Az Országház szimbólum. A törvényhozás helyszíne, az ország legfontosabb ügyeit tárgyalják meg és döntik el a T. Házban. Felelősség terhel mindenkit, aki a Parlamentben dolgozik. Ezzel a felelősséggel ön visszaélt. Vonja vissza ezért a sajtót megalázó és nehéz helyzetbe hozó, kommunista tempóval a nyilvánosságot korlátozó intézkedését! És utána kérjen bocsánatot! A választóktól és a sajtótól is.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

Kövér Úr, ön ha jót akar, azonnal visszavonja azt az intézkedését, amellyel az újságírókat kordon mögé szorította, munkájukat ellehetetlenítette, az újságírókat nyilvánosan megalázta! Az intézkedését Orbán Viktor is elfogadta, ezek szerint ebben a gyalázatban egyetértettek, nem úgy mint a Borkai-ügyben, állítólag.

Kövér Úr, ön mondhatja, sorolhatja, kérdezheti is akár, hogy az olyan ellenzéki akciók után, amilyen Hadházy Ákos táblás performansza is volt, miért nem írt ilyen vehemensen a “liberális” és a “balliberális” stb. média (az ön kedvéért helyeztem el magunkat abban a szűk keresztmetszetű, faék egyszerűségű koordináta rendszerben, vagy halmazban, ahol a “minket /Fideszt/ biza nem simogató” firkászok vannak elhelyezve az önök fejében).

Persze, valójában nem csak “jobbról” érte bírálat Hadházyt. Sőt, a tévészékházban történtek, az ellenzéki képviselői farkasszemnézés és szabadulóakció kapcsán sem egységes vélemények jelentek meg a nem kormányhű sajtóban. Mert az nem kézivezérlésű, vagy nem automatikusan öncenzúrára beálló és berendezkedő.

Amit azonban ön tett, az újságírói kordonnal, az Hadházy Ákos akciójával szemben bűn – valódi, igazi, tapintható bűn. És nem is egyszeri alkalom, nem egy jól (vagy nem jól) sikerült performansz, hanem folyamatos megalázás, a demokratikus vívmányok lábbal tiprása, a választók, köztük a Fidesz választóinak sorozatban arcul köpése. Persze, én annak tartom a viták elől való sunyi, számító elmenekülésüket is. Annak tartom azt is, ahogyan az elmúlt években lezajlott választások előtti lakossági fórumokon aljas hazugságokra építő, vagy azzal kevert igazságokat és féligazságokat kiabáltak, sivalkodtak, egy-egy jól meghatározható csoport, és/vagy személy(ek) ellen, gyűlöletet szítva, a nemzetet megosztva.

Ön a kordonnal a nyilvánosságot csorbítja. Nem csak ellenünk vét, nem csak a sajtóban dolgozók ellen, nem csak a még megmaradt, fennmaradt újságírók ellen. Nem csak azok ellen, akiknek fontos ez a hivatás, és akik mindezt hivatásnak is tekintik. Hanem mindannyiunk ellen vét. Persze, a nyilvánosság csorbításában önök nem kisdobosok, hanem úttörők.

Tudjuk persze, hogy kik akarták és tudták is korlátozni és valamelyest elhallgattatni is a sajtót. Nem volt olyan nagyon régen. Ön is megemlékezett róla mostanában (bár ne (úgy) tette volna), hogy csupán 30 éve vagyunk köztársaság. Ön azokat az embereket manapság már (jó ideje) nagyon hangosan szidja, akiknek a hatalma idején a sajtónak külön nyelvet kellett kialakítania. Ahogyan például a művészeknek is. A műértőknek meg az olvasóknak pedig tudniuk kellett dekódolniuk a jeleket és a kifejezéseket, a vörös farkokat, az összekacsintásokat, egyebeket. És persze volt, amin ez sem segített volna, így nem lehetett megírni.

Ma pedig ismét nagyon közel állunk ehhez, sajnos. Persze, most a baj egy kicsit kisebb és egy kicsit savanyúbb, mint volt. Van még szabad sajtó, a sajtószabadságot viszont fel kell építeni újra. Fel kell építeni a szabad vidéki nyilvánosságot is, akármennyire is lenne az önöknek (éppenhogy) nem tetsző. Mert önök, akik a legbőszebben kommunistáznak, a legbőszebben, és mantraszerűen emlegetik most éppen Gyurcsány vagy Soros helyett a Lenin-fiúkat, tudják jól, hogy mindaz, amit felépítettek, majdnem azt a vörösfarkos-összekacsintós világot hozta vissza. Hangulatában hasonlóság honol.

Persze, például a kommunikáció nagyon más. Önök mintha valamiféle akciós politikai marketingkönyvet nyitottak volna csak ki, találomra, és onnantól nem lenne más, csak az a véletlenül megtalált oldal, és az azon lévő intelmek. Persze, mindaz, amit csinálnak, sokkal inkább egyfajta politikai franchise (terjesztik is a világban), sőt közéleti gyorsétteremlánc, nagy krumplival, kuponnal, de kihűlt, rágós hússal készült hamburgerrel. Amit a ránézésre tetszetős külső után egyre többen köpnek ki, mert a rágós semmiből sem jó, de hamburgerből biztosan nem.

Ön és önök bőszen kommunistáznak, pedig az élet számos területén megelőzik, és nem jó értelemben vernek köröket elődeikre. Ennek az egész őrületnek a kicsúcsosodása az ön parlamenti kordonja, aminek a fotója a későbbiekben politikatudományi és médiaelméleti órákon is ott lehet majd a szlájdokon, ha az autoriter hatalomra és a politikai abszurdra akarnak majd egy elviekben demokratikus országból példát mutatni. Sajnos ezt még bennyhillesíteni sem lehet, mert viccnek azért durva lenne.

Ön kommunistázik állandó jelleggel, mintha muszáj lenne, pedig ön közéletileg aktív volt 1989 előtt is, és nem csak az ellenzéki kerekasztal idején, hanem a nagy rendszer kis alkatrészeként is pityegett.

Harminc évvel a rendszerváltás után én biztosan nem fogok úgy tenni, mintha az, ami az elmúlt években folyt minálunk, és amiben ön is részt vett, minimum hallgatólagosan, az ne hasonlítana egyre inkább ahhoz, amiről és ami ellen annyira sokat beszélt a Fidesz és ön is 30 éve, 1989-ben. És ezt akkor is fel lehet emlegetni szerintem, ha ön, és az akkori, de máig megmaradt párttársainak színeváltozásai amúgy, alapesetben ettől inkább elrettentenének. Mondván: Minek? Inkább legyintsünk rájuk!

De nem lehet, ahhoz önök túl magasan ülnek, hogy legyintsünk.

KategóriákPUNK