Többen már kiköltöztek az egyetemi kollégiumokból, vannak, akik még kivárnak. Akárcsak az egyetem: egyelőre – a rendelet hivatalos megjelenéséig – nem nyilatkoztak a kollégistákat érintő változásokról.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Folyamatosan növekszik a koronavírus-fertőzöttek, és ezzel együtt a halálozások száma is Magyarországon. Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn délelőtt a tavaszinál is szigorúbb járványügyi korlátozásokat jelentett be, erről részletesen itt írtunk. Az oktatás a továbbiakban online formában fog zajlani a 14 év feletti korosztálynak, tehát a középiskolákban, egyetemeken és főiskolákon. A kollégiumokat pedig bezárják szerda éjféltől. A szabályozás hivatalos szövege még nem jelent meg, így rengeteg kérdés merül fel.

Mit mond az egyetem?

A szigorítások kapcsán kerestük a kollégiumi elhelyezési ügyeknél feltüntetett Rajczi Rudolfot, a Központi Kollégiumi Bizottság elnökét és egyben a PTE EHÖK Általános és Stratégiai Elnökhelyettesét, hogy az intézkedés jelenleg hány hallgatót érint, esetleg tudnak-e segíteni a kollégistákon, de átirányítottak minket a sajtóreferenshez. Kottász Gergelytől, az egyetem sajtóreferensétől azt a választ kaptuk, hogy amíg a rendelet nem jelenik meg a Magyar Közlönyben, nem nyilatkozhatnak. 

Ugyanakkor, jó volna minél előbb tisztán látni, mivel úgy tudjuk, hogy több egyetemista már hétfőn kiköltözött a kollégiumból. A rendelet egyúttal a kollégiumban lakó külföldi hallgatókat is érintheti, az ő helyzetük kapcsán is elküldtük kérdéseinket a PTE-nek, amint választ kapunk, frissítjük a cikket. Míg a PTE-s hallgatók bizonytalanságban vannak, addig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem hallgatói hétfőn kaptak tájékoztatást. Az NKE rektora keddtől oktatási szünetet rendelt el, hogy jövő héten online formában folytatódjon az oktatás. Az SZTE rektora és kancellárja pedig tájékoztatta a magyar állampolgárságú hallgatókat, hogy vasárnapig kell elhagyniuk a kollégiumokat. A szegedi egyetemi vezetés a külföldi hallgatók számára továbbra is biztosítja a kollégiumi lakhatást.

Hogyan oldják meg a kollégisták?

A mostani helyzet eléggé hasonló a tavaszihoz, abból a szempontból, hogy most is rövid idő áll az egyetemisták rendelkezésére ahhoz, hogy kiköltözzenek a kollégiumokból. Azonban ahogy tavasszal sem, úgy most sem olyan könnyű a helyzet. Ahogy a 444.hu megírta, több fővárosi egyetemista ugyanis dolgozik tanulmányai mellett, van, akinek lehetősége sincs arra, hogy hazaköltözzön. Pécsett a kollégiumokból már hétfőn és kedden is elkezdtek kiköltözni a diákok.

A Facebook tele van a kiköltözéssel kapcsolatos memékkel, így próbálják enyhíteni a probléma okozta stresszt az egyetemisták. Sőt, Facebook-posztokat is látni kollégistáktól, akik éppen kiadó albérletet keresnek maguknak. Bár a rendelet cikkünk megjelenésekor még mindig nem jött ki, a Hallgatói Szakszervezet hasonlóan a tavaszi kiköltözéskor, most is elindította a szolidáris szállás kampányukat. Azokon a hallgatókon segítenének, akiknek a szűk határidő miatt nem biztos, hogy sikerülne a kiköltözés.  Van olyan pécsi hostel, ami újrapozícionálta magát és Facebookon hirdet albérleti lehetőségeket PTE-s kollégistáknak.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

Forrás: Facebook

Megkérdeztünk néhány PTE-s hallgatót is, hogyan próbálják vagy tudják megoldani a hirtelen jött lakhatási problémát.

