Pécsett is fellép novemberben az idén 30 éves Tankcsapda. Magyarország egyik legismertebb és egyik legjobb rockzenekara idén új nagylemezzel és könyvvel is (Liliput Hollywood) jelentkezett. Kedden Pécsett dedikálnak Lukácsék.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Magyarország egyik legsikeresebb rockzenekara a debreceni Tankcsapda idén 30 éves. A jeles jubileum alkalmából egy hat állomásos “Körszínpados Aréna Turnéra” indulnak. A turné egyik állomása Pécsett lesz, november 29-én, a Lauber Dezső Sportcsarnokban.
A debreceni trió az idei stadionkoncerteken, így Pécsett is megnöveli a küzdőteret, a zenekar pedig minden oldalról egyformán látható és hallható lesz, kivételes élményt ígétve, és várhatóan nyújtva is. A rajongók három évtizednyi tankológia valószínűleg összes nagy slágerét is hallhatják (ismét), és persze az új albumról is játszik majd néhány új dalt a 2012 óta Lukács-Sidlovics-Fejes felállásban játszó rockzenekar.

Fotó: Kovács Levente – Tankcsapda.com
Sőt, Pécsre kétszer is eljönnek novemberben, nem csak a november 29-i Lauber-koncertre, hanem már holnap, azaz november 5-én is. Kedden 16 órától ugyanis dedikálni fognak Lukács Laciék az Endresz György utcai Mol-benzinkúton (6-os út és a Szántó-Kovács János utca mellett).
A koncertig a rajongók nem fogják kihúzni ezzel, de e cikk szerzője küldi nagy szeretettel az egyik személyes kedvencét és persze mindenki Tankcsapda-kedvencét (a Metallica előadásában) is Lukács “evangéliumából”.

19? Lapot!