A Zöld Busz projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium alá tartozik. Ennek keretében szerez be eredetileg Pécs 8 elektromos buszt, köszönhetően egy korábbi nyertes pályázatnak. Tavaly nyáron ezért is hívták el Páva Zsoltot az e-buszok átadására. Most úgy tűnik, több pénz is juthat az e-buszokra, ha Pécs is megkapja az emelést, abból plusz buszokat vásárolhat a megyeszékhely.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a napokban publikálta közleményét a Zöld Busz projektről. A Zöld Busz Projektiroda tájékoztatása alapján a kormány 50-ről 80 százalékra emelte a program támogatási intenzitását. Pécs önkormányzata üdvözli a döntést és örömét fejezi ki, amiért a kormány elfogadta a nagyvárosok ezirányú jelzéseit, olvashatók az előbbi sorok a pécsi önkormányzat hétfői sajtóközleményében.
Mint írták még, a várakozásaik szerint a módosítás eredményeként Pécs is 30%-kal több támogatást használhat fel az e-busz programjában. Az eredeti terveik szerint a projekt keretében 8 elektromos szólóbuszt vásárolt volna Pécs (szerk. megj.: a projekt 8 buszról és opcionálisan esetleg még két, azaz összesen 8-10 buszról szólt), most azt vizsgáljuk szakértők bevonásával, hogy ha valóban nő a felhasználható pályázati keret, a város tud-e több buszt fogadni, fogalmaztak.
Pécs város vezetése nagyon komolyan bízik abban, hogy a kompenzációs tárgyalások is ebben a pozitív szellemben zajlanak majd.
A már megvásárolt buszokat amúgy a múlt nyáron mutatták be, ezek részt is vesznek azóta a mindennapokban a pécsi közösségi közlekedés bonyolításában. Az átadón mi is ott voltunk, és a Facebookon élőben közvetítettük az eseményt, illetve azt követően beszéltünk Páva Zsolt pécsi polgártmesterrel is, aki többek közt Péterffy Attila és Hoppál Péter társaságában avatta fel a buszokat és mondott rövid köszöntőt is a próbaút előtt.

19? Lapot!