Tavaly március 4-én jelentették be, mégpedig maga Orbán Viktor miniszterelnök, hogy Magyarországon is megjelent az új típusú koronavírus. A bejelentés arról szólt, hogy rögtön nem is egy, hanem két személyt is pozitívra teszteltek. Mindketten Budapesten tanuló iráni diákok voltak. Azóta sok víz lefolyt a Dunán.

A cikk a hirdetés után folytatódik



„Mától kezdődően a védekezés szakaszába léptünk” – fogalmazott Orbán Viktor 2020 március 4-én, azaz éppen egy éve. Egy éve immáron nálunk is itt van, velünk van, velünk él az új típusú koronavírus, a Covid-19.

Már van oltóanyag is a Covid ellen, volt egy majdnem teljes lezárás, elnéptelenedett utcákkal, jelenleg éppen a második különleges jogrend van érvényben, kötelező a maszk majdnem mindenhol, a középiskolákban online oktatás van, küszöbön egy nagyobb bezárás is, nincsenek rendezvények, nincs színház, mozi, nincs múzeum, nincs könyvtár a régi formájában. Sőt, családi rendezvények sincsenek.

A legfontosabb azonban sajnos az, hogy meghalt több, mint 15 ezer ember, akiknek a halálát hivatalosan (vagy hivatalosan is) a koronavírus okozta, okozhatta.

Nagyon sok mindent lehetne még mondani a vírusról és persze sokkal kevesebbet is, hiszen az elmúlt évben szinte minden erről szólt, tele volt vele a sajtó, talán soha, semmiről nem írtak még a hazai és a világsajtóban egyaránt valamiről ennyi, ilyen időtáv alatt, mint a koronavírusró – meggyőződésem azonban, hogy sajnos ez indokolt is volt.

Müller Cecilia személyében új sztár is született, habár nem feltétlenül a legjobb értelemben, a memebajnokságot biztosan ő nyerte, itthon megdönthetetlennek látszó csúccsal, miközben a közbeszédet is formálta (nyunyóka, oltakozás), ugyanakkor a legpozitívabban is szemlélve őt, sajnos a NER/ az orbánista kontraszelekcióra nála jobb bizonyíték nem is kell.

Az életünk biztosan megváltozott, egyesek szerint sosem, vagy nem mostanában lesz a régi. Nem, nem titkos, sosemvolt összeesküvésről beszélek, hanem arról, hogy bizonyos, most rögzült szabályokat megtarthatunk, nőhet a távolságtartás, átalakulhatnak az irodai és munkahelyi funkciók és terek, előtérbe kerülhettek egyes fejlesztések, amelyek mind erre épülnek), mások ennél bizakodóbbak, és úgy vélik, hogy az oltáson túl majd visszatérhetünk oda, ahonnét elindultunk.

Meglátjuk.

KategóriákPUNK