Szakmai alapon be kéne kerülnie a PMFC-akadémiának az államilag kiemelten támogatott tíz fociakadémia közé. Várhatóan azonban nem csak szakmai alapon születik majd meg a döntés az “elitről”. Még több közpénzt tolnak a rendszerbe, aminek a hatékonyságát már eddig is inkább rontotta, mint javította a számolatlanul beleöntött állami lé.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az állami sportakadémiai rendszer kialakításáról azután jelent meg a kormányhatározat, hogy a magyar labdarúgó válogatott kikapott Wales-től és nem sok esélye maradt rá, hogy részt vegyen a többek között Budapesten rendezendő, jövő nyári Európa-bajnokságon.

Tehát nagyon úgy néz ki, hogy Orbán Viktor felhúzta magát azon, hogy a magyar fociba és fociutánpótlásba öntött százmilliárdok ellenére a sportág nem sokat lépett előre tíz év alatt nemzetközi viszonylatban. A kézilabdát és a kosárlabdát gondolom csak azért kellett beemelni az új kormányhatározatban a labdarúgás mellé, nehogy túl egyértelmű legyen, mi az igazán fontos a miniszterelnöknek.

Egyes forrásaink szerint már eldőlt, mely sportakadémiák kerülnek az államilag kiemelt, plusz forrásokkal megtámogatandó elitkörbe. Néhány napon belül ki kell hirdetni az “eredményt” a Magyar Közlöny november 21-ei számában megjelent kormányhatározat szerint. Más források viszont úgy tudják, megy még a lobbizás, lehet még 1-2 kiadó hely.

Szemérmesen kormányhatározatot írtam, de köztudott, hogy a magyar sport főbb irányait, főleg a csapatsportokét, azon belül is a labdarúgásét Orbán Viktor miniszterelnök határozza meg. Ennék elég egyértelmű jelei voltak eddig a kormányfő szülőfalujában, Felcsúton elköltött tízmilliárdokon kívül is. Ebben a cikkünkben például a pécsi sportegyesületek nagy ingatlancsereberéjéről írtunk és arról, úgy tudjuk, az egész Orbán Viktor fejéből pattant ki. Cikkünket Facebook-oldalán aztán kifejezetten pozitív kommentárral megosztotta Rákossy Balázs pécsi származású államtitkár, így közvetve megerősítést nyert a kormányfő szerepére vonatkozó információnk.

A lényeg: a jövőben kiemelt állami támogatásban fog részesülni néhány, egyelőre nem tudni, milyen alapon kiválasztott futballakadémia. Amíg a vb-ezüstérmes Horvátországban mindössze két fociakadémia van, addig Magyarországon megszámolni is nehéz, mennyi. Forrásaink szerint 10 vagy 12, de inkább csak 10 akadémia kerülhet az államilag kiemelten támogatott körbe. 

Az akadémiák két fő forrásból tudtak eddig pénzhez jutni: tao-támogatásból és normatív alapon az MLSZ-től. Úgy tudjuk, ezek a források maradnak, az elitbe bekerülők viszont további plusz állami támogatást fognak kapni. Magyarán nagyon úgy néz ki, hogy még több közpénzt tolnak bele a rendszerbe, mintha az lenne a probléma, hogy kevés a pénz, pedig inkább az, hogy túl sok. A horvát és szerb klubok például nagyságrendekkel kevesebb állami támogatást kapnak, ezért abból kell élniük, hogy tehetségeket nevelnek, és a nemzetközi piacon eladják őket. Nálunk egy klub akkor is vígan eléldegél az állami pénzekből, ha egy darab nemzetközi szintű játékost sem nevel ki évek alatt.

Egyes forrásaink szerint így fog kinézni a top10: Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (leánykori neve: Felcsút), MTK, Honvéd, Ferencváros, Videoton, Vasas, Debrecen, Illés Akadémia (Szombathely), Diósgyőr, Győr. Más forrásaink szerint valamelyik klub helyett a Kisvárda került be. Ezt támasztja alá, hogy állítólag informálisan már megkerestek utánpótlásedzőket a kelet-magyarországi kisváros akadémiájáról, szokatlanul magas fizetési ígéretekkel.

