Úgy volt, hogy a COVID-válság alatt (és miatt) bevezetett, és kifejezetten sikeresnek bizonyult pécsi polgármesteri fogadóórákat külső, fizikai helyszínre is elviszi Péterffy Attila – és ez így is lesz. Csakhogy az első kihelyezettm fogadóóra mégsem ott és nem is akkor lesz, amikorra meghirdették. Kissé titokzatos közleményt adtak ki az ügyben.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A jövő hétre, Pécs keleti városrészébe, a Gandhi Gimnázium sportcsarnokába hirdette meg Péterffy Attila az első kihelyezett polgármesteri fogadóóráját. Pécs független polgármestere azonban ma délután sajtóközleményben jelentette be, hogy mégsem ott és akkor lesz a fogadóóra. Mivel azt írta, hogy azért közölték már a nyilvánosságban is a helyet és az időpontot, mert le volt egyeztetve a program, megkerestük a Gandhi Gimnáziumot is, hogy megtudjuk, min csúszott el a kommunikáció, avagy mi volt az oka a döntésnek – mivel azonban jócskán munkaidő után voltunk már a megkeresésünkkor (nem beszélve arról, hogy augusztus 20-i hét van és egy iskoláról van szó), leghamarabb szerdán kaphatunk választ a legjobb esetben is. Ebben azért persze bízunk. Annyit azért elmondunk, hogy az abszolút csak logikai alapon megközelített feltételezésünk az, hogy valamilyen technikai oka vagy félreértés állhat az ügy mögött, és nem, mondjuk, politikai ok – a leírtak szerint ugyanis az egyeztetés megvolt és nem utasították el a fogadóórát élből, ami legalábbis arra utal, hogy elvi gond nem volt a programmal.

A sajtóközlemény szó szerint:

„Pécs Megyei Jogú Város polgármestereként augusztus 26-án, az eredeti tervek szerint a Gandhi Gimnázium sportcsarnokában tartottam volna fogadóórát. Az volt a szándékom, hogy az online városinfók sora után az első személyes találkozómat a pécsi polgárokkal a város keleti részén tartom meg. Kollégáim le is egyeztették az időpontot a Gandhi Gimnázium illetékeseivel, ám miután több felületen meghirdettük az eseményt, a helyszín valamilyen furcsa és rejtélyes oknál fogva már nem állt a rendelkezésünkre. 

Az első élő fogadóórámat így a következő tervezett helyszínen és időpontban, szeptember elején, Pécs kertvárosi részén fogom megtartani, ennek részleteit természetesen ezúttal is meg fogjuk hirdetni. A keleti városrészben egy későbbi időpontban, másik helyszínen találkozom az érdeklődő pécsiekkel.

Az esetleges kellemetlenségért ezúton is elnézést kérek, és szeretettel várom önöket a fogadóórámon.

Péterffy Attila

Pécs Megyei Jogú Város polgármestere”.

KategóriákPOP