A volt pécsi püspök, Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó karácsony alkalmával videóüzenetben köszöntötte a két egyházmegye híveit.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A videót és az üzenet rövid leírását a Pécsi Egyházmegye honlapján találtuk.

Udvardy György szerint karácsonykor az isteni megjelenést, az isteni közelséget ünnepeljük. Életünk minden pillanatában keressük, mikor és hogyan szeretünk jól. Önmagunktól, egymástól sem tudunk tanulni, de Istentől igen, aki teljesen közel jön hozzánk, vállalja a mi életünket és sorsunkat.

Karácsonykor sok elvárást fogalmazunk meg önmagunkkal, egymással kapcsolatban is. Nem mindig tudunk ennek megfelelni, de karácsony mégis átmelengeti a lelkünket, hogy jól és örömmel tudjunk szolgálni. Ebben erősít meg bennünket Jézus Krisztus születése, mert elhisszük, hogy mindannyiunk számára elközelgett, eljött benne Istenünk emberszerető jósága és bölcsessége, mondta az érsek.

KategóriákJAZZ