Meghalt a világ valaha volt egyik legjobb futballistája, Diego Maradona. Az argentin válogatottal 1986-ban világbajnoki aranyat nyerő Maradona két hete agyvérzést kapott, ami után még hazatérhetett a kórházból.
Pelé, Puskás, Messi, Ronaldo és Ronaldo. És Maradona. A világ valaha volt legjobb futballistái, minden kétséget kizáróan. És immáron már nem csak Puskás halott, hanem Diego Armando Maradona is.
Aki amellett, hogy a futballszeretők és a világsajtó szerint is a valaha élt egyik legjobb, ha nem a legjobb futballista volt, de Pelé és a brazil Ronaldo mellett még az a fiutballista ezen a listán, aki világbajnoki aranyérmet szerzett csapatával.
Ráadásul azon az 1986-os mexikói világbajnokságon, amely a magyar nemzeti tizenegy eddigi utolsó (és egyben az egyik legsokkolóbb) világbajnoksága is volt. És ami sokkal fontosabb: csapata vezéregyénisége volt.
Azt követően, hogy az előző, 1982-es, spanyolországi világbajnokságon az oda címvédőként érkező argentin válogatottal az ő szintjükön leszerepelt (pedig már akkor nagy reményeket fűztek Maradonához az argentin szurkolók). A második csoportban ugyanis a későbbi világbajnok (és a ’86-os argetnin csapathoz hasonlóan a döntőben szintén az NSZK-t megverő) Olaszországgal (Rossi, Altobelli, Tardelli stb.), illetve a Zicóval felálló brazil válogatottal került össze Argentina, amely pontot sem szerezve esett ki. (Az 1978-as hazai rendezésű tornát Mario Kempes vezetésével megnyerő Argentina győzelmét annak idején sokan vitatták a bíráskodás miatt. A kék-fehérek a döntőben a ’74 után ismét totális futballt bemutató, közönségkedvenc, de már Johan Cruyff-ot nélkülöző Hollandiát győzték le 3-1-re.) Az első csoportból továbbjutottak, a belgákkal együtt, többek közt éppen Maradona két góljával 4-1-re Magyarországot is legyőzve.
Mexikóba aztán Maradona tényleg vezére lett a csapatának, és a futballtörténelem több legendás gólját is ő és épp en ott szerezte. Kettőt biztosan, mindkettőt Anglia ellen a negyeddöntőben (2-1 lett Argentinának, a későbbi vb-gólkirály Gary Lineker.) Az egyik az elhíresült Isten keze, amikor is Maradona egy beadás után a labdát kézzel juttatta Peter Shilton kapujába, de a bíró megítélte a gólt, mert nem volt teljesen egyértelmű, hogy fejjel vagy kézzel ért-e a labdához. A lassításból azonban már látszott, hogy kézzel (karral) szerezte a gólt az “isteni” Diego. A mérkőzés után Maradona azt mondta, Isten keze szerezte a gólt, pontosabban „egy kicsit Maradona feje, egy kicsit az Isten keze”.
A másik gól szabályossága már sokkal egyértelműbb volt, de annál is nagyszerűbb. Maradona a saját térfeléről indulva, hat angol játékos mellett vagy azokat lehagyva és a kapust is kicselezve szerzett gólt. Önmagában is kiemelkedő teljesítmény, pláne egy világbajnokság negyeddöntőjében, ráadásul egy olyan válogatott ellen, mint a ’86-os angol volt.
Maradonáék végül a döntőbe az előzőleg a spanyolokat búcsúztató belgákat verték meg, hogy aztán a franciákat az elődöntőben négy évvel korábbihoz hasonlóan kiejtő NSZK-val találkozzanak. A döntőben Maradonba nem szerzett gólt, Argentina így is nyert vélgül, 3-2-re.
Maradona és Argentina nagyszerűen futballozott négy év múlva Olaszországban is, de az akkori visszavágón Lothar
Maradona és Argentina nagyszerűen futballozott négy év múlva Olaszországban is, de az akkori visszavágón Lothar Matthäusék 1-0-ra nyertek a világbajnok döntőben Andreas Brehme góljával.
Maradona az USA-ban megrendezett 1994-es világbajnokságon búcsúzott a világbajnokságoktól, sajnos idő előtt, mert ismét botrányba keveredett, tiltott szert találtak a szervezetében. Ahogyan a botrányok már azt megelőzően, a kilencvenes évek elején elkezdődtek (lányokról, drogokról, alkoholról szóltak a pletykák), ugyanakkor a Napolival nem csak kétszer nyert a 80-as évek végén olasz bajnokságot, de az UEFA-kupát is elhódították a vezérletével.
A futball egyik vitathatatlan legendája és egyik leginkább ellentmondásos személyisége 1997-ben vonult vissza, majd azt követően is sok esetben botrányai miatt került a címlapokra. Később edzői karriert is kezdett, sőt az argentin válogatottat is dirigálhatta 2008-tól kezdve, és a 2010-es Dél-afrikai világbajnokságra is kivezette csapatát. Sokak szerint azonban abban, hogy nem tudtak a döntőig menetelni, Maradonának és az ő kritizált válogatási elveinek is része volt, nem jó értelemben.
Maradona az elmúlt hetekben már betegeskedett, két hete agyvérzése is volt, de a kórházból végül kiengedték. Egy hónapja viccesen azt mondta, hogy „Az álmom az, hogy még egyszer gólt szerezhessek Anglia ellen, de ezúttal jobb kézzel”.
Sokunk álma volt az, hogy egyszer, talán, valamikor még látjuk őt a futball körül valamilyen szerepben, mert ő volt az, aki még ripacskodó nézőként is sokkal érdekesebb volt, mint nagyon sok minden, ami a pályán történt.
Ahogyan azonban nem lesz újabb gól Anglia ellen, ebből az álomból sem lesz valóság már. Diego Maradona, nem sokkal 60. születésnapja után, szerdán elhunyt.
Gary Lineker azt írta a Twitteren, amikor Maradona halálhírét vette, hogy generációja legjobb játékosa, de alighanem minden idők legnagyobb futballistája is volt. És, hogy azt reméli, hogy áldott, de problémákkal teli élete után remélhetőleg végre vigaszra lel Isten kezében.


19? Lapot!