Szinte napra pontosan egy éve született elsőfokú, nem jogerős ítélet a 2010-es pécsi EKF-program több kiemelt építési kulcsprojektjében cégükön keresztül fővállalkozóként dolgozó két vállalkozó, apa és fia ügyében. Egy éve is bűnösnek találták őket, csütörtökön azonban a Szabad Pécs értesülése szerint másodfokon súlyosították az ítéletet és letöltendőt kaptak mindketten. Az ítélet jogerős.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Harminc napon belül börtönbe kell vonulnia annak a két férfinak, akik cégükön keresztül több kiemelt, építési kulcsprojektben dolgoztak fővállalkozóként. A Szabad Pécs tudomása szerint csütörtökön döntött az ügyükben a másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék, és súlyosították az elsőfokú ítéletet.

Az apát, B. S.-t 3 év, a fiát, ifj. B. S.-t 2 év letöltendő szabadságvesztésre ítélték csütörtökön. A másodfokú határozat jogerős, ellene csak felülvizsgálati kérelemmel élhetnek, ha így döntenek, ami azért valószínű, hogy megteszik, mert az elsőfokú ítélet ellen is fellebbeztek, enyhítésért, pedig az nem rótt ki rájuk letöltendő büntetést.

A mostani, új határozat azért is érdekes, mert a 2010-es EKF idején a 20-as évei elején járó fiatalabbik elítélt, aki persze részt vett a családi vállalkozásban, 2 éves büntetést kapott, amely még pont a felső határa annak a büntetési időtartamnak, amely esetén a bíróságnak van lehetősége felfüggesztett büntetést megállapítani, most azonban nem éltek ezzel a lehetőséggel. Miután az idősebb férfit, az apát 3 évre ítélték, ő nem is kerülhette el a letöltendő szabadságvesztés kiszabását. Így azonban nem csak neki, hanem fiának is börtönbe kell vonulnia 30 napon belül. Ezen túl lapunk információi szerint több száz millió forintos kár megfizetésére is kötelezték az elítélteket, amiket az EKF-programban nekik dolgozó, az ő cégük alatt alvállalkozóként dolgozó sértetteknek, ki nem fizetett cégeknek vagy egyéni vállalkozóknak kell vagy kellene most megfizetniük.

Ha a két férfi valóban él a felülvizsgálati kérelemmel, ahogyan az várható, az a másodfokú ítélet végrehajtását nem befolyásolja, azaz meg kell kezdeniük a büntetés, a jogerős szabadságvesztés kitöltését.

Az apa és fia ellen évek óta folyt nyomozás, illetve azt követően bírósági eljárás, amelyben elsőfokon majdnem pontosan egy éve hoztak elmarasztaló ítéletet. Akkor mindkettőjüket bűnösnek találták, de az amúgy rájuk rótt vádpontok szerinti 5-10 éves büntetési tétel dacára is “megúszták” felfüggesztett börtönbüntetéssel.

A két férfi által irányított gazdasági társaság az EKF fővállalkozójaként még 2009-ben kötött szerződést Pécs Önkormányzatával beruházások kivitelezésére, mintegy 2 milliárd forint vállalkozói díj fejében.

Projektcégük a vádirat szerint a szerződésben vállalt munkákhoz szükséges munkaerővel, eszközökkel, anyaggal egyáltalán nem rendelkezett, a munkákat teljes egészében alvállalkozók igénybevételével kívánta elvégezni.

A két férfi a rendőrségi eljárásban és a bíróságon is mindvégig ártatlannak vallotta magát, azt elismerve, hogy valóban tartoznak a sértettek egy részének, mások követelését nem tartották jogosnak. Ők ezzel kapcsolatban azt mondták, hogy a projektcég valóban nem, de a család több évtizede működő, és megyeszerte ismert építőipari cégének igenis voltak munkaeszközei, az jót is állt a projektben, illetve komoly bankgaranciákat is vállaltak. A védekezésben az is felmerült a részükről, hogy a pécsi önkormányzat több leigazolt munkájukat, nem fizette ki részükre, amit és aztán a projekt tőlük való időközbeni elvitelét is politikai okokkal magyarázták, mondván ismert volt az idősebb fővállalkozó baloldali kötődése, ami a Pécset 2009 óta irányító városvezetés idején szerintük nem volt kedvező helyzet. Sőt, arról is beszéltek, hogy olyan jelentős, alapesetre visszatartott összeg is eltűnt időközben, nem kapták meg, amit a városnak a szerződés szerint ki kellett volna fizetnie a részükre, és amiből ők utána tudtak volna jótállni.

Mindenesetre az is biztos, hogy a projektcéget az elítéltek később eladták, olyan nem helybéli embereknek, akik aztán “bebuktatták a vállalkozást”.

A vádirat szerint a projektcég a munkák előfinanszírozásához szükséges tőkével, pénzügyi eszközökkel sem rendelkezett. A vádlottak az alvállalkozók által elvégzett munkák után a számlákat az általuk irányított cég nevében rendszeresen kiállították és benyújtották a velük szerződő önkormányzathoz. Pécs Önkormányzata, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a benyújtott számlákat a vádirat szerint kiegyenlítette, melynek során közel 2 milliárd forint kifizetésére került sor. 

Ők azonban a munkákat ténylegesen elvégző és finanszírozó alvállalkozókat (vagy egy részüket) egyáltalán nem vagy nem teljeskörűen fizették ki. A vádlottak az átutalt pénzösszegekből az alvállalkozóik kifizetése helyett 2009-2011. években összesen mintegy 350 millió forintot saját maguk, illetve az érdekeltségükbe tartozó kft. részére fizettek ki kölcsön címén. A vádlottak összesen 20 alvállalkozó részére a vállalkozói díjat nem fizették ki. Az így ki nem fizetett összegek cégenként 100 ezer forinttól 100 millió forintig terjed, a vádirat szerint összesen mintegy 538 millió forint kárt okoztak az alvállalkozóknak, melyből 316 millió forint kár nem térült meg. 

A két cégvezető, miután a kft. tartozása a több százmillió forintot meghaladta, a gazdasági társaságot fiktív személyek részére értékesítették úgy, hogy a társaság ekkor még rendelkezésre álló közel 80 millió forint vagyonát eltulajdonították. Ezen fiktív cégeladásban további négy személy – a harmad-, negyed-, ötöd és hatod rendű vádlott – vett részt.

Id. B.S. első- és ifj. B.S. másodrendű vádlottat többrendbeli csalás bűntettében, csődbűncselekmény bűntettében, számvitel rendje megsértésének bűntettében és közokirat-hamisítás bűntettében mondták ki bűnösnek. Első fokon őket 2-2 évi börtönbüntetésre ítélték, de a szabadságvesztés büntetés végrehajtását 5-5 évre felfüggesztette és mindkettőjükkel szemben vagyonelkobzást rendelt el.

A bíróság elsőfokú ítélete ellen egy éve az elsőrendű és a másodrendű vádlottak és védőik fellebbeztek, minden vádpont alól felmentést kértek.

KategóriákPOP