Az, hogy a magyar miniszterelnök és kormányának kommunikációja csak nyomokban tartalmaz következetességet, persze nem újdonság.
A cikk a hirdetés után folytatódik
“Ha most nem zárnánk, akkor az újranyitás is későbbre tolódna” – mondta ma Gulyás Gergely, és az elmúlt három nap rossz számaira hivatkozott.
„Csupa rossz hírem van. A helyzet úgy fest, hogy az egész járvány, az egész eddig tapasztalt járvány legnehezebb két hete előtt állunk. Az újfajta mutációk megjelenése miatt a fertőzések száma erősen nő és nőni fog” – mondta Orbán Viktor február 25-én. Pont egy héttel ezelőtt.
A probléma viszont az, hogy a két időpont között szigorítások tekintetében nem igazán történt semmi. Pedig a miniszterelnöki bejelentésből is látható, hogy a szakemberek tudták, hogy mi várható.
Csak a felelős döntés késlekedett.
Az egyik pedagóguszakszervezet az elmúlt hetekben folyamatosan hasonló intézkedéseket követelt. Pont azért, mert folyamatosan estek és esnek ki csoportok, osztályok az oktatásból. És persze pedagógusok. Ráadásul az is közismert, hogy egyre fiatalabbak kerülnek súlyos állapotban kórházakba. A számok pedig magukért beszélnek. Ráadásul ezek valójában napokkal ezelőtti fertőzéseket tükröznek.
Ha déjà vu-je volna valakinek az nem véletlen: tavaly márciusban, az első lezárások idején szinte pontosan ez a töketlenkedés játszódott le, egy kicsit kompaktabb formában. Péntek reggel még szó sem volt iskolai bezárásokról, digitális oktatásra való átállásról. Éppen ezért a kormánypropaganda a nap folyamán bele is szállt alaposan a lezárásokat követelőkbe és estig már nem is tudott korrigálni. Pedig délutánra változott a központi direktíva, és konkrétan egy hétvége maradt a digitális oktatásra való átállásra. Úgy is sikerült. Most eggyel több nap lesz rá, meg némi tanulság az elmúlt egy évből. Mert azért van, aki az elmúlt egy évben le tudott vonni néhány tanulságot.
De, ami még ezekben a vészterhes időkben is nagyon fontos volt, a mai lezárásról szóló bejelentés alatt, az bizony a nyitásról szóló konzultáció. Ezt a milliárdos álközvéleménykutatást mindenképpen bele kellett szőni a mondanivalóba. Mintha éppen ez volna az a téma, amiben a zemberek véleménye számít. Pont ez derült ki ma is.