Ismét közgyűlés lesz holnap Pécsett. A múlt heti rendkívüli, a 2020-as tervezett költségvetés elfogadása miatt összehívott ülés után rendes ülést tartanak. A jövőbeni házasságkötéseket érintően az anyakönyvvezetők díjáról is dönthetnek. Emelnék azt valamelyest. Azoknak azonban, akik a lakodalmat tervezgetik, nem kell emiatt aggódniuk.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Tavaly tavasszal Pécsett megemelték az anyakönyvvezetőket illető díj mértékét. Azóta azonban az új pécsi vezetés szerint tovább nőttek a jövedelem és keresetbeli változások okozta bérfeszültségek. Ráadásul emelkedtek az “anyakönyvi események méltóságához illő megjelenés teljesítéséhez szükséges költségek is”. A pécsi vezetés szerint már ezek is indokolnák, hogy növeljék az anyakönyvvezetők díját, de jó okként itt van még az is, hogy az anyakönyvvezetők jórészt a hivatali munkaidőn túl, túlnyomórészt pénteken, szombaton és vasárnap látják el a szolgálatukat, amelynek nagyobb elismerése érdekében indokolt az anyakönyvvezetőket megillető közreműködési díjnak a növelése. A növelést az állampolgárok, vagyis a házasulandó párok által befizetett szolgáltatási díjból tervezik a holnapi pécsi közgyűlésen tárgyalandó előterjesztés szövege szerint emelni, de a díj összegének változatlanul hagyása mellett. Magyarán úgy akarnak több pénzt fizetni minden egyes esküvő és bejegyzett élettársi kapcsolat hivatalos lebonyolításában való közreműködésért, hogy más helyről sem veszik el a pénzt, nem kell ehhez klasszikus átcsoportosítás, és a fizetendő (eseményenként amúgy 20 ezer forintos) díjat sem kell megemelni.

A változás annyi lenne, hogy a a befizetett díjakból megmaradó, az anyakönyvvezetők díján és a külső helyszínekre való eljutás költségén túli, az egyéb más célra fordítható összeg mértéke csökkenne.

A 20 000 forintos szolgáltatási díjból eseményenként az anyakönyvvezetők eddig bruttó 10 160 forintot kaptak meg, ezt emelnék most meg bruttó 12 780 forintra. Tavaly Pécsett a díjköteles (azaz nem hivatali időben és/vagy helyszínen történő) házasságkötések száma 394 volt.

KategóriákPOP