és fél éve nem válaszol a közügyekben való újságírói megkereséseinkre.

19? Lapot!