Csak értelemszerűen nem ott, ahol eddig volt, hiszen a pécsi vásárcsarnokot bezárták, és mint azt Péterffy Attila polgármester legutóbb elmondta, ki sem nyitják a veszélyhelyzet elmúltáig, hanem a tavaly felújított uránvárosi piacon.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Pécs önkormányzata egészen addig nyitva tartotta a pécsi vásárcsarnokot az új koronavírus járvány idején, amíg a körülmények ezt indokolttá tették, miután azonban elindult a PAPI (Program A Pécsi Idősekért), a csarnokot bezárták. Ezzel a felvezetéssel kezdődik a pécsi önkormányzat szombati közleménye, amely az erdei gombaárusításról, és egy még annál is fontosabb dologról, a lakossági, ingyenesen biztosított gombavizsgálatról szól.

Mint írták, amikor a vírus által leginkább veszélyeztetettek, az egyedül élő idős pécsiek élelmiszerrel való ellátása megoldódott a PAPI elindításával, bezárták a vásárcsarnokot. A vásárcsarnok, a vásártér és a pécsi piacok bérlőinek pedig lehetőséget, védőfelszerelést és nyilvánosságot biztosítottak ahhoz, hogy ha ezt vállalják, házhoz szállíthassák termékeiket.

Több lakossági megkeresés érkezett ugyanakkor az erdei gombák vizsgálatával és árusításával kapcsolatban is, ami korábban szintén a vásárcsarnokban folyt, írják.

Annak érdekében éppen ezért, hogy a szolgáltatás ismét elérhető legyen, a kialakult egészségügyi helyzetben a vásárcsarnok zárva tartása miatt a lakossági gombavizsgálatot és az erdei gombaárusítást másutt biztosítják.

2020. április 8-tól Pécsett az Uránvárosban, a Hajnóczy piac területén, a jogszabályoknak megfelelően biztosítják a lakossági gombavizsgálatot és az erdei gombaárusítást.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

Lakossági gombavizsgálatra ott hétfőtől szombatig 7:00 és 14:00 között, erdei gomba árusítására, annak vizsgálatára és szakhatósági engedély kiadására ugyanebben az időben van lehetőség. 

Ezen felül rendkívüli gombavizsgálat minden vasárnap 17:00 és 19:00 óra között lesz elérhető a Hajnóczy piacon.

A lakossági gombavizsgálat egy külön, erre a célra kijelölt bódéban, az árusítás és az árusok termékeinek vizsgálata pedig a piac területén, az asztaloknál történik.

Érdeklődni és bővebb tájékoztatást kérni a +36 20 276 0276 telefonszámon lehet.​

KategóriákPOP