Halott csecsemőt találtak Versenden. A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A rendőrségi közlemény szerint a nyomozóhatósághoz december 18-án reggel arról érkezett bejelentés, hogy egy állapotos versendi nő valószínűleg titkon szülte meg gyermekét, majd a csecsemőt eltűntette valahová.
A rendőrök kimentek az asszonyhoz, aki azt mondta, hogy nem volt terhes, és önként vállalta az orvosi vizsgálatot. Csakhogy a vizsgálat azt állapította meg, hogy a nő a közelmúltban szülhetett, és azonnali műtétre szorul.
Ekkor már elmondta a rendőröknek, hogy valóban szült, a gyermeket pedig egy festékes vödörben rejtette el. A rendőrök a ház udvarán, egy szekrényben meg is találták a festékes vödröt, abban pedig az újszülöttet.
Tekintettel arra, hogy a halálesettel kapcsolatban felmerült az idegenkezűség gyanúja, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetése miatt nyomozást rendelt el.
A 36 éves nőt továbbra is kórházban kezelik, nincs kihallgatható állapotban.
A rendőrségi közleményben nem szerepel, hogy a fiú vagy lány volt-e a gyermek, és a nő családi helyzetére vonatkozó információt sem közöltek. Miután emberölés miatt indult nyomozás, feltételezhetően a kisgyermek élve született.

19? Lapot!