Hol tart ma az alkoholistákkal való foglalkozás? Mi történt velük a járvány időszakában? Mi történik egy alkoholbeteg családjában? Ilyen és hasonló kérdéseket tettünk fel az INDIT Közalapítvány Uránvárosban található „KERT” elnevezésű addiktológiai gondozójában dolgozó orvosnak, Trábert Attila pszchiáternek.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A magyarországi alkoholisták és a családjuk élete változott a koronavírus-járvány időszakában?
Az igazi alkoholista mindig iszik, járvány idején is. Amikor már elkezdi uralni az életét az ital, ahhoz passzint mindent. A koronavírus okoz nehézségeket ilyen szempontból is persze, nincs kocsma például, de attól pia még van. A boltok működnek, el lehet menni érte, működik a házhoz szállítás… Nem gondolom, hogy a szerhasználatot őrült mértékben befolyásolná ez az időszak. Előfordulhat, hogy home office-ban több alkohol fogy, de nálunk ez még nem csapódott le.
És a szociális kapcsolatok hiánya vagy beszűkülése?
Ha nincs más, akkor iszik magában. Azoknak rosszabb, akik az alkoholbeteggel élnek. Ha karanténban kell ülni egy piással, az nem egy egyszerű történet. Az a fiatal, aki eddig egész nap lógott az utcán, vagy haverokkal tölthette az idejét, mert menekült otthonról, most egész nap össze van zárva az alkoholbeteggel. Ezt sokkal nehezebb elviselni.
Mert ez mivel jár?
Negatívumokkal. Lehet mindennapi agresszió, folytonos manipuláció, időnként felbukkanó bűntudat, szégyen… Ha nem vagy összezárva egész nap az alkoholistával, akkor kevésbé érint téged, mint amikor mondjuk karanténba kerülsz.
Hogy alakult ki az, hogy Magyarországon ennyire sok az alkoholista? Jamaica-ról olvastam, hogy fűhiány lett a pandémia idején, nálunk még maradt elég bor…
Erre nincs egyértelmű válaszom. Hogy miért lesz ivós egy nemzet? Ki lehet találni elméleteket, de egyik sem egyértelmű.
A máktea is a rendelkezésünkre állna!
És még sok más szer is. A kultúránknak része az alkohol, de csak egy soktényezős választ lehetne erre adni. A terápiákban is azt mondjuk, hogy elsősorban nem a miértekre kell válaszolni, hanem azzal foglalkozunk, mi van most, és azzal, hogy mit tudunk vele kezdeni.
Mert mi van most szerhasználat szintjén?
Akár az ország lakosságának 8-10%-a kóros alkoholfogyasztó lehet. De ezt nehéz megállapítani, a KSH adatait tekintjük hivatalosnak, ott 4-500 ezer főt említenek. Szakemberek sokkal nagyobb számokat is szoktak mondani.
A 400 ezer ember is túl sok, fölösleges számháborút játszani.
Nem az az adat a legfontosabb, hogy négy- vagy éppen nyolcszázezer alkoholbeteg ember él az országban, hanem hogy úgy tekintsünk erre a betegségre, ami a családokat sújtja. Nemcsak a szerfogyasztó érintett a betegséggel, hanem mindenki a családban. Egy alkoholbeteg családjában felnövekvő gyermek egészen más útravalóval vág neki az életnek, mintha egy egészségesebben működő családból indulna el. A feleségek vagy a férjek is napi szinten érintettek a függőséggel kapcsolatban, csak ők nem alkoholfüggők, hanem társfüggők, kényszeres segítők… Ha ezt a négyszázezret felszorozzuk néggyel-öttel – előfordulhatnak családi halmozódások is, emiatt csak ennyivel – akkor lehet látni, hogy a lakosság jelentős része közvetlenül érintkezik ezzel a betegséggel. Így már több millió ember érintett, vagy szerhasználóként, vagy hozzátartozóként. Ha így tekintünk erre a problémára, akkor látható igazán a jelentősége.
A mi családunkban az előző generációk alkoholfogyasztási szokásai annyira elrettentő példát mutattak fel, hogy az unokatestvéreim zöme szinte egyáltalán nem fogyaszt alkoholt.