Dániel utolsó éves tanárszakos egyetemista, aki már úgy költözött le a félév elején, hogy kevesebb holmit hozott magával. Mint elmondta, számított rá, hogy ha ilyen ütemben nőnek a számok, akkor előbb-utóbb újból érinteni fogja az egyetemistákat is a helyzet. Bár reménykedett abban, hogy most nem fogják bezárni a kollégiumokat, viszont jobb félni, mint megijedni alapon inkább felkészült. Dániel szerencsére haza tud költözni a szüleihez, főleg, hogy sikerült a szigorítások előtt elvégeznie a tanítási gyakorlatát. De ahogy mesélte: „vannak szaktársaim, akik még nem, nekik egyelőre bizonytalan, hogyan lesz megoldva.” Személyesen a közösségi életet, az egyetemi közeget és az itteni barátait fogja hiányolni, valamint a jelenléti oktatást is, mert szerinte sokkal gyakorlatiasabbak és tartalmasabbak azok az órák, mint a digitálisan megtartottak. 

Ágnest (nevét kérésére megváltoztattuk) teljesen váratlanul érte az intézkedés bejelentése. Elmondása szerint ő bízott abban, hogy még ha távoktatásra is áll át az egyetem, a kollégisták maradhatnak. Ha a rendelet életbe lép, hazaköltözik, mivel egyetem mellett nem tud dolgozni, így albérletet sem tudna fenntartani. Mivel történelem-földrajz szakos tanári hallgató, ebből a szempontból könnyebbség lesz számára az új intézkedés, mivel a TTK a félév kezdete óta online oktatásban működik, míg a BTK hivatalosan november 9-étől.

Andi párjával, Mátéval él Pécsett kollégiumban. Andi pár éve költözött Magyarországra Romániából, így neki különösen problémát okoz a mostani helyzet. Mivel az első hullámnál is ez történt, így sejtette, hogy a második hullámnál sem lesz elkerülhető a kiköltözés. Bár most úgy tűnt számára, hogy kevésbé vannak korlátozva az emberek, mint az első hullámnál, így volt benne egy kis remény, hogy talán most nem kell újra kiköltözni a kollégiumból. Ami meglepő volt számára, hogy egyik pillanatról a másikra érte őt a hír. Szerencséjükre Máté szüleinek köszönhetően meg tudják oldani a lakhatást addig, amíg nem rendeződnek a dolgok. Viszont, ha most is, mint tavasszal, igényelhető lesz rektori méltányossági kérelem, elgondolkodnak azon, hogy megigénylik, mivel ahogy Andi mondta, „nekem a kollégium a lakhelyem.” A kiköltözés miatt a baráti társaságuk is kénytelen elköltözni, így a közös programok is megszűnnek. Minden, ami marad, az a bizonytalanság. Mivel Andi a KTK-ra jár, így az oktatás számára nem hoz változást, hiszen a kar a félév elejétől online oktatásban működik. Viszont Máté tanárszakos hallgató, aki a tanári gyakorlatát általános iskolában végzi. Mint mondta, amint kihirdették az új intézkedéseket, rögtön felkereste a mentortanárát, hogyan lehetne megoldani a gyakorlatot, ő azonban szintén nem tudott választ adni arra, hogyan zajlik tovább az oktatás és a gyakorlat.

Cikkünk megjelenésekor a PTE koronavírusos híreket gyűjtő aloldalán a legutolsó COVID-al kapcsolatos hír november 4-én jelent meg. Az orvosi kar, külföldi hallgatóknak szóló oldalán is csak holnapra ígérnek bővebb tájékoztatást. A dékáni tájékoztatóban azt is írják, hogy: “A kollégiumról szóló részletszabályok kialakítása folyamatban van“.

KategóriákMETÁL