És mindezt sajtóközleményben jelentette be Decsi István pénteken délelőtt, azt követően, hogy tegnap este megjelent a Magyar Közlönyben a PTE kancellári kinevezéséről szóló döntés.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az újságíróktól pedig türelmet kért, azt írta, hogy csak miután elfoglalta hivatalát áll, majd a sajtó rendelkezésére. Célja, hogy a pécsi egyetem a régió fejlődésének motorja, a fiatalok jövőképének sarokköve lehessen, fogalmazott Pécs korábbi, gazdasági ügyekért felelős fideszes alpolgármestere.

Azt, hogy Decsi Istvánt nevezték ki a pécsi egyetem kancellárjának, s hogy ezzel nagyjából egy évi 100 milliárdos költségvetéssel rendelkező intézmény gazdasági csúcsvezetői feladatát kapta meg, azt a Szabad Pécs írta meg elsőként.

Decsi István sajtóközleménye:

Párbeszéd, modernizáció, gazdasági fejlődés

Évek óta célom, hogy Pécs és a régió fejlődéséért dolgozva szolgáljam szülővárosomat, otthonomat. Ezt az eltökélt és szilárd elhatározáson alapuló szolgálatot kívántam folytatni, amikor a Pécsi Tudományegyetem kancellári feladatainak ellátására szóló pályázatomat benyújtottam. Megtiszteltetés, hogy a régió meghatározó gazdasági szereplői által nyújtott ajánlásoknak köszönhetően céljaimban megerősítve, a bírálóbizottság és a döntéshozók támogatásával olyan feladatba kezdhetek, amelyben a társadalom és gazdasági fejlődés iránti szolgálat a legnemesebb értelemben jelenhet meg.

Munkám során folytatni kívánom a Pécsi Tudományegyetemen megindult pozitív folyamatokat, támogatni fogom az intézmény fenntartható akadémiai fejlődését, a helyi gazdasági potenciálok erősítését. Célom, hogy egyetemünk a régió fejlődésének motorja, a fiatalok jövőképének sarokköve lehessen.

Munkám során az elnyert bizalmat racionális, átlátható, párbeszéden alapuló és az intézmény, valamint a régió fejlődését támogató módon szándékozom szolgálni.

A Pécsi Tudományegyetem kancelláriájának jövőbeli feladataival kapcsolatban kizárólag hivatali munkám megkezdését követően kívánok nyilatkozatot tenni, kérem a sajtó munkatársainak szíves türelmét!

Pécs, 2020. szeptember 25.

Decsi István”

KategóriákMETÁL