Ezt szokták gondolni, de a függőség, nem a szerről szól. Nem szeretem az alkohol-, drog-, játékfüggőség megnevezést. Sokkal inkább csak függőségről van szó. Léteznek olyan autók, amelyek kizárólag benzinnel közlekednek, de léteznek hibridek is. Ugyanaz a folyamat működik – az autó halad, csak más üzemanyaggal. Az addikt családokban gyakori, hogy van egy szerhasználó generáció, a következő pedig, aki végignézte ezt az állapotot és kiszolgáltatottja volt a helyzetnek, antialkoholista lesz. Ez a másik véglete ugyanannak a dolognak. Ha valamit tagadunk, akkor is van szerepe az életünkben. A függő és a társfüggő úgy támasztja egymást, mint két egymásba simuló tenyér. Ha elválnak, vagy egyikük meghal, akkor bevonzanak egy másik ugyanolyat. Ez akár generációkon is átívelhet, legfeljebb a szer változik.
Ez mit jelent?
Mármint, hogy megváltozik a szer? Hát lehet valaki kényszeres segítő, vagy társfüggő. Tényleg nem a szer számít, lehet valaki kajafüggő, de akár a futástól, munkától ugyanúgy függhet. A függőség működése idegrendszeri szinten nagyon hasonló, nem a szertől függ. Az ópiátfüggő és az alkoholfüggő bár más szert használ, de a központi idegrendszerben bizonyos területeken szinte ugyanazt a hatást váltja ki mindkét anyag.
Szerintem inkább függő karakterről beszélhetünk, valakinek az alkohol, valakinek a drog, valakinek a játék lesz a „benzine”.
Nem véletlen, hogy a rehabon a drog-, a játék-, meg az alkoholfüggők a csoporton belül ugyanarról beszélnek – mert a működésük, életvitelük szinte ugyanaz.
Kulturális különbség létezik? Hogy milyen réteget érint a társadalomból…
Némi különbség van, de ez sem egyértelmű. Lehet tudni, hogy a szegregátumokban most a dizájner drogok futnak, régebben szipuztak. A kokainhoz jólét szükséges, hogy rendszeresen ki tudja fizetni valaki az árát. Annyira azért nem lehet leegyszerűsíteni a kérdést, hogy a tanárok ezt használják, az orvosok meg azt.
Tudományos szinten lehet detektálni, hogy mi zajlik a függő agyában?
Sok mindent tudunk, sok minden még ismeretlen, szoktam például javasolni Freund Tamás és csapata kutatásait. Egyre inkább lehet tudni, hogy a különböző agyterületek hogy vesznek részt a függőség kialakulásában.
Szóval egyre jobban tudjuk, de kikapcsolni nem tudjuk?
Pontosan. A gravitációról is sok mindent tudunk, mégsem tudjuk kikapcsolni. De lehet, hogy nem is kell kikapcsolni. Nem kell mindent tudni ahhoz, hogy együtt tudjunk vele élni.
A médiában a drog nagyobb hírértékkel bír, mint az alkoholbetegség.
Egy nagyobb drogfogás nagyobb teret kap a sajtóban, de
a súlyát tekintve az alkohol a jelentősebb probléma.
A nyugtatók használatával, a nyugtatóra ivott alkohollal is sok a gond, emellett vannak kóros droghasználók is pár tízezren, de nem százezres a nagyságrend.
Azt lehet látni, hogy olyan nép vagyunk, amely iszik.
Mégis, ha meghívnak előadásra, gyakran megkérem a társaságot, hogy tegye fel az a kezét, akinek a családjában nem volt alkoholbeteg. Ritkán emelkedik fel kéz, pedig egy-két generáción belül szinte biztosan találunk alkoholbeteget.
Ma, ha valaki elszív egy füves cigit, megijedünk, hogy drogos. Ha ugyanez az ember este megiszik egy sört, azzal semmi baj nincs Magyarországon.
De akkor sem, ha kettő vagy négyet gurít le. Szégyelljük, tagadjuk, bagatellizáljuk, megmagyarázzuk, közben meg csak betegek vagyunk.
A kulturált borfogyasztás és a kulturált alkoholizmus között létezik határ?
Jó lenne, ha lehetne egyértelmű határvonalat húzni. Biztosan mindenki ismer alkoholbeteget. Az az ember két hete is beteg volt? És azelőtt két héttel? És azelőtt? Nem létezik ilyen pont! Nem szeretem a fogyasztás központú gondolkodást. Ha a fogyasztásban gondolkodom, akkor keresem azt a napot, amikor elcsúsztam.
De nincs egyetlen olyan nap, amikor már olyan mennyiséget ittam, amikor az már sok, vagy problémás, vagy már a betegséget jelenti.
