A Szabad Péntekben, a Szabad Pécs heti podcastjában ismét borozunk. Arra voltam kíváncsi, hogy a boros szegmensre hogyan hat a válság? És, milyen túlélési stratégiák vannak?
A cikk a hirdetés után folytatódik
A teljes adást itt lehet meghallgatni:
A koronavírus az élet minden területén érezteti a hatását. A tágabban értelmezett borászati szektorban ez a hatás leginkább közvetett, de így is jelentős. És nem teljesen negatív, ugyanis vannak olyan szereplők, akiknek a megváltozott környezet fellendülést hozott. Persze a problémák hangsúlyosabbak. Ahhoz, hogy pontosabb legyen a kép, három beszélgetést is hallhattok.
Először Filákovity Dusánnal, a Pannon Borbolt ügyvezetőjével beszélgettem, hiszen a vendéglátóhelyek bezárásával a borkereskedők érezték meg legelőször a visszaesést.
- eredetileg e-kereskedelemmel foglalkoztak, de aztán ráálltak a nagykereskedelemre is,
- a bevételeik egyik napról a másikra 80%-kal estek vissza,
- szlovén, horvát partnerei is vannak, az ottani bortermelők még jobban pánikolnak, mint a magyarok, mert ott a turizmusban megy el a legtöbb bor,
Ezután Schunk József, pécsi-hosszúhetényi borász, a Pécsi Borvidék elnöke mondja el, hogy hogyan érinti a borászatokat a válság, és ki az akinek még lehet, hogy használt is.
- leginkább azokat a borászatokat érinti a válság, akiknek a bevételei a vendéglátásból, illetve a fesztiválokból származnak,
- a kis borászatoknál, ahol a közvetlen értékesítés volt korábban a jellemző, még növekedés is látható,
- a bevételkiesést, és a készletek alakulását is kezelni kell, mindkettővel és a problémákra adható lehetségessel válaszokkal is foglalkozik a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa,
Az adás végén pedig Győrffy Zoltánnal, a Pécsi Borozó gasztronómiai és bormagazin alapító-főszerkesztőjével azt is megkérdeztem, hogy a bormédiára hogyan hat és a jövőbeli boros rendezvények forgatókönyvét hogyan írhatja át a járványveszély.
- a Pécsi Borozó történelme során először tart szünetet, azaz a következő, nyári szám nem fog megjelenni,
- a külföldi bormédia is hasonlóan reagált, azaz a hirdetők eltűnése miatt számokat vonnak egybe, illetve hagynak ki,
- ugyanígy a boros rendezvények is elmaradnak, és az még kérdés, hogy a későbbiekben milyen protokollokkal lehet ezeket megtartani.
Linkek: pannonborbolt.hu, schunkpince.hu, pecsiborozo.hu