Új koronavírus részleget kellett kialakítani Pécsett, ráadásul a legsúlyosabb állapotú covidosoknak, azoknak, akik gépi lélegeztetésre szorulnak, értesült nem hivatalos forrásból a Szabad Pécs. Mohácsról is Pécsre hozzák a súlyos betegeket, de máshonnan is érkezhetnek majd, mert vannak helyek, amelyek már elestek. A fő gondot mindenütt az jelenti, hogy véges az egészségügyi személyzet terhelhetősége. Akit csak lehetséges, behívnak a sárga vagy akár a vörös vonal mögé is. Úgy tudjuk, vannak már olyan betegek is kórházban az ország több pontján is, ha nem is túl magas számban, akik már a második oltásukat is megkapták.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Nem foglalkozunk a miniszterelnök inasozásával e cikkben, sokkal súlyosabb a helyzet annál, sajnos. És valószínűleg még rosszabb lesz. A hivatalos számokat mindenki láthatja, napok óta dőlnek meg az eddigi “rekordok”, soha ennyien nem voltak még lélegeztetőgépen, soha ennyien nem voltak még egyszerre kórházban, soha ennyien nem fertőződtek meg igazoltan koronavírussal egy nap alatt. És soha nem haltak meg 24 órán belül ennyien.

Kétségkívül nagyon súlyos a helyzet Pécsett is, de vannak területek, egyes megyék és nagyvárosok, ahol még annál is rosszabb. Pécs és Baranya tehát a jelenlegi adatok és tudásunk szerint nincs a legrosszabb helyzetben, ráadásul Pécsett van vidéken az ország egyik legnagyobb és legjobb egészségügyi ellátórendszere, egyetemi klinikumokkal.

Pécsett is működik, gyakorlatilag a járvány kezdete óta koronavírus-ellátó központ, mégpedig a volt megyei kórházban. A volt megyei kórház T1 és a T2 jelű épületeiben (osztályain) rendezték be a koronavírusos betegek ellátására szolgáló egységeket, a sárga és a vörös zóna is itt van, azaz itt kezelik, ide szállítják be a súlyos és még súlyosabb covidos, intenzív, kórházi és sürgősségi ellátást igénylő eseteket. Jegyezzük meg: az esetek mögött mindig személyek, emberek, sorsok vannak, és rajtuk keresztül családok is érintettek.

A családokról azért is kell beszélni, mert a Szabad Pécs tudomása szerint, és erről azért lehetett is olvasni a sajtóban, a két korábbinál jóval veszélyesebbnek tűnő harmadik hullámban az egyik változás az az, hogy a korábbiakhoz képest jellemzőbb lett, hogy egész családok kerülnek be a klinikákra, kórházakra. Aztán sajnos nem egy esetben már nem is térhetnek haza mindannyian.

Sajnos minden más változás, amit a harmadik hullám kapcsán megtudtunk az elmúlt napokban, az hasonló, azaz rosszabb a korábbiakhoz képest. 

Lapunk az elmúlt napokban több orvossal és ápolóval is beszélt, nyilvánvalóan név nélkül nyilatkoztak, mert ma sajnos másképpen nem lehet, pedig ennél fontosabb ügy ma nem sok van.

A kommunikáció a vírushelyzetről és annak kórházi kezeléséről is tiltva és központosítva van. Az állami koronavírus-központnak azonban nem írunk már újságírói kérdéseket, mivel hasztalan volt az utolsó nem kevés megkeresésünk (próbálkozásunk), egyáltalán nem jött válasz a koronás központi operatív törzstől.

Illusztráció – Korábbi felvétel a volt Baranya Megyei Kórház Szendrey utcai bejáratánál, amely mögötti épületben kezelik Pécsett jelenleg is a koronavírusos betegeket – Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs (2020)

A lapunknak így név nélkül nyilatkozó orvosok és ápolók, illetve háziorvosok jellemzően Pécsett és a megyében dolgoznak, de beszéltünk Pécsről elszármazott, az ország más pontján dolgozó szakemberekkel, is köztük covid-intenzív osztályon dolgozó intenzív terápiás orvossal is. Amit egyöntetűen mondtak, annak egy része már olvasható volt a sajtó egy részében.