Sokkal inkább az a fajta működés a fontos, hogy elkezdek szereket használni és egyre inkább átitatja az életem, átveszi a kontrollt és egyszercsak ott állok tehetetlenül: az irányítás már abszolút nincs a kezemben.
A késztetés kifejezés helyesebb talán? Naivan megkérdem, hogy mekkora az a mennyiségek, ami még éppen nem veszélyes?
A WHO azt mondja, hogy a legbiztonságosabb az, ha nem fogyasztunk semmi alkoholt. Az alacsony kockázatú szerhasználatra létezik definíció: ha egy héten van két teljesen tiszta nap, s egy nap nem fogyaszt többet, mint három deci sört vagy másfél deci bort, vagy három cent rövidet. Ha ennél többet iszik valaki, akkor az már a magas kockázatú alkoholfogyasztás.
Ez nem tűnik nagy mennyiségnek!
És már erre is azt mondja a WHO, hogy ennyit sem kellene. Az ajánlásban a nulla mennyiség szerepel.
A szer maga is képes addikciót kialakítani?
Persze. Ha valakibe minden nap beletöltünk fél liter pálinkát és egy hónap múlva abbahagyjuk, akkor nagy valószínűség szerint remegni fog a keze, izzadni fog és zavarttá válik: ennyi idő alatt is kialakul a fizikai függés.
Több olyan újságírót ismerek, aki bele is halt. Meg színészt, írót, tanárt, asztalost, segédmunkást,de más szakmákat is tudnék említeni, akik között nagyon durva alkoholisták voltak.
Nincs olyan hogy durva alkoholista, csak mindenki máshol tart a betegségben. Hosszmetszetben érdemes gondolkodni.
Akkor módosítom az előbb mondottakat: több olyan embert ismertem már, akik az alkoholistáknak előírt adagot hamar elfogyasztották.
Sokféle formája van ennek a betegségnek. Van a periodikus piálós, aki hónapokig tiszta, aztán jön egy három-négy napos trippje, lerészegedik. Van a szintentartó ivó, aki sosem részeg, sosem dülöngél, de mindig van egy kis spicc… Vannak azok a fajták, akik látványosan lerészegednek naponta, mindenféle problémába keverednek… Ők a látványosabbak, rájuk szokták azt mondani, hogy ők a kemény alkoholbetegek. Pedig ha belegondolsz, ha valaki egész nap, szinte folyamatosan szintet tart, akkor folyamatosan mérgezett a szervezete, folyamatosan egy szer hatása alatt áll, csak mivel nem látványos, ezért nem gondoljuk, hogy ugyanolyan beteg.
A nemi megoszlás milyen?
Férfiaknál gyakoribb, de a nők is jönnek fel a statisztikában. Általánosságban a férfiak szeretik elinni a problémáikat, a nők meg általában egyéb szereket választanak, például a társfüggést, nemet mondási képtelenséget.
Az ön szemében ez a kettő ugyanaz?
Más, de ugyanaz. Kvázi párhuzamosan fut a kettő.
Ahogy romlik a függő állapota, úgy romlik a társfüggőé is.
Azt szokták mondani, hogy az alkoholba bele lehet halni, ugyanakkor nagyon sok társfüggő meg öngyilkos lesz. És feláldozza az életét a függőség mentén. Nem a saját életét éli, hanem másokét, fokozatosan bezárkózik, magányos lesz. Sok a pszichiátriai beteg, aki depresszióval kezelt, szorongó, sokukra én inkább azt mondom, hogy társfüggő, akiknek innen erednek a panaszai.
A magyar társadalom a betegebbek közé tartozik a világban?
Jól állunk. (ironikus hanglejtéssel és arckifejezéssel – B. R.) De nem statisztikus vagyok. Én azokkal foglalkozom, akik bejönnek a rendelőmbe. Nem gondolom, hogy attól jobban éreznénk magunkat, ha előttünk lenne Románia.
Mert az nekünk jobb lenne?
Nem, csak a magyar társadalmat frusztráltabbnak gondolom, mint a világátlagot. Németországban több alkalommal el kellett magyaráznom néhány magyarországi folyamatot, hogy egyáltalán megértsék, hogy mi hogyan működik, mert másképp szocializálódtak. Legendás az oroszországi vodkafogyasztás, az északi népek ivási szokásai… Függő itt is van, ott is van. Társadalmi berendezkedéstől függetlenül. Pécs belvárosában is lehetne vicces videókat forgatni dülöngélő emberekről, nem kell ehhez az oroszokhoz menni.
