Egy orbánista propagandaoldal pont az egyik legfontosabb Fidesz-közeli oligarchát kötötte össze Gyurcsánnyal – Hoppál virtuális perszonája pedig mélyen egyetért.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A “Számok – a baloldali álhírek ellenszere – számokadatok” névre hallgató, de leginkább azok elferdítésével foglalkozó, Facebook-oldal egyik újabb alkotását osztotta meg Hoppál Péter politikusi oldala. Azt persze nem tudhatjuk, hogy tényleg ő volt-e vagy valamelyik digitális munkatársa. Mindenesetre, a poszt arról rántja le a leplet, hogy a DK aktivistái a Balaton bekebelezése ellen tiltakoztak, pedig Gyurcsány kormányzása alatt, több lépésben került az SCD befektetői csoport érdekeltségébe egy hatalmas ingatlanportfólió. Persze, egy korábbi több, mint gyanús ingatlanfejlesztési projekttel mentegetni egy másik több, mint gyanús folyamatot eleve agyrém, de ha minimálisan ismeri valaki a szereplőket, akkor még ennél is bizarrabb képet lát. És most nem a kép ízléstelen tipográfiájáról beszélek.
Az SCD mögött sokan egy MSZP-közeli oligarchát, Leisztinger Tamást sejtették, azonban a történet kulcsfigurája nem más mint Jászai Gellért. Aki a NER-oligarchák TOP10-ben simán helyet érdemel. Az ő érdekeltsége ugyanis például a 4iG (az egyik legnagyobb informatikai beszállítója a közszférának), hogy csak egyet említsünk. Pályaképéről a 444.hu írt hosszabban. Hasonlóan érdekes az a portré, amit a Magyar Narancs vázolt fel ebben a cikkben. Az írás szerint, az SCD ügyletekről a 2000-es évek közepén Jászai még Orbánnal is tárgyalt, ne feledjük ez volt a “70-30% időszaka”. És, hogy extra baranyai vonatkozása is legyen a cikknek: “Bánki (Erik) akkoriban a sport- és turisztikai bizottság elnöke volt az Országgyűlésben, így fideszes oldalról Jászainak vele kellett tárgyalnia elsősorban, de újsághírek szerint Orbán Viktornak is prezentálta terveit.”
Hoppál Péter Jászai Gellértet máshonnan is ismerhetné: 2010 nyarán az SCD Group egy leányvállalata, a Manufaktúra-Befektető Kft. (M-B Kft.) vásárolta a meg a Zsolnay-gyár felét, 230 millió forintért. Legalábbis ez volt a terv, azonban csak a foglalót sikerült letenni, a fennmaradó 225 millió forint már nem érkezett meg határidőre a Dunántúli Napló cikke szerint. (Sebaj, akkor még NER-barát Simicska közbelépett, igaz ő is csak rövid ideig volt jelen a cégben a Közgépen keresztül.) Mindenesetre ez a rövid, néhány hónapos időszak pont elegendő volt ahhoz, hogy a 2008 óta tervezett IKEA-Zsolnay-gyár nász mégse köttessék meg, noha 1,5 milliárd forint európai uniós támogatást is igénybe vehettek volna a szükséges fejlesztésekhez. Erről, 2010 végén a Pécsi Újság így számolt be: “A kommunikációs vezető szerint amikor az M-B megvásárolta a gyár kisebbségi részvénycsomagját és megszerezte menedzsmentjogait, Jászai Gellért tulajdonos jelezte, hogy a tömegcikkek helyett a művészeti értékekkel bíró termékek és az épületkerámiák, épületdíszek gyártását tartják szem előtt. Az IKEA projekt nem találkozott a tulajdonos elképzeléseivel.“
De erről, mármint, hogy szerinte az IKEA nem járható út a támogatás ellenére sem a Zsolnaynak, első ízben a Dunántúli Naplónak nyilatkozott Jászai Gellért.
Kár, hogy ezek nem jutottak eszébe Hoppál Péternek, amikor az SCD-ről posztolt. Pedig akkor már pécsi városházi képviselő volt, sőt az előkészítés után Jászai végül éppen akkor lépett be a Zsolnayba, amikor a Fidesz 2010 tavaszán – három MSZP-s képviselő hathatós segítségével, a frakcióból való kilépésükkel – gyakorlatilag átvette a hatalmat Pécsett. Az új befektetőt is már Páva Zsolt és a Fidesz akkori meghatározó politikusai jelentették be.
Érdekes az is, hogy az SCD akkori vezérigazgatója Tomcsányi Gábor volt, aki most is szoros üzleti kapcsolatban áll Jászaival, de a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal is kapcsolatba hozható.
És még egy érdekességet megemlítenénk így a végén: a számokadatok bejegyzése, néhány áttételen keresztül, egy néhány héttel ezelőtti Pesti Srácokon megjelent cikkre épül (az pedig részben a Magyar Narancséra), amiben ilyen mondatok is szerepelnek:
Jászai néhány évre eltűnt a nyilvánosság elől, majd ügyesen “átigazolt”. Napjainkban, amikor Mészáros Lőrinc jobbkezeként, NER-lovagként, Fideszes strómanként emlegetik, jótékonyan megfeledkeznek arról, kiknek a jóvoltából és miként szerezte meg a Balatont, azokat az ingatlanokat, szálláshelyeket, amelyek valós érdemi fejlesztését már nem az SCD valósította meg.
Viszont a bökkenő az, hogy a cikk VALAMIÉRT már nem érhető el a Pesti Srácok oldalán, csak a Google lementett verziójában.
Frissítés (2020.08.15. 15.06): Már Hoppál Péter is levette VALAMIÉRT a Balaton kiárusítását Gyurcsánnyal és az SCD Csoporttal (Jászai Gellérttel) és így a Fidesszel összekapcsoló posztot.