A Szabad Pécs értesülése szerint van egy igazolt, harmadik koronavírusos baranyai futballista is, ő azonban nem a Pécsvárad, hanem a Nagykozár együttesét erősíti. Mint megírtuk, Pécsváradon már két vírus-fertőzött futballista van.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Nagykozár felnőtt futballcsapatának (Nagykozár KSE) egyik játékosa is koronavírusos lett, értesült nem hivatalos, de biztos forrásból a Szabad Pécs. Úgy tudjuk, a fiatal focista még kedden is együtt edzett a csapattal, pedig akkor már nem volt 100%-os egészségi állapotban, de csak enyhe tünetei voltak.

Frissítés, 14.45 – Egy másik, a nagykozári csapathoz közel álló forrásunk is jelentkezett, amikor olvasta cikkünket. Ő is megerősítette, hogy egy játékos koronavírusos lett, ő ugyanakkor cáfolta azt az értesülésünket, hogy a kedden már enyhébb tüneteket mutató játékos részt vett volna az aznapi edzésen.

A futballistáról azóta kiderült, hogy ő is koronavírusos, és legalább 15 emberrel került csak a nagykozári klubnál kontaktusba.

14.05 – Cikkünk közzétételével gyakorlatilag egyidőben megkerestük a nagykozári futballklubot is, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Mint nem sokkal ezelőtt megírtuk, időközben kiderült, hogy Pécsváradon legalább két igazolt koronavírus-fertőzött futballista van, egyikük, az elsőként igazolt játékos egy pécsi fiatalember, akinek a vele egy háztartásban élő édesapja a Tüke Busz dolgozója.

KategóriákMETÁL