Felért a csúcsra a Himesházán született, Pécsett élő magyar pilóta. Történelmi győzelmet aratott, ő lett a magyar autó-motor sport első túraautó világkupa győztese.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Michelisz Norbert a végső győzelmet drámai, a végletekig kiélezett küzdelemben, izgalmas, fordulatos versenyen, elképesztő körülmények közt szerezte meg.

A túraautó világkupa bajnoki cím sorsa a szezonzáró napon, sőt az utolsó futamban dőlt el, amelyet Michelisz az élről rajtolva, tíz pontos előnnyel várhatott, de aztán már az első kör végén visszaesett, és a verseny első felében legnagyobb ellenfele, a Hondával autózó argentín Esteban Guerrieri vezetett, sőt a világkupa pontversenyben is átvette a magyar pilótától a vezetést. Aztán egy kisebb lökdösődés után a spanyol Azcona élre állt, az argentín pedig egyre hátrébb csúszott, később az is kiderült, hogy valami technikai probléma léphetett fel az ütközés és a kicsúszás után, azért lassult be a Honda.

Így aztán a BRC Hyundai N Squadra Corse magyar pilótájának, Michelisz Norbertnek már sem a biztos végső győzelmet jelentő harmadik hely nem számított, s főleg nem a futamgyőzelem kivívása – úgy, hogy látszott, pontot sem szerezhet már Guerrieri, akár ki is állhatott volna. Természetesen nem ez történt, végül az ötödik, egyben pontszerző helyen ért be a célba.

A 35 éves Michelisz Norbert ezzel felért eddigi pályafutása csúcsára, méghozzá egy olyan szezon és zárónap után, amelyről még sokáig beszélni fognak a sportágban.

KategóriákMETÁL