Megkaptuk mi is a miskolci független újság, a Borsod24 tegnapi videóját (cikkünkben megnézhetik), ahol sok minden történik, nagyon sűrű ugyanis a nem egészen háromperces, a miskolci gyermekvédelmi központ előtt felvett videó. A lényeg azonban az, hogy a TISZA Párt újra országjárásra indult elnökét, Magyar Pétert tüntetők várták.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Illetve dehogy ez a lényeg, ez csak a fő jelenetsor, nem is kis dulakodással, amitől függetlenül azért Magyar Péternek nem esett baja, és be tudott menni az intézménybe (az más kérdés, hogy hogyan és mikor tudott onnan kijönni, de erről már további sajtóhírek szólnak), de ami miatt igazán érdekes és fontos lesz a videó, az az utolsó képsorokon látszik és főleg hallatszik, amikor az egyik, a rendőrök által igazoltatott idős férfit mutatja a kamera.

Merthogy az a fontos és lényeges, amit a rendőröknek mond, mégpedig azt, hogy „a Fidesz hívta fel a figyelmünket arra, hogy itt előadás lesz„. Abból pedig, ami azt megelőzően történt, abból egyértelműen kitűnik, hogy tudták, hogy oda Magyar Péter fog érkezni, és nekik azért kellett ott lenniük – avagy azért voltak ott. Merthogy lehetséges, hogy azt követően, amikor a Fidesz felhívta a figyelmüket arra, hogy Magyar Péter érkezik a miskolci gyermekvédelmi központhoz, akkor ők maguk, együtt megszervezték azt, hogy együtt elmennek és tiltakoznak, és külön-külön is juthattak erre a véleményre, de az sem kizárt (és egészen biztosak vagyunk abban, hogy a kormányzó pártok működését és gondolkodását és a hazai közéletet ismerők leginkább erre juthatnak), hogy nemcsak a programra hívták fel a figyelmet, hanem valamivel (pénzzel, ajándékkal, jó szóval stb.) ösztönözték őket arra, hogy menjenek oda, és lehessen olyan képsorokat rögzíteni (amit Magyar korábbi országjárásán ebben a méretben nem), hogy tiltakozók várják a TISZA Párt elnökét. Nem azt állítjuk, hogy ez bizonyíték, sem azt, hogy bárki is nagyon meglepődne ezen, de érdekes pillanat volt a videóban.

Amúgy 20-30 ember lehetett ott, akik látványosan odaálltak az intézmény bejáratához, de volt ott még néhány fideszes propagandista is, a Fidesz által közpénzből fizetett megafonos Bohár Dániel médiaszolga, aki közösségi médiás neve ellenére soha nem volt valódi riporter. Tehát nemcsak a tüntetők voltak meg, hanem azok a médiaszolgák is, akik felvették a „nagy tiltakozást”.

A Szabad Pécshez hasonlóan a FÜLKÉ-hez, azaz a Független Helyi Lapok Közösségéhez tartozó Borsod24 nemcsak az alábbi videót készítette el, de interjút is adott a miskolci lapnak Magyar Péter, amit ITT tudnak elolvasni. A Borsod24 több más fontos és érdekes kérdés mellett azt is megkérdezte Magyar Pétertől, hogy ők, azaz a TISZA Párt tervez-e bármilyen lépést a választási törvény minapi megváltoztatása miatt. Magyar Péter erre azt mondta, hogy „Alapvetően persze tudjuk, hogy ha egy választási reform jön a Fidesztől, az az ő érdeküket szolgálja. De azért a matematika, az ide-oda irkálás ellenére  egy makacs dolog, és hogyha jelentős többségbe kerülünk 2026 tavaszára, akkor bárhogy átírhatják a körzeteket, bárhogy módosíthatják a küszöböt, akkor is a Tisza-kormány fog jönni.

KategóriákMETÁL