A magyar irodalom egyik legjelentősebb költője Weöres Sándor születésnapját ma ünnepeljük, 107 éves lenne. Már akinek ez ünnep.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Egyszavas verstől (Tojáséj) kezdve gyerekversként számon tartott verseken át (mint mondjuk a Bóbita) színdarabokig, a Psychéig, vagy filozófiai tartalmú írásokig (Mindenség felé) sok minden fűződik a nevéhez. Több módon kötődik Pécs városához, az édesanyja is pécsi volt, ő ide járt egyetemre, de a város kocsmáit is gyakran látogatta, szerkesztett itt folyóiratot (Öttorony), szervezett könyvtárat, majd rövid ideig igazgatta is (ez a tevékenység nem neki való volt). Pécs városa többféle módon emlékezik rá, ide sorolom a Bóbita Bábszínházat, illetve a róla elnevezett, a vasúttal párhuzamos jelentéktelen utcácskát is – talán a Tudásközpont közelsége miatt kapta a nevet – és 2014 novemberében Páva Zsolt javaslatára felállítottak egy szobrot a Király utca elején. E szobor miatt született ez a jegyzet.
Nehéz elfelejteni Kligl Sándor szobrának avatását. A Weöres Sándorra jobbára csak elnevezésében emlékeztető kávéházi asztalnál üldögélő atléta-alkatú, csillogó fosszínre emlékeztető szobor – egy művészettörténésztől idéztem, aki hosszan sorolta, hány féle árnyalatúra lehet a bronzot patinázni – a maga nemében nem túl eredeti alkotás. Édeskedve próbál eladni valami kedélyes dolgot. Hogy odaülhetnék akár a nagy költő mellé. Vagy hogy ő is ember volt. Csak sem a tartása, sem az eleganciája nem stimmel, egyéb meg nincs is benne. Sokfelé találni ilyesmi típusú zsánerszobrot, hol a szoknyák alá kukucskál egy csatornamunkás, hol hasonlóan életképbe vonni igyekszik egy-egy híres ember, lehet vele fényképet készíteni, poén a turistáknak Colombo hadnagy…
Nézzék meg Kligl szobrát, ha lecserélnék a fejét, teszem azt Sztálinra, Hitlerre, netán Horthyra, éppolyan hitelesen ábrázolná az előbb említett személyeket, mint Weöres Sándort. Sanyi bácsi nem volt kedélyeskedő figura, és olyan negédes sem, mint amilyen ez az alkalmi, fröccsöntést idéző mű. Hogy mennyire nem illik Sanyi bácsihoz ez a szobor, az már az avatásakor is kiderült, mert indulatokat keltett. Több pécsi művész tüntetett ellene, ki-ki a saját vérmérséklete szerint: páran táblákat emeltek fel, páran hátat fordítottak, s egy pedig akcióba is lendült – Böszörményi István, szobrász –, lisztet szórt a bronzalak fejére, s mivel őt magát elhurcolták, eléggé ijesztően kiabált (az ott jelenlévő gyerekek arcán ezt láttam), később bíróság elé idézték garázdaságért (sokáig Garázda feliratú felsőben járt, sőt még ma is sokszor abban látni), de csak figyelmeztették (ettől még a bíróság garázdaságot állapított meg). Mint minden botrány, hasznos volt, ráirányította a figyelmet a szobor esztétikai gyengeségére, némi vita is kialakult róla, néhány újságcikk is született, de a botrányok hamar elülnek. Ez a rossz szobor meg azóta is ott csücsül a belvárosban. Gondolkodtam, hogy szórjak-e rá egy kis lisztet magam is? Érdemes? Keltene ez bármi botrányt? Illik-e Weöres Sándorhoz a csiriz? Mert ilyen esős időben nem sokáig maradna liszt a liszt. Inkább gondolkodtam.
Úgy tűnik, ahogy a jót, úgy a rosszat is meg lehet szokni. Majdhogynem meg sem látom ezt a szobrot, ha elmegyek mellette. A gyerekeim először talán nevetnek egyet rajta, a lányom kicsit félt tőle, már észre sem veszi egyik sem. Ha hó esik, hát belepi, néha egy amatőr költő árulja mellette a verseit, láttam kapott maszkot is karantén idején, majd lelopta tán róla valaki, vagy csak elfújta a szél? Attól, hogy megszokottá vált, hogy belekopott kissé a városképbe, attól még felesleges és méltánytalan is egy ennyire gyenge szobrot ennyire díszhelyen tartani. Meddig maradhat még? Ideje lenne vitát kezdeni erről (is).
Hogy egy másik 2014-ben felállított szobrot állítsak ellenpéldaképp, akkor vessük össze David Cerny „K” című szobrát Kligl alkotásával, és magától értetődik, hogy mit jelent egy kortárs mű. Cerny 42 szelet acélidommal dolgozott, melyet 42 motor mozgat, s időnként pár pillanatra összeállnak Franz Kafka fejévé, véletlenszerűen (mellesleg nem ártana egy szobrot finanszírozni tudó milliárdos is a városba).
De hogy Weöres milyennek látta magát? Abban segítsen az alábbi verse:
Önarckép
Barátom, ki azt mondod, ismersz engem,
nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek,
miket magam választottam; nyisd szekrényemet:
benn semmi jellemzőt sem találsz.
Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom,
de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem
rég megszokta kezem dombját-völgyét,
de ő sem tud mesélni rólam.
Pedig nem rejtőzöm — csak igazában nem vagyok.
Cselekszem és szenvedek, mint a többi,
de legbenső mivoltom maga a nemlét.
Barátom, nincs semmi titkom.
Átlátszó vagyok, mint az üveg — épp ezért
miként képzelheted, hogy te látsz engem?
