Tanúk kihallgatásával újabb nyomozás indult a mai napon a fideszes városvezetés idején történt furcsa szerződések kapcsán a városi cégnél.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az önkormányzat közleménye szerint pécsi önkormányzat cégei és intézményei korábbi gazdálkodását vizsgáló átvilágítás keretében két újabb gyanús szerződés és teljesítésük nyomán indult nyomozás a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt-nél. Az ügyben a mai napon megkezdődött a tanúk kihallgatása.

Az egyik szerződés a 2019-es évre köttetett a Legend Hungary Kft. és a PVh Zrt. között 2019. január 15-én, mégpedig általános kommunikációs feladatok ellátására, kommunikációs stratégiaalkotásra, valamint a kommunikációval kapcsolatos egyéb ügynöki feladatok és szolgáltatások ellátására.  

A fenti szerződés alapján a PVh nettó 14,83 millió forintot fizetett a Legendnek. A dolog egyik szépséghibája, hogy a fenti összeget úgy fizették ki a pécsi adófizetők pénzéből, hogy a megbízott teljesítését sem a korábbi vezérigazgató, sem senki más nem igazolta le. A Legend Hungary Kft. által leadott anyagok az igazgató fiókjában landolhattak, azokról ugyanis a cég vezető kollégái nem is tudtak.  

Már a Legend kiválasztását eredményező pályázat körülményei is érdekesek. A PVh kiírására összesen három cég jelentkezett, ám ebből kettő tulajdonosi és vezetői köre között komoly összefonódások mutatkoznak. Az is igen sajátos, hogy a Legend Hungary akkori tulajdonosa a ma rendelkezésre álló információk szerint a PVh egyik volt alkalmazottjának hozzátartozója. Ez az alkalmazott volt a pályázat bírálóbizottságának elnöke, a 2019 decemberében visszahívott vezérigazgató élettársa, és a neve korábban már felmerült a jogi átvilágítás során. Ugyanis éppen ezen alkalmazott szüleinek érdekeltsége jutott hozzá rendkívül kedvező körülmények között egy korábban feljelentést, majd nyomozást generáló PVh-s ingatlanhoz a Szabadság úton.

Erről a furcsa szerződéskötésről a Szabad Pécs írt először, amikor 2019 nyarán jogi úton jutottunk hozzá a kommunikációs szerződések listájához. Az igénylésünk jogosságát a cég nem ismerte el, de később mégis kiadták a kért adatokat. Akkor azt is írtuk, hogy: „Természetesen kíváncsiak lettünk, hogy hogyan talált egymásra a Pécsi Vagyonhasznosító és a Legend Hungary, így lehetséges kapcsolódási pontokat kerestünk. Túl sokat nem találtunk, de az ügyvezető, úgy tűnik, egy zuglói fideszes képviselőnő férje. A képviselőnőnek a testvére pedig a Pécsi Kommunikációs Központ Kft. egyik munkatársa, aki korábban mind a Biokom, mind a Pécsi Vagyonhasznosító sajtóreferenseként megjelent a Pécsi Hírek és a PécsMa.hu hasábjain.”

Az önkormányzat közleménye egy másik ügyet is említ, ami a vagyonhasznosító informatikai fejlesztéseinek vizsgálatakor került az átvilágítók látókörébe. Egy Webpartners Kft. nevű cég 2018-ban és 2019-ben, egészen a jogviszony felmondásáig egy szoftver bevezetésére, bérbeadására és szoftverkövetési tevékenységre vállalkozott. A program célja a vállalatirányítás, pénzügyi, számlázási és különböző jogszabályokkal kapcsolatos tevékenységek digitalizálása lett volna. A pécsi önkormányzat cége a jogviszony felmondásáig összesen több, mint bruttó 26 millió forintot fizetett ki a programért. A rendelkezésre álló adatokból viszont arra lehet következtetni, hogy egyáltalán nem történt szerződés szerinti teljesítés.  

Az informatikai fejlesztéssel kapcsolatos beszerzés azért is aggályos az önkormányzat közleménye szerint, mivel az említett cég a szolgáltatásra kiírt pályáztatásban nem vett részt, a pályázatot elbíráló bizottság részéről pedig nem született döntés a nyertes ajánlattevő kiválasztásról. Ezek alapján kérdéses, hogy mi alapján döntött a korábbi cégvezetés a szerződéskötésről.  

A jogi átvilágítás nyomán a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. 2019-ben kinevezett vezetője a fenti két ügyben is büntetőfeljelentést tett, a rendőrség pedig mindkét ügyben elrendelte a nyomozást, ami már folyamatban van.

KategóriákMETÁL