Jó ideje a béka feneke alá került a pécsi közgyűlési munka színvonala. Van bűne ebben a városvezetésnek is, főleg, mert időnként elvesztik a fejüket az ellenzék szándékos vagy természetes értetlensége miatt, de elsősorban a Pécsett ellenzéknek számító kormánypárti és azzal egyenértékű képviselők ténykedése repítette a korábbiaknál is mélyebbre a város egyik legfontosabb fórumát. Az viszont, ahogyan a keddi közgyűlésen a sajnos nem egyszer kifejezetten rosszindulatú ellenzéki politikusok meghátrálásra késztették a pécsi kulturális alpolgármestert, na az már nem róluk állít ki bizonyítványt – ők csak hozták az egyre inkább megszokott “minőséget”.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Röviden és tényszerűen leírható, milyen közjáték történt a keddi pécsi közgyűlési ülésen. Ez jön előbb.
Pécs arculatának megtervezésére ír ki pályázatot a pécsi önkormányzat, erről is döntöttek a közgyűlésen. A bírálóbizottságban egy hely a polgármesteré lett volna. Zag Gábor, kultúráért felelős DK-s pécsi alpolgármester ezért azt javasolta, jelöljenek mást. (Ő ezt így nem mondta ki, de a lényeg: inkább válasszanak egy művészt a mérnök-végzettségű, és a kultúrához, kreatív és művészeti tervezéshez legfeljebb műkedvelőként értő polgármester helyett.) Zag rezzenéstelen arccal jelentette be, hogy a neves képzőművészt, Böszörményi Istvánt jelöli. Az ellenzék erre olyan ventillálásba kezdett, ami még a körükben is ritka, a lényeg: tiltakoztak Böszörményi jelölése ellen. Erre Zag kissé megrendülten azt mondta, nem gondolta, hogy ilyen ellenállást vált ki a jelölt személye, ezért rögtön módosítana is, és egy – amúgy a feladatra nem alkalmatlan – másik személyt jelöl helyette.
Az elmúlt hónapokban sajnos nem egyszer láttuk, kevésbé és sokkal egyértelműbben is, hogy milyen szinten tud kicsinyes, rosszindulatú és fogalmatlan lenni a pécsi ellenzék. A fogalmatlanságukat most kedden is többször bizonyították.
Az első kettő (kicsinyesek, rosszindulatúak) ízlés és szemszög kérdése is. De ennél azért többről van szó. A fogalmatlan viszont már sokkal inkább ténykérdés. Azt viszont nem mindig lehet eldönteni, hogy szándékosan játsszák-e az ostobát, esetleg direkt csúsztatnak, vagy tényleg nincsenek mindig tisztában azzal, amiről beszélnek. Persze, valójában mindegy is, benéznek egy csomó mindent, vagy tévesztik el az arányokat úgy, mintha nem lenne holnap. Nem egy felvetésük után kell a városvezetésnek, leginkább két alpolgármesternek és a polgármesternek didaktikusan, pontról pontra elmagyarázni, amit amúgy jó lenne, ha tudnának. Persze, a pécsi városvezetésnek is dolgoznia kell azon, hogy a döntéselőkészítés és annak nyilvánossága gyorsabb és korrektebb legyen.
De visszatérek e véleménycikk tárgyához, a pécsi városi arculat megalkotására kiírt pályázat közgyűlési vitájához.
Nem állítom, hogy Zag Gábor ne akart volna jót. Azt sem, hogy kultúráért felelős alpolgármesterként ne tudná, hogy ebben a városban számos elképesztő tehetségű és kiemelkedő, nemzetközi mércével is magas minőséget képviselő művész él, és hogy vannak, akik ennek ellenére is nehezebb körülmények közt élnek, és ettől függetlenül is sokkal több munkát, megbízást, megjelenési és egyéb lehetőséget és megbecsülést kellene kapniuk Pécsett.
Azt nem tudom, volt-e ilyen háttere Böszörményi jelölésének. De abban biztos vagyok, hogy ez egy nagyon fontos, gesztusértékű jelölés volt, vagy hát lehetett volna.
És éppen azért, amit aztán a jelölés elhangzása után levegő után kapkodó vaskalapos és kultúrához való viszonyukról hozzászólásaikban azonnal szomorú bizonyítványt kiállító, s már nemcsak rosszindulatú, izgága fajankóként, hanem a legrosszabb nyárspolgárokként viselkedő képviselők műveltek.
Berényi, Kővári, Barkóczi és Csizmadia is úgy tett, mintha nem Pécsett élnének, vagy élnek, de fogalmuk sincs arról, hogy milyen köztéri alkotások vannak Pécsett. Itt élnek, képviselők, a kultúráról és a művészetekről van véleményük, hangoztatják is, de láthatóan nem ismerik, vagy úgy csinálnak, mintha nem ismernék a várost. Böszörményit a Weöres-szobor lelisztezésével és a pécsi Nagy Lajos Gimnázium kapujára kitett fallosz–rajzot is tartalmazó üzenettel azonosították. Úgy tettek, mintha ez művészeti produktum lenne. Mintha emiatt említette volna meg bárki is Böszörményi István nevét.
