Nyílt levelet írt Péterffy Attila pécsi polgármesternek Hoppál Péter pécsi-baranyai fideszes országgyűlési képviselő. A nyílt levelet Hoppál Péter szerkesztőségünkhöz is eljuttatta. Azt kéri Pécs polgármesterétől, hogy a veszélyhelyzet idejére az egészségügyi dolgozók számára a pécsi tömegközlekedés ingyenes használatát biztosítsa.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Hoppál Péter nyílt levele a cikk alján teljes terjedelmében is olvasható. Mint írja, Pécs országgyűlési képviselőjeként fordul a polgármesterhez.

„Kérem, rendelje el a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában álló TÜKE Busz Zrt.-n keresztül a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos veszélyhelyzet idejére az egészségügyi dolgozók számára a pécsi tömegközlekedés ingyenes használatát.”

Kérése alátámasztásaként elsőként azt említette meg, hogy Magyarország Kormánya március 28-án az egész ország területére kihirdette az egészségügyi dolgozók számára az ingyenes helyközi utazást. Majd azt, hogy az intézkedéshez csatlakozott Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is, aki elrendelte a BKK járatainak ingyenes használatát.

Most ezért szerinte Pécsen a sor, hiszen a Dél-Dunántúl legnagyobb egészségügyi ellátó központja Pécsett működik.

A március 28-tól életbe lépett kijárási korlátozás harmadik napjától, a mai hétfői munkahéttől fontos lenne a pécsi egészségügyi ellátórendszerben dolgozók megfeszített munkájának támogatása az ingyenes helyi közlekedés biztosításával, írta.

És azt is, hogy ugyanezt kérte Polics József komlói polgármestertől is, aki kérésének eleget téve, haladéktalanul intézkedett.

Arról nem írt Hoppál Péter, hogy vajon Polics Józsefnek miért nem nyílt levelet írt. Hogy lehet, hogy Pécs előtt Komlóval tárgyalt, és hogy a pécsi polgármestert ezek szerint nem kereste úgy, mint Polics Józsefet. Például, hogy megkérdezze, tervben van-e ilyen intézkedés Pécsett, vagy mit szólna a kéréséhez. Nem, ehelyett Hoppál Péter Polics Józseffel tárgyalt, Péterffy Attilának pedig nyílt levelet írt.

A Szabad Pécs természetesen megkeresi az ügyben a pécsi polgármesteri kabinetet, és beszámolunk a válaszról, vagy egy esetlegesen ezügyben kiadandó sajóközleményről.

A nyílt levél teljes terjedelmében az alábbiakban olvasható.

Sőt, a pécsi Mi Hazánk egyik tagja, Horváth Sándor is írt nyílt levelet, még vasárnap Péterffy Attilához, hasonló követelésekkel.

Most ebben a vészjósló időszakban (…) el kellene gondolkodni azon, hogy a városi tömegközlekedés hogyan tudna azokon a dolgozókon segíteni, akik a város fenntartásáért és az emberek egészségért mennek éjt-nappal dolgozni: orvosok, ápolók, rendőrök, mentősök, postások, áramszolgáltatók, a hőerőmű dolgozói, és akik életben tartják ezt a várost. Min írta, a bérleteket esetleg lehetne mérsékelni, vagy jelentősen csökkenteni a felsoroltak részére, akik nap, mint nap kockára teszik értünk az életüket. Valamint szerinte az iparűzési adó felfüggesztését és az ingatlanadó eltörlését is napirendre kellene vennie Pécs vezetésének.

KategóriákMETÁL