December végéig lehet jelentkezni a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság jövő év elején induló képzésére, amelynek végén járőrtársakká válhatnak az arra alkalmas pályázók. A felhívás már megjelent a rendőrségi portálon is.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

A Szabad Pécs is beszámolt arról, hogy első alkalommal, a jövő év elején úgynevezett járőrtárs-képzést indít a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, amelyre ez év végéig (december 31-éig) lehet jelentkezni. A cikkben a Siklósi Hírek írására hivatkozva felsoroltunk részleteket és jelentkezési feltételeket az okj-s képzésről, de volt még néhány nyitva maradt kérdés, emiatt csütörtökön reggel megkerestük kérdéseinkkel a megyei főkapitányság sajtósait. Választ egyelőre nem kaptunk, de a rendőrség hivatalos portálján mostanra megjelent a pályázati felhívás is, amelyet szemlézve további részletek derültek ki.

Természetesen, ha választ kapunk kérdéseinkre, frissítjük cikkünket, vagy külön írásban számolunk majd be az új információkról.

Azt már megírtuk, hogy a képzésre december végéig lehet jelentkezni, és legalább érettségivel rendelkező embereket keresnek, 18-55 év közöttieket. Ahogyan azt is, hogy a képzés  Pécsett folyik majd, február elsejétől indul, öthónapos lesz, akik pedig felvételt nyertek rá, és a képzést is teljesítették, azonnal tényeges munkába is állhatnak (garantáltan), de végleges státuszt egyéves próbaidő után kaphatnak csak.

A most nyilvánosan is közzé tett felhívásból kiderült, hogy a Baranya megyei rendőrfőkapitány által meghirdetett, pécsi helyszínen folyó képzést végzettek a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság állományába kerülnek majd, járőrtárs beosztásba, ami a  tiszthelyettesi besorolási osztály, „A” besorolási kategóriája.

A meghirdetett képzésre cselekvőképes, 18. életévüket betöltött, a felvételi követelményeknek megfelelő magyar állampolgárok jelentkezését várják.

A felvételt nyert személyek 5 hónapos időtartamú, moduláris képzésben vesznek részt, amelyet követően – sikeres vizsga esetén – őr-járőrtárs rész-szakképesítést (OKJ 51 861 03) szereznek.

A résztvevők már a képzés alatt munkaviszonyban állnak, majd – sikeres modulzáró vizsga letétele esetén – a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság hivatásos állományába 12 hónap próbaidő kikötésével kerülnek kinevezésre.

A beosztásban ellátandó feladatok

A képzés sikeres befejezését követően a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság valamelyik rendőrkapitányságának állományába nevezik ki őket A hivatásos szolgálati jogviszony létesítése garantált, rendészeti szakterületen végzendő feladatkörrel.

A képzés ideje alatt a modulzáró vizsgáig a tanulók a garantált bérminimumot, a vizsga sikeres letétele után, a hivatásos szolgálati jogviszonyba lépés napjától a törvényben meghatározott illetményre és a szolgálat teljesítéséhez szükséges egyéb ellátásra lesznek jogosultak.

Pótlékot kaphatnak azok, akik angol, német, francia, kínai, arab vagy orosz nyelvvizsgával rendelkeznek – a nyelvvizsga típusától, szintjétől függően. A pótlék alanyi jogon jár, nyelvvizsgánként. Az idegennyelv-tudási pótlék összege havi 5 796 forinttól 38 650 forint összegig terjedhet.

A rendőrök emellett éjszakai pótlékot, készenléti pótlékot is kapnak,  a túlszolgálatot szabadidőben ellentételezik, de az előző évi egyéni teljesítmény függvényében teljesítményjuttatásra is jogosultak lehetnek. Az illetmény pedig a rendvédelmi illetményrendszer által garantálva négyévenként emelkedik. A rendvédelmi életpályamodell keretei között a magasabb iskolai végzettség, illetve szakképzettség megszerzését követően magasabb beosztásba történő kinevezés lehetősége és a szakirányú továbbtanulás biztosított. A rendőrség illetményen kívüli juttatásként évi 200 ezer forintos cafetéria juttatást is fizet, de lehetőség van többféle lakhatási támogatásra is. A cikkünkben található linken elérhatő pályázati felhívásban további lehetséges juttatásokról és támogatásról is szó esik.

A felvételi követelményekről már az előző cikkben is elmondtuk, hogy magyar állampolgárságra, állandó belföldi lakóhelyre, büntetlen előéletre is szükség van, és meg kell felelni a fizikai, pszichológiai és egészségügyi alkalmassági vizsgálatokon is.

A jelentkezés elbírálásánál előnyt jelent a gépjárművezetői engedély, a már fentebb említett angol, német, francia, kínai, arab vagy orosz nyelvekből szerzett, államilag elismert nyelvvizsga, a harcművészeti jártasság, vagy évek óta folytatott sport tevékenység, és jelentős sporteredmények.

A háromlépcsős alkalmassági vizsgálatot követően a pályázók személyes meghallgatáson vesznek részt, a felvételi eljárás eredményéről írásban kapnak értesítést.

KategóriákMETÁL