Milyen stádiumban találkozik az alkoholbetegekkel?
Ez nagyon változatos. Huszonévestől hetvenesekig. Fogyatékostól a felsővezetőig. Az alkohol nem válogat.
A társadalmi státuszt sem fontos? A sikeresség?
Azt szokták gondolni a betegeink, hogy egy alkoholgondozóban főleg hajléktalanokkal fognak találkozni. Ugyanakkor meglepően jó státuszú emberek érkeznek hozzám nap mint nap. Maguktól is jönnek, néha a családorvos küldi, vagy egy belgyógyász. A család is szokta küldeni őket, vagy párkapcsolati problémák mentén kötnek ki nálunk. Egy ügyvédnél, tanárnál vagy felsővezetőnél sokkal hamarabb problélmává tud válni az alkohol, mint egy hajléktalannál. Neki már sajnos nem ez a fő probléma. Akármilyen furcsa, több a diplomás kliensem, mint a nem diplomás.
Mit lehet velük kezdeni? A környezetemben a függők azt gondolják, hogy amikor akarják, abbahagyják az egészet és ezzel el is van intézve a probléma.
Hát igen, az ilyen gondolkodásbéli torzulások miatt nehéz leállni, de még a problémát is nehéz felismerni.
Egyik mentorom mondta mindig azt, hogy az a feladatunk, hogy egy szerhasználó nem-függőből csináljunk egy absztinens függőt.
Az a feladatunk, hogy megmutassuk a betegnek, hogy ez nem csak egy átmeneti hóbort, amit művel, hanem ebbe bele is lehet halni. Amikor ezt valaki megérti, akkor lehet olyan intervenciókat csinálni, ami segíti a felépülését. Van egy puttonyos hasonlatom. Mindenkinek van egy puttonya, amit arra használunk, hogy időnként beteszünk valamit, ha nem tudunk vele mit kezdeni, később, amikor van rá energia, kivesszük, megcsócsáljuk, és elrakjuk a megfelelő helyre. Ha valakinek olyan az élete, hogy túl sokat kell belepakolnia, vagy olyan ember, aki nem tanulta meg, mit kezdjen a bajokkal, hogyan kérjen segítséget mástól, akkor ez a puttony idő előtt megtelik. Ilyenkor jön az agresszió, a félelmek, az irritáltság, a szorongás, depresszió stb.… Ezektől a negatív érzésektől úgy tudunk szabadulni, hogy letakarjuk a puttonyt, teszünk rá egy fedőt: ez a szer. Esténként elmenni sörözni, vagy még többet dolgozni, vagy csak sportolni veszettül…Mindegy mit csinálunk, csak el akarjuk távolítani a sok szenvedést magunktól. És így minden ugyanúgy működhet tovább. Közben persze a puttony még nehezebb lesz, még többet kell inni, sportolni dolgozni… Na ebből előbb-utóbb nagy baj lesz. Ha maradunk a hasonlatnál, akkor a terápia az, hogy levesszük a fedőt – ez az absztinencia – és kipakolunk a puttonyból és megtanítjuk, hogyan ne pakolja megint tele. Ennyire „egyszerű”.
Mérhető a különbség a szocializmusban folyt alkoholgondozás és a jelen között?
Ma már szerencsére más a kezelés, mint régen. Régebben pl. beültettek egy diszulfirám nevű anyagot, ami egy ponton gátolta az alkohol lebontását, a felszaporodó méreganyag miatt az emberek pedig hánytak. Persze a betegek ezt kijátszották. A mai napig jönnek hozzám úgy emberek, hogy ők beültetést szeretnének…. Csinálja is még pár régi motoros az országban, pedig abszolút elavult kezelési forma.
Ehhez képest hol tartunk most?
Az elmúlt évtizedekben létrejött számos olyan egészségügyi-szociális ellátóhely, rehabilitációs intézmény, ahol sokkal korszerűbben állnak hozzá a betegséghez. Tapasztaljuk, hogy a gyógyszeres kezelések nem működnek az alkoholbetegeknél. Egyre inkább a pszicho-szociális intervenciókat nyújtó intézmények terjednek el. Emellett látszik, és nagyon örvendetes, hogy egyre jobban terjednek az önsegítő közösségek mindenféle szerhasználati vonalon. NA a droghasználóknak, az AA az alkoholbetegeknek, a CoDA a társfüggőknek, az AL-ANON az alkoholbetegek hozzátartozóinak, az ACA az alkoholbeteg családban felnőtteknek, de a túllevőknek, a munkaalkoholistáknak, stb. is vannak gyűléseik. A józanodós kultúra kezd beszivárogni az ellátóhelyekre, sőt, még a színházba is.
