Két baranyai politikus-közszereplő megbetegedéséről is hírt adtunk, Hoppál Péter országgyűlési képviselő mellett Bíró Károly kozármislenyi polgármester is koronavírusos lett. Utóbbi kórházba os került. Ma mindketten hírt adtak magukról.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Facebookon jelentette be az imént Hoppál Péter, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, hogy meggyógyult, és véget ért számára a karantén. Mint írta, két héttel a tünetek megjelenése után nyilvánította őt gyógyultnak a hatóság. „A betegekért imádkozzunk továbbra is! Köszönet a családomnak, a háziorvosomnak, az egészségügyi dolgozóknak, a járványügyi hatóságnak és az empatikus rendőröknek. Megyek borotválkozni.” – írta Hoppál Péter. Vele kapcsolatban nem csak arról írtunk korábban, hogy megfertőződött, hanem közöltük jótanácsait is.

Hoppál Péter – Forrás: Facebook.com

Hozzá képest jóval rosszabb állapotban volt Bíró Károly Kozármisleny független polgármestere, sőt ő még jelenleg is kórházban van, ő nemrég onnan posztolt. Azt írta, hogy neki már csak két negatív tesztre van szüksége (ezek szerin tehát javult az állapota), s szerinte még nagyjából három napig kell a kórházban maradnia.

Bíró Károly viszont a helyzetjelentés mellett egy számára (és a kozármislenyiek számára) fontos és jó hírről is beszámolt az önkormányzat által szervezett koronavírus-teszteléssel összefüggésben.

Azt írta, hogy tegnap este bekopogott a kórházi szobájukba egy állig beöltözött mentőtiszt, aki arról érdeklődött, hogy ő-e a kozármislenyi polgármester. Miután ezt tisztázták, azt mondta neki, hogy csak gratulálni szeretne, mert a kozármislenyi önkormányzat által szervezett tesztelésen használt tesztek kiválóan vizsgáztak. Kozármislenyben a helyi, gyorstesztes szűrésen 3 pozitív esetet teszteltek, a mentők ezután mentek ki a fertőzöttnek tartott emberekhez ellenőrző tesztre, és mindegyik esetben újra beigazolódott a COVID-pozitivitás.

Később a tesztelést végző helyi háziorvos azt mondta a polgármesternek telefonon, hogy tegnap a mislenyi sportcsarnokban végzett kb. 50 tesztből 3 olyan embert szűrtek ki, akik jelenleg is koravírusosak, akkut a fertőzésük, és négy olyan estet is azonosítottak, akik 3-4 hete átestek a fertőzésen.

Bíró Károly – Forrás: Facebook.com
KategóriákMETÁL