Magyarország egész területén, március 28-a és április 11-e között kijárási korlátozás lép érvénybe – ezt Orbán Viktor, a Kossuth Rádiónak mondta el pénteken reggel.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Munkába továbbra is lehet járni, és bevásárolni és gyógyszertárba is lehet menni.
Az eddigi korlátozások Orbán szerint eredményesek voltak, jelentősen csökkent a találkozások száma, de tovább kell csökkenteni azokat, ezért léptetik érvénybe a kijárási korlátozást
“ami hangsúlyozottan nem kijárási tilalom”.
Ahogyan másutt is, nálunk is szabálysértésnek fog számítani, ha valaki nem tartja be a szabályozást, de nem a büntetés a cél, hanem az együttműködés elérése. Ugyanakkor 50 ezer forintos, vagy annál magasabb büntetés is kiszabható lesz.
A gyerekeket be lehet vinni iskolai ügyeletekre, ahol legfeljebb ötfős csoportokban lehetnek. Ha az önkormányzatok döntenek óvodai ügyeletről, akkor oda is el lehet menni.
Élelmiszerboltba, patikába, piacra és drogériába ugyancsak lehet menni, de az idősebbek kizárólag 9-12 óra között.
Akinek nyilvános helyen van indokolt dolga annak másoktól másfél méteres távolságot kell tartania.
Arról, hogy a kijárási korlátozás napirenden lehet (és akár már korábban is bevezethetik) a Szabad Pécs írt korábban, igaz, a mi megfogalmazásunkban az szerepelt, hogy olyan kijárási tilalomról lehet szó, ahol munkába lehet járni, patikába, élelmiszerboltba lehet menni. Azaz pont olyanról írtunk, amit most valóban életbe is léptetnek.
8.15 Információink szerint nem érdemes senkinek azzal próbálkoznia, ha valami miatt “mehetnékje támad”, hogy azt mondja, hogy munkába igyekszik, de mégsem oda megy, vagy éppen nincs is munkája, mert a hatóságoknak lehetőségük lehet ellenőrizni ilyen helyzetben akár azt is, hogy egy adott személynek van-e munkaviszonya. Vagyis tényleg csak az menjen az utcára, akinek indokolt ott lennie. És csak másodsorban a büntetés lehetősége, elsősorban a fertőzésveszély miatt.
8.20 Mindeközben Magyarországon 300 főre nőtt az igazoltan koronavírusos esetek száma, pénteken reggel jelent meg az adatok frissítése a kormányzati tájékoztató honlapon. Azt írták, hogy újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), de az eddigi 28 főről 34-re nőtt a gyógyultak száma is. A hazánkban beazonosított új koronavírus-fertőzöttek száma: 300 fő. Közülük 286 magyar, 10 iráni, 2 brit, 1 kazah és 1 vietnámi állampolgár.
8.30 Meg is jelent már a legfrissebb Magyar Közlöny, benne a kijárási korlátozás elrendelése, és annak szabályai. Ahogyan a Kormány.hu-n is.
8.35 A szabályozás értelmében 9-12 óra közt csak A 65 éven felüliek lehetnek a boltokban és gyógyszertárakban, számukra csak ekkor engedélyezett az e célú kijárás.

8.40 A korlátozó intézkedések betartását a rendőrség ellenőrzi, a katonai rendészet és a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti bármely szerv bevonásával.
9.05 Itt van a minszterelnöki rádióinterjú felvétele