Ez az amikor az amerikai filmekben azt látjuk, hogy körben ül egy tucatnyi ember és rákezdik, hogy Jimmy vagyok, negyven éves és alkoholista?
A filmes megjelenítésnél sokkal mélyebb és spirituálisabb a közeg. Amerikában sokszor az orvos nem gyógykezelésre küldi el az alkoholbeteget, hanem az AA-ba. Ott más a kultúrája a felépülésnek, s ez terjed el nálunk is. Ez a közösségbe való integrálódást teszi előtérbe, alakíts ki egy szociális hálót magad köré, legyenek ismerőseid, barátaid, akik segítenek… Sokkal emberibb, szeretetteljesebb légkör van egy ilyen csoportban, semmint azt a filmek visszaadnák.
És ha a függő közege sem változik meg, ha visszatér oda, ahol eddig kínálgatták…
Ha van egy játszótér, ahol megtanultam játszani, könnyen ugyanazt fogom játszani, ha visszatérek. A függőségben alapvető probléma, hogy van egy érzelemszabási zavarom, amitől nem tudom behangolni magam. Nehezen irányítom az érzéseimet, ezért egy külső menedzserhez nyúlok, ez lesz az alkohol, drog. Ha kívül keresem a választ, a belső folyamataim nem fejlődnek, egyre inkább a külső menedzseremre fogok rászorulni.
Felvételi helyzetben előfordulhat, hogy valaki feszültségoldásra bekap egy felest.
Igen. És legközelebb már hamarabb egy felessel oldom a szorongásos helyeztet. És nem tanulom meg magamtól feloldani a szorongást. És mivel halad előre az élet, egyre nehezebb helyzeteknek kell megfeleljek, egyre inkább rászorulok a külső menedzserre: egyre többet iszok, gyakorlatilag egy ördögi kör lesz az egész. A szerhasználat uralkodik el rajtam, kialakul a játszótér.
A gyógyszerekkel is ez van?
Igen. Ha én nem tudom behangolni magamat, hanem egy külső molekulával teszem meg ezt, ugyanúgy elindul ez az ördögi kör. Magyarországon előszeretettel szednek nyugtatót az emberek. Boldog-boldogtalan bekapja. A nyugtatók – Rivotril, Xanax – idegrendszeri szinten majdhogynem ugyanúgy hatnak, mint az alkohol. Ugyanazokat a receptorokat befolyásolják. Ha egy alkoholista bemegy az orvoshoz, az orvos alkohol fókuszban gondolkozik, akkor az a célja, hogy ne igyon az illető, ad neki gyógyszert, amitől nem iszik, mert kiváltja a hatását, csak közben sokszor gyógyszerfüggő lesz. Az alkoholfogyasztását meggyógyítottuk, de a függőségét nem, csak lecseréltük a szereket.
Meglepően sokan szednek Xanaxot…
Ez pedig olyan gyakorlatilag, mintha innál. Idegrendszeri szinten nincs nagy különbség.
És amikor abbahagyja valaki a szert?
Akkor ott lesz a hiány. Ezért sem tudja abbahagyni. Ez egy ördögi kör!
Akkor ha jól értem, ön a pszichiátria kevésbé gyógyszeres ágát képviseli?
Szokták rám mondani, hogy gyógyszerellenes vagyok, de ez nem igaz. Én józanságpárti vagyok. Adok gyógyszert, ha szükség van rá, de kevesebbszer gondolom azt, hogy szükséges, mint ahányszor a pszichiátriában szoktak rá gondolni.
Az ma sztereotípia, hogy a pszichiáter felírja a gyógyszert, megmondja az adagolást és a viszontlátásra?
Igen, de közben nagyon sokat fejlődött az addiktológia, pszichiátria ellátórendszere. Sok olyan pszichoszociális ellátási forma létezik – közösségi addiktológiák -pszichiátriák, nappali ellátók, támogatott lakhatások –, amik szintén gyógyszerként funkcionálnak, egyéni mentorálással, készségfejlesztéssel, csoportokkal meg lehet azt oldani, amit hagyományosan gyógyszerrel akarunk kezelni. Ezek segítenek abban, hogy az elcsúszott érzelemszabályozásommal, meg mindenféle nyűgömmel, bajommal együtt tudjak élni és kiegyensúlyozott életet folytassak.
