Nem lenne feltétlenül elvetemült ötlet, ha azzal a személlyel, aki nem oltatja be magát koronavírus ellen, és emiatt később intenzív osztályon történő ellátásra szorul, megfizettetnék a kezelés akár többmilliós, sőt akár több tízmilliós költségét, erről beszélt hétfőn a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke egy rádióinterjúban. Az orvos szakszervezet pontosító közleménye szerint ők nem képviselik és nem kezdeményezik ezt.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Daróczy-Gaál Ágnes szerint az egészségügyi dolgozóknak példát kellene mutatniuk, hogy valamennyien beadatják maguknak a koronavírus elleni vakcinát – mondta hétfőn az InfoRádióban a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke.

Hozzátette: a lakosság számára emellett részletesebb tájékoztatásra lenne szükség, hogy minél többen kérjék maguktól, önként az oltóanyagot. Hangsúlyozta, hogy egy covidos beteg intenzívágyas kezeléseelérheti a napi egymillió forintot is.

„Akik dolgoztak covidos betegekkel vagy jelenleg is Covid-osztályon dolgoznak, azok 100 százalékban oltáspártiak, tehát ott semmiféle győzködés vagy ellentétes vélemény nem merül fel, a többi dolgozó körében sajnos vannak oltásellenesek vagy olyanok, akik tartanak attól, hogy csak egyféle, új technológiájú vakcina van. Sokan lehetnek, akik azt mondják, a régebb óta alkalmazott technológiával gyártott vakcinákban bíznak” – közölte Daróczy-Gaál Ágnes.

Az orvosszakszervezet alelnöke ezzel arra utalt, hogy az mRNS-technológiát most alkalmazzák először embereken, de nagyon ígéretes. Szerinte azok a (szak)emberek is be fogják magukat oltani, akik most bizonytalankodnak, ha már többféle oltás is hozzáférhető lesz itthon.

Szerinte annak, hogy az orvosok és épolók is beadatják az oltást, annak komoly „pszichológiai” szerepe is van, egyfajta példamutatás, de az egészségügyi dolgozók beoltását azért is fontosnak érzi, mert ők fertőzőforrások lehetnek, attól függetlenül is, ha nem covidos betegekről gondoskodnak a mindennapokban.

Azt is mondta, hogy szerinte érdekeltté kell tenni az állampolgárokat abban, hogy beoltassák magukat, megértetni velük, hogy milyen költsége van a kezelésüknek, ha megbetegszenek. Akár ingyenesen hívható zöld szám, akár más tájékoztató felület is alkalmas lehetne szeinte arra, hogy felvilágosítást adjanak az érdeklődő állampolgároknak az oltásról. Abban azonban izonytalan volt, hogy kötelezővé lehetne-e tenni a védőoltást.

Az alelnök szerint érdemes lenne az embereknek számításba venni, hogy ha valaki nem oltatja be magát, majd később elkapja a koronavírus-fertőzést, és utána intenzív osztályos ellátásra is szorul, ami akár 2-3 hetes kezelés is lehet, az akéár 14-21 milliós költséget is jelent a TB-kasszának. Szerinte, ha ezt az oltás elmaradása, tudatos elutasítása miatt „saját zsebből kellene az adott állampolgárnak megfinanszíroznia, annak fényében már nem biztos, hogy olyan sokan tiltakoznának az oltás ellen”.

A cikk megjelenését követően a Magyar Orvosok Szakszervezete pontosító közleményt adott ki, írja az InfoRádió portálja. A szekszervezet közleménye leszögezi, hogy az orvosszakszervezet nem kezdeményezi és nem képviseli azt, hogy aki nem kéri a védőoltást, annak ne állja a társadalombiztosítás az ellátását. A szakszervezet véleménye szerint fontos felhívni a társadalom figyelmét a közös felelősségvállalás fontosságára, amelynek nagyon fontos elemét alkotja majd a védőoltás, amikor széles körben elérhetővé válik.

KategóriákMETÁL