A városmarketing, a befektetésösztönzés és a turizmusfejlesztés a célja egy újonnan felállított pécsi városházi “célszervezetnek”, közölte a hírt pénteken reggel a pécsi polgármesteri kabinet.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Azt írták, hogy a gazdaságfejlesztés és a befektetésösztönzés, csakúgy, mint a városmarketing és a turizmus fejlesztése minden várost új kihívások elé állít. Ezekre, valamint a választási kampányban tett ígéretekre válaszul Pécs vezetése új célszervezetet hoz létre a polgármesteri hivatalban. A Gazdaságfejlesztési Főosztály stratégiai, tervezési és operatív munkát végez majd. A jövőben ebben a szervezetben valósulnak meg Pécs polgármesterének a befektetők felé tett korábbi konkrét vállalásai.

A polgármesteri hivatal átalakításáról, amelyről szavaztak a csütörtöki közgyűlésen azt írták, hogy az a tervek szerint három fő cél mentén folyik: a hatékonyság növelése, a bevételek és kiadások mostaninál centralizáltabb felügyelete, valamint a gazdaságfejlesztés elősegítése.

A gazdaság fejlesztése, a befektetésösztönzés, a városmarketing és a turizmus erősítése kiemelt helyett kapott Péterffy Attila és a Mindenki Pécsért választási vállalásai között, emlékeztettek a sajtóközleményben. Ezért döntöttek egy teljesen új szervezeti egység létrehozásáról.

Az új célszervezet, a Gazdaságfejlesztési Főosztály 14 fővel kezdheti meg a munkát. Az új főosztályon fog megvalósulni a polgármester egyik konkrét vállalása: a stop-shop rendszer, amelynek köszönhetően a helyi cégek és befektetők ügyeinek szakmai alapú kezelése egyetlen helyen történik a jövőben, levéve a vállalkozások válláról a hivatalokkal és hatóságokkal való egyeztetés terhét.

A Gazdaságfejlesztési Főosztály kiemelt feladata lesz a befektetők hathatós támogatása mellett a megyei és városi marketingtevékenységek összehangolása, ide értve a tervezés és végrehajtás teljes folyamatát, valamint ugyanez a tevékenység a turisztikai fejlesztések terén. A fő cél, hogy nagy volumenű beruházások és nemzetközi jelentőségű rendezvények valósuljanak meg Pécsett.

Hangsúlyozták, hogy Pécs városában eddig nem folyt összehangolt stratégiai tervezés és operatív munka a befektetésösztönzés, a városmarketing és a turizmusfejlesztés terén. Ezeket a feladatokat azonban a jövőben szakemberek jól szervezett csapata végzi majd a polgármesteri hivatalban.

KategóriákMETÁL