Elhunyt 2 idős beteg és 733 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon a hivatalos adatoka szerint, írja vasárnap reggel a kormányzati tájékoztatási oldal. Majdnem 10 százalékkal nőtt a baranyai fertőzések száma is.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 733 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb két 80 év feletti idős beteg, és 66 főre emelkedett a gyógyultak száma. Vasárnap reggelre így már 34 a halálos áldozatok száma, és 55 fővel, 8 százalékkal nőtt a fertőzött személyek száma egy nap alatt.
Majdnem 10 százalékkal, két fővel nőtt a baranyai fertőzések száma is. Baranyában a tegnapi 21 fő helyett már 23 fő az igazolt vírusfertőzött személy.
Hazánk még mindig a csoportos megbetegedések szakaszában van, de már ekkor is közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus. A hivatalos tájékoztatás szerint ez már nem csak azt jelenti, hogy minden megyében, hanem hogy akár bármely településen ott lehet.
A nemzetközi adatok szerint a mérthez képest 10-15-szörös is lehet az a szorzó, amely egy közösségen belül a ténylegesen fertőzöttek számát jelenti, vagyis hazánban akár megközelítőleg 10 ezer új típusú koronavírus-fertőzött is lehet. A beazonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb tehát a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek. A tömeges fertőzés lelassításához nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatérők, és aki teheti, az maradjon otthon, továbbá mindenki tartsa be az ajánlásokat és a kijárási korlátozásokat.