A koronavírus járvány terjedésének megelőzése és az utasok védelme érdekében az elmúlt egy évben több fontos intézkedést is hozott a Tüke Busz, olvasható a pécsi önkormányzati buszos társaság sajtóközleményében.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A Tüke Busz szakemberei még szeptemberben kezdték el tesztelni az érintésmentes, szenzoros kézfertőtlenítő berendezések alkalmazását 10 pécsi helyi járatú autóbuszon. A pozitív tapasztalatok eredményeként a rendszeres napi többszöri takarítás és fokozott tisztítás mellett 2020 decembere óta száz, a forgalomban napi rendszerességgel közlekedő autóbuszon arra is van lehetőségük az utasoknak, hogy felszállást követően kezüket fertőtlenítsék, áll a hétfői közleményben.
Az érintésmentes kézfertőtlenítő eszközök beszerzésére nagyságrendileg másfél millió forintot fordított a társaság.
„Úgy látjuk, utasaink kedvezően és örömmel fogadták a buszokra felszerelt érintésmentes adagolókat és utazásuk során szívesen is használják azokat. Ezt alátámasztja az is, hogy az üzembe helyezés óta nagyságrendileg ötszáz liter fertőtlenítő folyadék utántöltéséről gondoskodtunk. Felelős szolgáltatóként fontos számunkra, hogy minden utasunk tudja, a Tüke Busz Zrt. a veszélyhelyzetben is odafigyel a biztonságukra, egészségükre. A járművek rendszeres és folyamatos takarítása része a koronavírus-járvány elleni védekezésnek. A pécsi autóbuszokon történő utazás továbbra is biztonságos, a közösségi közlekedés a vírusveszély idején is megbízható szolgáltatást jelent mindenki számára” – írták.
Tüke Busz Zrt. autóbuszait folyamatosan takaríttatja. A menetrendszerinti autóbuszok utasterének tisztán tartásával megbízott vállalkozó a korábbiakban elrendelt takarítási feladatokon kívül az utasok által hozzáférhető, érintett felületeket üzemidőben, folyamatosan, (kapaszkodók, korlátok, fogantyúk, ülések textil borításán kívüli felületei) vegyszeresen fertőtleníti. Az éjszakai nagyobb fertőtlenítés a padló fertőtlenítőszeres felmosását, a kapaszkodók újabb, alapos, vírusölő hatású felületfertőtlenítő szerrel való áttörlését tartalmazza, közölte a társaság.

19? Lapot!