Láthatóan fogalmuk sincs, vagy rosszabb esetben úgy tesznek, mintha fogalmuk sem lenne arról, hogy ez társadalmi aktivizmus. Hogy az egyik esetben valóban ott van a művész, de nem mint alkotó, hanem mint egy művész és polgár, aki a pécsi alkotók és a tisztességes szobrászok és képzőművészek, a művészet, sőt a város, és legalább ennyire: Weöres Sándor védelmében lép fel. Az egyik legátgondoltabb és az egyik legjobb tiltakozás volt ez az elmúlt évtizedekben, és nemcsak Pécsett. A szobornak semmi baja nem lett. A lisztezéssel nem tett kárt benne. Úgy tiltakozott, úgy jelezte, hogy valami nagyon nagy disznóság történt, hogy azzal ugyan a bájolgó, ner-kompatibilis ünnepséget “tönkrevágta”, de a szobrot nem.
Sőt, később is, többször is felmerült, hogy a Weöres-szobrot el kellene vinni onnan, ahol van, és Böszörményi utána már megvédte azt, nem a minőségét persze. Azt mondta, hogy azzal többet ártanának, ha elvinnék, ha már egyszer odakerült, ne bolygassák.
Az egyik konzervatív álcivil képviselő, Kővári János kiakadt, hogy Böszörményit jelölik, de a Weöres-szobrot úgy védte, mintha az egy kiváló művészeti alkotás lenne. Hát, nem az! Egy pocsék, rossz minőségű, ellenben súlyosan túlárazott gagyi, aminek, és alkotójának ráadásul a legnagyobb bűne, hogy Weöres-höz méltatlan, legfeljebb csak távolról hasonlít a költőre.
Páva Zsolték mindenféle pályáztatás nélkül, túlárazva rendelték meg, egy Pécshez és Weörös-höz semmilyen módon nem kötődő, de felesége okán a ner-be igencsak jól beágyazott kurzusművésztől. Egy olyan városban, mint Pécs, ahol a szobrászképzés és a szobrászhagyományok egészen kiemelkedőek. Abban meg továbbra sem vagyok biztos, hogy a szoborral kapcsolatban minden engedély tényleg megvan. De tényleg igaza lehet ebben Böszörményinek, hogy ezt a szobrot most már ott kell hagyni. De, hogy úgy hivatkozzanak rá, mintha azzal minden rendben lenne, az cinizmus és bosszantó ostobaság.
És igen, lehet, hogy egy iskolára fallosszal tarkított üzenetet rajzolni az igazgatónak, az egyesek szemében megbocsáthatatlan bűn, de vannak, akik szerint meg a kiváltó ok volt az, ami megbocsáthatatlan bűn, hiszen azért történt ez, azért tiltakozott Böszörményi így, ahogyan Pankotai Lilivel bántak az iskola falain belül. Miután ő a kormányt merészelte szidni egy tüntetésen. Fontos: a pedagógusok védelmében tette, a pedagógusok mellett állt ki.
Azon nem csodálkozom, hogy a Pécsett ellenzékinek számító fideszesek és kvázi fideszesek hozták azt, amit úgy gondolnak, hogy elvárnak tőlük, ott, fent. De, hogy a DK-s alpolgármester miért nem védte meg a szobrászművészt, miért nem felkészülve jelentette be és tette kockára ezt az ügyet, arról fogalmam sincs.
Csodálkozott, hogy ellenállást váltott ki!? Nem csodálkoznia kellett volna, hanem pont erre készülni. Már a felvezetésben bevállalni. Azt, hogy igen, Böszörményinek voltak olyan egyéni akciói, társadalmi aktivizmusa, ami nem fog tetszeni mindenkinek, de mi, én elsősorban a művészt nevezem, őt jelölöm. Az, hogy mellette egy olyan alkotóról van szó, aki fontosnak érzi az igazságot, a becsületet, a művészet és az oktatás szabadságát, az csak emeli ennek a jelölésnek az értékét, de én Böszörményi István szobrászművészt egy nemzetközileg is jegyzett, pécsi, és jelenleg is Pécsett élő képzőművészt nevezek, kérem ezért a kormánypárti képviselőket is, hogy támogassák az indítványt.
Valahogy így kellett volna. Csak így lehetett volna. És, ha az történik ezek után is, ami történt, akkor nagyon máshonnan folytatták volna. És akkor nem csicskul be Zag Gábor néhány vaskalapos nyárspolgár tiltakozása miatt.
Olyanok háborgása miatt, akik Böszörményivel ellentétben nem ütnek meg semmiféle nemzetközi mércét.
Funfact+Disclaimer: Ezt a jegyzetet még a keddi közvetítés közben kezdtem írni, de tudtam, hogy félre kell tennem, mert nem akartam dühből írni. De akkor, az egylélegzetre leírtakba még belefért az a kiegészítés, hogy nem tudom, Zag Gábor egyeztetett-e Böszörményi Istvánnal, de nem vagyok biztos abban, hogy ez megtörtént, és hogy ő elfogadta volna a jelölést. Közben persze megkerestem Böszörményi Istvánt, aki amúgy éppen egy külföldi alkotótáborban dolgozott a világ másik felén. Zag Gábor viszont nem kereste meg előtte (és más sem a pécsi városházáról) az ötlettel. És mint Böszörményi válaszában a Szabad Pécsnek megírta, nemcsak nem keresték, nem is vállalta volna el ezt a munkát.
19? Lapot!