Pécs jól ellátott ilyen rendszerekkel?
Pécs és környéke ezen a téren olyan, mint a Kánaán. Aki ebben a városban nem épül fel, az sehol nem fog. Több szervezet is foglalkozik szenvedélybetegekkel, ebből fakadóan sok a felépült szenvedélybeteg, akik ma már segítőként is dolgoznak. A felépültekből létrejött Pécsett egy erős önsegítő közösség is. Egymásra hatva kialakult egy addiktokat kezelő kultúra. Pécsett az alacsony küszöbtől a rehabilitációig minden elérhető magas színvonalon.
Egy pesti ex-drogos mesélte, hogy amikor leállt a drogokkal, függője lett a csoportterápiának. A csúcsidőszakában hetente négy csoportba is eljárt.
A Harcosok klubjában is van ilyen sztori. Aki szerfüggő és abbahagyja a „szerét”, akkor a függősége más formában is meg tud jelenni. Sokan abbahagyják a cigit és elkezdenek többet enni. Az alkoholbetegek közül többen abbahagyják az italt és elkezdenek veszettül dolgozni. A csoportoktól való függés is egy út. A felépülés korai időszakában természetes is, hogy sokat jár valaki gyűlésre, mert a felépülés a prioritás. Mert ha én jól vagyok, az életem is ki fog simulni, lesz munkám, családom. Ha nem vagyok jól, hiába gürizek, nem sok minden fog kikerekedni belőle. De nem az az általános, hogy ilyenkor mindenki „csoportfüggő” lesz.
Mi történik általában?
Túl van misztifikálva a pszicho-szakma. Első lépésként megkérdezzük, miben segíthetünk, mi a problémája. Nem lehet csak azt mondani, hogy az alkohollal van bajom, sokan úgy jönnek, hogy rosszul alszom, depressziós vagyok stb., és persze iszok is néha. A függőség tüneteivel jönnek, de ezt nem a függőségnek tudják be. Az első időszak arról szól, hogy megmutatjuk nekik, hogy ahogyan a személyiségük működik, annak jelentős része maga a betegség. Nemcsak alvászavara van, nemcsak szorong, nemcsak depressziós, meg iszik, hanem ez az egész ő, és ez az egész tulajdonképpen a függőség működése.
Tehát ön orvosként megmutatja a függő embernek az ő személyiségének a beteg részét?
Beszélgetünk arról, mi a függőség, s hogy az ő tünetei hogy állnak ezzel összefüggésben. A függő működését kell felismernie. Közösségben dolgozunk, megosztjuk a munkát. Egészségügyi szinten a mi munkánk az, hogy detoxifikáljuk, kitisztítsuk a szervezetét az alkoholtól, drogoktól. Ebben lehet átmenetileg gyógyszeres segítséget nyújtani, kórházi kezelést szervezni. Laborokat nézünk és közben elkezdjük megkeresni a további lehetséges betegutakat, mert több lehetőség van, hogy az adott ember esetében mi működhet. Kompromisszumot kötünk, hogy mi az, amit ő elvisel, amit kibír a környezete. Ennek sokféle vetülete van, egy alkoholbetegnek is van családja, gyereke, munkahelye… Az orvosi ellátás mellett elküldjük egyéb pszichoszociális segítséget nyújtó szervezetekhez. Ha valaki hajlandó rehabra menni, akkor oda, ha nem, akkor vannak közösségi és nappali addiktológiai ellátások. Oda elmegy, lesz mentora, csoportokra jár… Közben párhuzamosan foglalkozunk vele mi is, orvosi-szakpszichológusi konzultációt biztosítunk, pszichoedukációban, szupportív támogatásban is részesül. Ha közben integrálódik a csoportokba, a mentorával is megtalálja a hangot, akkor mi elengedhetjük, ki tudunk lépni mögüle. Az út során mindenkinek megvan a maga dolga, azt kell elvégeznie profi módon.
Mikor léphet ki a függő mögül az orvos?
Nyilván, az esetek különböznek, de normál esetben kb. három hónap után már nem szorul rá a klasszikus orvosi támogatásra, pszichoszociális segítségre azonban még hónapokig, az önsegítő közösségekbe történő integráció pedig kiemelt fontosságú.
Mennyire sikeresek?