Ez azért lenne különösen vicces, mert az MLSZ megbízásából az akadémiákat minősítő belga Double Pass cég legutóbb a leggyengébb, harmadik klaszterba sorolta be a kelet-magyarországi NER-klub utánpótlásműhelyét, míg a PMFC akadémiája információink szerint bőven a legjobb tíz között végzett, egészen pontosan a hatodik, hetedik hely környékén. (A harmadosztályú PMFC egyébként épp az idegenlégiósokkal teli első ligás Kisvárdát búcsúztatta nemrég a kupában.)

A PMFC a Double Pass minősítése szerint a második klaszterbe került olyan akadémiákkal együtt, amelyek most kiemeltek lehetnek. Így nézett ki a három klaszter:

  1. Klaszter: PUFLA, MTK, Diósgyőr, Debrecen, Győr, Honvéd
  2. Klaszter: PMFC, Ferencváros, UTE, Videoton, Szombathely, Békéscsaba, Vasas, Nyíregyháza, Kecskemét
  3. Klaszter: Kisvárda, Szeged, Kaposvár, ZTE

Akkoriban azt lehetett hallani, hogy a harmadik klaszterosoktól akár el is vehetik az akadémiai minősítést. Az ukrán határhoz közel fekvő Kisvárdát forrásaink szerint a kárpátaljai magyarok miatt favorizálja a kormányzat, szeretnék, ha az akadémia bevonzaná az ottani tehetséges játékosokat. Orbánék egyébként hasonló okból a határon túl is támogatnak közpénzzel sportszervezeteket, Erdélyben, Vajdaságban és a Felvidéken is.

Úgy tudjuk, az MLSZ vezetésének, pontosabban Csányi Sándor elnöknek nagyon nem tetszik a “kormány” ötlete, amiről egyébként nem is tudott az MLSZ előzetesen semmit. A nyílt konfrontációt nyilván nem fogja vállalni az elnök, de kitalálhat valamit, amivel “kompenzálja” a hoppon maradó, az elittől anyagiakban így jócskán lemaradó akadémiákat. Utóbbit több forrásunk valószínűsíti.

A Rátgéber-féle pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémiával nyilván nem lesz gond, simán bekerül a támogatotti körbe.

De mi lesz a PMFC-vel?

A PMFC épülő akadémiájának főépülete Kovácstelepen

Úgy tűnik tehát, hogy a pécsi klub az új állami elitakadémiai kör létrehozásával nem kap majd kevesebb pénzt az utánpótlás működtetésére. Mivel létesítményüzemeltetésre is lehet már tao-pénzt költeni, az új kovácstelepi központ működtetése sem jelenthet nagy problémát a jövőben. Mondjuk ehhez az kell, hogy a PSN-nél a jövőben hatékonyabban hívják le a pénzeket. Mint az alábbi táblázatból látszik, tavaly mindössze a megítélt tao-keret 29 százalékát tudta lehívni az akadémiát működtető PSN.

Az azt megelőző év jobban sikerült ilyen szempontból, de érdemes egy pillantást vetni a szintén a PSN által működtetett vízilabdautánpótlás hasonló számaira.

Öt év alatt nagyjából ugyanakkora tao-keret jutott a két sportágnak Pécsett, de a vízilabdázóknak jóval több pénzt tudott lehívni a PSN, mint a labdarúgóknak.

Bár az utánpótlás, amíg bőven van rá állami pénz, könnyen működtethető, addig a felnőtt csapattal valamit kezdenie kell a PSN-nek, főleg most, hogy reális esély van a már profi másodosztályba való feljutásra. Információink szerint továbbra is benne van a pakliban, hogy a Hungast-os György Tamás a mostani mezszponzorinál komolyabb, akár tulajdonosi szerepbe kerül rövidesen a klubnál.

KategóriákMETÁL