Megalakult a Nemzeti Kulturális Tanács. Nem a bréking nyúz kategória, igazából csak legyinteni lehet egy újabb műintézményre, aminek az egyik kitűzött célja, hogy idézem: “összehangolja a kulturális ágazati fejlesztési terveket”.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Az ilyen Tanácsok esetében – a szocializmusban rögzült hagyományokat visszaböfögve – ez a legtöbbször azt jelenti, hogy valójában nem csinál semmit. És rögtön tegyük hozzá, hogy általában ez a jobbik eset. Mármint ha nem csinál semmit.
Ez a Tanács – kicsit azért még ízlelgessük ezt a szót – szóval a tanács biztosítja a kulturális ágazatok egységes kormányzati stratégiai irányításának szakmai alapjait, javaslatot tesz a kormány részére a kultúra kormányzati stratégiájára.
A tavaly decemberben elfogadott, a tanács megalakulásáról szóló törvényben azt is rögzítették, hogy évente jelentenek a kormánynak. Ennek a kormánynak. Azaz még két alkalommal biztosan, de lehet, hogy háromszor is.
Hát akkor jelentsenek.
De azért kérdésként ott lebeg, hogy mennyire tudja bármilyen magát szakmainak tekintő grémium a jelenlegi kormány döntéseit befolyásolni. Főleg, hogy általában ez nem is elvárás.
A tanácsba delegált intézmények sorát végignézve inkább megint csak a kormány és háttérembereik, kultúrharcosaik elképzeléseinek az igazolására létrejött szervezetről lehet szó.
Nem tudom, hogy minek még ide, holmi igazolgatás, kinek akarnak még mit igazolgatni. Nagyjából tudni lehet, hogy honnan jönnek az irányvonalak, stratégiák és hogy ezek következményeként hova tart a pénz.
Mindenesetre a tizenhét szervezetet áttekintve rögtön feltűnik, hogy vidéki kulturális intézményt alig sikerült találni, amelyik méltó lett volna a tanács munkájában való részvételre. A vonatkozó egyetlen releváns – egyszerre nagyon igaz és persze ironikus – kommentárt a Burzsoá Nyugdíjasok már rég megírta:
Én most nem is vitatkoznék azzal, hogy vidéken csak művházak vannak. Sőt valójában akkor van itt kultúra ha Budapestről hozzuk talicskával.
Közben nem akarok tisztán lokálpatrióta alapon hőzöngésbe sem kezdeni, hiszen elég egyértelmű hogy egy nagyobb városban egyszerűen több a kulturális jószág. De azért Pécsen van egy olyan kulturális megaholding, aminek a költségvetése bizony országos hatókörű intézményekéhez hasonlítható.
Azt most kicsit tegyük félre, hogy jelenlegi formájában a Zsolnay Örökségkezelő mennyire viszi előre a magyar kultúra ügyét, mennyivel tudna irányvonalak kidolgozásához hozzájárulni, de már csak a mérete okán is talán lenne helye egy ilyen Tanácsban, a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ mellett.
Tudom, hogy Orbán szinte meghatódottan köszönte a vidéki Magyarországnak a bizalmat az októberi választás után, de ilyenkor azért el kéne megint gondolkodni a kormány vidékbarátságán. Legalább a kirakatba jó lett volna néhány fővároson kívüli kulturális intézmény. Elfért volna.
A szöveg eredetileg a Szabad Péntekben, a Szabad Pécs heti podcastjában hangzott el.