Elég sokan felépültek. De nincsenek statisztikai adataim. Ezt nehéz is mérni. Ki a sikeres? Aki nem iszik? Akinek családja lesz, dolgozik? Volt egy olyan ötlet, hogy meg kellene nézni, hogy a terápia elvégzését követően mennyit jár kórházba a függőség következményeivel és mennyi adót fizet. Ha keveset jár kórházba, akkor egészségesen él, ha dolgozik, akkor az is a jele annak, hogy egészségesen él. Egyébként megéri beléjük fektetni. Azt elérni, hogy egy alkoholbeteg ne igyon, meglepő, de nem nehéz. Azt elérni, hogy úgy is maradjon, az nehéz. Az első két hónap pozitív hangulatú lesz. Ha nem iszik, nem mérgezett, jobban alszik, jobb lesz az étvágya, erősebbé válik, nem fog reggelente remegni a keze, nem fogja szégyellni magát, a munkahelyén megbízhatóbbá válik, a család elkezdi támogatni, jobb lesz a kapcsolata a feleségével. Vannak ebben az időszakban nehéz részek, de sok öröm is.
Közben eltelik egy-két hónap, már nem kapja a dicséreteket, elfelejti, milyen a reggeli öklendezéssel küzdeni, elfelejti a kézremegést, a szégyent, a bűntudatot, a titkolózást…
Ilyenkor jön egy sör. Nem történik nagy dolog. Egy hét múlva kettő lesz belőle. Aztán fokozatosan ledarálják magukat.
Egyedül is lehetséges vagy inkább közösségekben könnyebb felépülni?
Egyedül nem lehet felépülni. Mindig van, aki azt mondja, ismer olyat, aki fogta és lerakta az italt. No igen, az italt lerakta, de napi tizenhat órát dolgozik helyette. Úgy tűnik, hogy meggyógyult, de a függőségét másképp, társadalmilag elfogadottabban éli meg. Az alkoholbeteg, ha reggel ötkor áll a kocsma előtt, várja a nyitást, a túlélésért küzd. Nem azért iszik, mert annyira szeretne inni. Ha nem issza meg az adagját, akkor jönnek a megvonási tünetek, a halálfélelem. És abba bele is halhat. Mit mondunk rá? Nem azt, hogy ott egy túlélő! Hanem azt, hogy ott egy mocskos alkoholista. Nem kell persze ezért felmagasztalni, de ő csak egy beteg ember, aki próbál túlélni. Küzd. Más lenne a társadalmi megítélésük, ha ezt megértenénk.
Azt mondja, hogy meggyógyulni nem lehet, csak felépülni? Miért?
Ez a memóriáról szól. Ha valamit rendszeresen ismétlek és az nagy hatással van rám, márpedig a szerhasználat ez, az erős memória nyomot hoz létre a szervezetemben. Ha ezt a memória-nyomot bekapcsolom, az visszarendez engem. Ezért lehetséges az, hogy ha valaki öt-hat évig nem iszik, nem kell neki nagy idő, hogy visszaesés esetén újra lerongyolódjon. Elég pár hét és visszarendeződik. Ugyanúgy felpüffed az arca. Ugyanúgy néz ki, mintha tizenöt éve inna. A függőség olyan, mint az allergia, ha távol maradok attól a molekulától, akkor nem kapcsol be a szervezetnek a reakciója, ami egyébként ott van. Nem gyógyulok meg, de egészségben élek.
Akkor ezzel a függéssel együtt kell élni?
Nem kell, hanem lehet. Sokakban az van, hogy függőség csak negatív dolog, pedig nem az.
Mi a pozitív benne?
Amivel egy átlagember nem feltétlenül bír. Nagyon sok függő érzelmi dzsungelben nő fel, mert zűrzavaros a gyerekkora. Ezért kifejleszt egy olyan radarrendszert, ami segít a túlélésben. Például csörög a kulcs a zárban, de te már tudod, hogy apád ivott, vagy nem ivott. Most balhé lesz vagy nem. Kialakul egy érzékeny radarrendszered, ami felnőtt korodra megmarad, és egy pillanat alatt észreveszed, hogy egy szituációban mik a hibák, kivel hogy kell beszélni, kivel hogy találod meg a közös hangot… Nem véletlen, hogy sok kliensem magas pozícióban van. Mert az addikció, a függőség működése bizonyos területeken előny. Mert képes vagy a munkahelyeden tizenkét órákat dolgozni, pillanat alatt döntéseket hozni… Ettől sikeres lehetsz. Sok addikt gyors gondolkodású. A másik előny az, hogy a felépülés során, olyan önismeretet kapsz, olyan szemmel nézheted a világot, amilyennel egy átlagember sosem tudja, olyan dolgoknak örülhetsz, aminek más sohasem. Sok olyan embert ismerek, aki hálás a betegségéért. Persze, mert felépülő. A függőség nem velejéig rossz dolog. A leépülés piszok csúnya, de a felépülésben egy csomó jó dolog is benne lehet.
