Március 15. a magyar sajtó napja. Elvileg a szabad magyar sajtó napja. Azonban az ünneplés részben az őszinte érdeklődés hiányában, de azért nagyobb részben a koronavírus miatt elmarad. A második ok egyértelmű, az igény és érdeklődés hiányát legalább részben meg kell magyarázni. Ehhez néhány közhelyet is fel kell sorolni, és nem csak az elmúlt tíz évről.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A politikusok nem szeretik a kritikát. Pláne a nyilvános kritikát. Ezzel nyilván nem csak a politikusok vannak így, de nekik sokszor lehetőségük és eszközük is van a kritikus hangok lehalkítására, elnémítására. Sőt, nem csak erre van lehetőségük, hiszen a 21. században sokkal jobban működik például a zaj. Ami még valamelyest össze is egyeztethető a demokráciával. Nem véletlen, hogy nyugatabbra és keletebbre is találkozni példákkal. A modellek működése és hatásfoka nyilván eltérő, trollgyártól az elnöki twitterfiókon át, a facebookos párthíradóig sokféle megközelítés létezik. Viszont Magyarországon a zajgenerálásra nagyon régóta használnak fel – gátlástalan módon – irdatlan mennyiségű közpénzt. 2010 után a politikai érdek az egész közmédiát nagyon gyorsan megrágta, majd állami médiaként kiköpte, hogy aztán az egész pártpropagandaként fröcsögjön. És ugyanez történt helyi szinten is. Az így okozott károkkal, a korábbinál is jobban polarizálódott társadalommal napi szinten szembesülünk. 

De még ha a politikailag irányított “közmédiától” el is tekintünk – bár miért hunynánk szemet évi 90 milliárd forint felett – akkor is nagy a baj. A médiapiac állami befolyásolása tagadhatatlan, annak mértéke sem lehet vita tárgya. Egészen jól látható ez a KESMA-lapokon, de persze kutatások is bizonyítják, hogy a Fideszhez köthető médiát szintén az állam, és az állami cégek tartják el. A hirdetési pénzek fennmaradó részéért aztán indulhatna valamiféle verseny, de beszédes, hogy ma már nincs is nagyon olyan független lap, amelyik ne kérne olvasóitól adományt. 

Érdemes még megemlíteni azt is, hogy a a Riporterek Határok Nélkül nevű, nemzetközi szervezet minden évben kiad egy jelentést, amiben 180 ország sajtószabadság-mutatóját sorolják. Magyarország 2010 óta, azaz 10 év alatt a 23. helyről a 87. helyre zuhant. Közben az újságírókba vetett bizalom is a mélyponton van, ami egyébként globális jelenség, de hazánkban is nagy erősen tapasztalható. A kérdező kezéből kicsavart mikrofon itt tényleg csak illusztráció. Vagy a közmédia egykori fejese, aki cenzúráért kiállt.

Ezek a tények adhatnak némi kontextust, ahhoz a beszélgetéshez, amit nemrég folytattam egy pécsi politikussal. 

Múlt héten Kővári János, az ÖPE-KDNP politikusa sajtótájékoztatót tartott, amire – jó szokásukat megtartva – ezúttal sem hívták meg a Szabad Pécset. Mikor ismét szóvá tettem ezt az amúgy ízig-vérig fideszes gyakorlatot, a politikus azt mondta, hogy azért nem kapunk meghívót, mert nem azt írjuk le, ami elhangzik. Ez természetesen nincs így, mondtam, de ha mégis ilyen történne, akkor nyugodtan jelezze, mert biztosan javítani fogjuk. Kővári erre kifejtette, hogy a média szó azt jelenti, hogy közvetítő, tehát a média dolga, hogy közvetítse, ami elhangzik. Jeleztem a képviselőnek, hogy ez csak egy része a média feladatainak, és sajnos nem is ilyen egyszerű a dolog, mert nem mindig az igazság hangzik el egy-egy sajtótájékoztatón. Azt is hozzátettem, hogy amire ő gondol, az a mikrofonállvány és a mikrofon.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

Szerintem, nekünk más dolgunk is van. Rámutatni, ha valaki nem mond igazat, releváns kérdéseket feltenni, kontextust adni egy-egy nyilatkozathoz, eseményhez. És még az is előfordulhat, hogy kommentálunk véleményt fűzünk hozzá, de ez esetben egyértelműen kiderül, hogy a szerző véleménye jelenik ott meg. És csak a szerzőé. Esetleg a szerkesztőségé. Ugyanis a közmédiával vagy a KESMA-lapokkal ellentétben, amikkel Kővárinak láthatóan semmi problémája sincs, itt nincs cenzúra, itt nincsenek elvárt és nincsenek tiltott témák. És pontosan így is értelmezzük a függetlenségünket, azaz csak a mi munkánk és a mi véleményünk jelenik meg itt. És természetesen a felelősséget is mi vállaljuk.

Az, hogy ezen belül vajon jól végezzük-e a feladatunkat persze lehet vita tárgya, megítélés kérdése. Természetesen hibázunk. Mi sem vagyunk mindig elégedettek a teljesítményünkkel.

De jó lenne, ha legalább azok egy kicsit elgondolkoznának a szituáción, akik a parlamentben támogatták azt, ami ide vezetett.

A szöveg eredetileg a Szabad Péntekben, a Szabad Pécs heti podcastjának a legutóbbi adásában hangzott el.

KategóriákPUNK