Pszichiáter szemmel léteznek nem-függők?
Biztosan. De ez inkább egy spektrum. Nem csak fekete és fehér létezik. Mindenkinek vannak dependens működései. Az a kérdés, hogy mennyire uralja az életed.
A transzgenerációs hatásokról beszéltünk, epigenetikus hatások is vannak?
Igen. Módosulhat a genetikai állomány működése, a betegség mindig családi halmozódást mutat. Ezek nagyon fontos dolgok, ahogy a családi hagyományok is fontosak. Ha az a fontos a családban, hogy tizenkét órát kell dolgozni, akkor könnyen egy munkaalkoholista család fog kialakulni. Nem az a tragédia, ha egy nagypapa megmutatja a borospincét és megkínálja az unokáját egy pohárkával, hanem ha ez az egyetlen kapcsolódási pont az életükben. De nem javaslom senkinek, hogy ezt tegye. Ne azt sugalljuk, hogy az az igazi férfiember, aki iszik. Egy egészséges családban ez nem jut eszébe senkinek.
A függőség okait lehet tudni?
Egyértelműen nem. Kiállsz az esőbe, ronggyá ázol. Melyik csepptől? Mindegyiknek van szerepe benne. Vannak nagyobb cseppek, az elhanyagolások, a bántalmazások, az érzelmi zűrzavarok a családban. A genetika is ott van. Ezt egyetlen okra nem lehet ráhúzni. Vannak olyan családok, ahol szeretik a gyerekeket, de nem az ő igényük szerint. Ilyenkor a párhuzamos igazságokról beszélhetünk. A szülő azt mondja, hogy szereti a gyerekét, a gyerek meg azt, hogy nem eléggé.
A szerfüggők mellett élők is kérhetnek segítséget?
Abszolút. Van nekik is önsegítő csoportjuk, ahogyan említettem is már. Ahogyan az alkoholbeteg, vagy más diszfunkcionális családokban felnőtt embereknek is. Évek óta működnek Pécsett ilyen csoportok. Amikor jön haza apa és a gyereknek oda kell állnia, hogy ne az öccse kapja a pofont, vagy az anyja elé áll valaki, hogy kisebb legyen a balhé. Van, akiből bohóc lesz, úgy hárítja el a feszültséget, van aki koravénné válik, s eltartja az egész családot. Tízévesen vigyáz az öccsére. Valaki fekete bárány lesz, hogy inkább vele foglalkozzanak. Sok szerep van, amivel át lehet vészelni ezt az időszakot, és sok ezekből megmarad felnőttkorra is. Aki udvari bohóc és manipulatív, vagy aki nagyon hamar megtanul túlélni és a jég hátán is megél az nagyon sokszor felnőttként kamatoztatja ezt, s akár cégvezető is lehet belőle, mert ami másnak probléma, azt ő egy pillanat alatt oldja meg. Ugyanakkor ezek az emberek nagyon sokszor magányosak. Látszatra sok emberrel jóban vannak, akár talpraesettek is lehetnek, de magányosak. Mert mindenki csak a szerepüket ismeri, nem őket. Zsigerből ráéreznek, kivel hogyan kell beszélni. Egy idő után azt sem tudják, hogy kik is ők valóban. Azt sem tudják, hogy maszk nélkül szeretni fogják-e őket. Ha kiderül, hogy az csak maszk, akkor nem a maszkot, hanem őt utasítják el. Ez a magány útja. Mindent irányítani kell, kontrollálni kell, ha nem tudja fenntartani a szerepét, akkor mindenki csalódik. Erre el lehet kezdeni inni.
Ez is egy széles réteg?
Az alkoholista szülők gyerekei széles réteget képeznek. Akár 20-30 százalékát a társadalomnak. Számukra ez a normalitás. Mész az utcán, és tíz emberből, aki szembe jön veled, két-három ilyen gondokkal küzd.
Ha úgy érzi ön, vagy valaki a környezetében függőség vagy függőség gyanúja miatt segítségre szorul, keressen fel egy szakembert. Akár az INDIT-nél.