A fent már említetten túl a korábbiakhoz képest változás az is a harmadik hullámban, hogy jóval több a fiatalabbak aránya a kórházi ellátást igénylők közt. A korábbinál több fiatal van nagyon súlyos állapotban, főleg a 40-es és 50-es korosztályról van szó. A szintén komoly kórházi ellátást, tehát légzéssegítést, oxigént is igénylő, covid-fertőzés következtében fellépő tüdőgyulladással kezeltek közt ennél is fiatalabbak vannak a korábbiakhoz képest jóval nagyobb arányban. Pécsett tudomásunk szerint jelenleg is vannak a ‘90-es évek elején születettek kórházi osztályon, illetve szorulnak minimum covidos sürgősségi ellátásra.

Újdonság az is, hogy többeknél jóval gyorsabb a fertőzés, a betegség lefolyása, nem egy, nem két emberről számoltak be Pécsett is, akiknek nagyon gyorsan romlik az állapotuk, de úgy, hogy reggel még ambuláns beteg volt, estére azonban már az életéért kellett küzdeni gépi lélegeztetéssel is, és nem is feltétlenül tudták megmenteni. Hogy ez miért van így, nem tudni, de lehetséges, hogy a gyorsabb lefolyás miatt a korábban esetleg sikerrel alkalmazott gyógyszeres kezelés azért nem hat, mert nincs elegendő idő hatás kifejtésére.

Úgy tudjuk, hogy Pécsett egyre inkább az a gyakorlat, hogy valóban a legsúlyosabb eseteknek számító betegeket kapcsolják gépre, ahol az oxigénszaturáció vészesen alacsony, az oxigénszint már nem is 90% alatt van, hanem a 80% közelében, vagy alatta.

Azt is mondták a nekünk nyilatkozók, hogy gépi lélegeztetésre kapcsolt betegek többsége sajnos nem éli túl a betegséget, ezt sajnos biztosan le lehet írni, de mi is hallottuk, nekünk is mondták azt többen, hogy 80% felett van a harmadik hullámban itthon a lélegeztetésre szorulók halálozási rátája, ami egészen döbbenetesen magas szám.

A pécsi Koronavírus Központba az elmúlt napokban, az elmúlt egy-két hétben a tudomásunk szerint átlagosan napi 40-50 új beteget szállítottak be, ami talán első hallásra nem tűnik soknak, de a súlyos-nagyon súlyos esetekről van szó.

Beszédesebb lehet ez az adat úgy, hogy a mostani nagyjából háromszorosa-négyszerese a két-három héttel ezelőtti számoknak, és egyelőre megfelel az eddigi legsúlyosabb, múlt novemberi időszaknak. Ez utóbbi azonban a pécsi adat (nem hivatalos persze), és abból következtetve, hogy a megyei adatok hogyan alakulnak másutt, az egészen biztos, hogy van, ahol már ezt sem mondhatják el, hanem csak azt, hogy nem volt még ennyi betegük. Tolnában sem jó a helyzet, de országosan is kiemelkedően rosszak az adatok például Somogy megyében. Nem kizárt, hogy a közeljövőben akár ezekből a szomszédos megyékből is hoznak majd, mert hozni kell covidosokat, a súlyos-nagyon súlyos koronás betegeket Pécsre. A Szabad Pécs értesülése szerint Mohácsról már most is (péntek óta) Pécsre hozzák az intubált, oxigénre, lélegeztetésre szoruló koronás betegeket.

Illusztráció – Kórházi felszerelések és berendezések érkeztek a pécsi (korábbi nevén) 400 ágyas klinikára 2020 nyarán – Fotó: Univ Pécs – Csortos Szabolcs

Mindezzel együtt is úgy tudjuk, teljesen teltház még nincs Pécsett a volt megyei kórházban kialakított sárga és vörös koronás zónában, de ez hamarosan változhat.

A megyeszékhelyen új koronavírus részleget is ki kellett alakítani. Információink szerint a (korábbi nevén) ez a 400 ágyas klinikán, a régi égési osztályon, felszerelték, de még nem üzemel. A Janus tömbben is kialakítottak nemrég újonnan covid-ágyakat, ha azok betelnek, akkor kezdik el használni a fenti új részleget.

A Szabad Pécs értesülése szerint a berendezett új covid intenzív osztályt a legsúlyosabb állapotú covidosoknak rendezték be, azoknak, akik gépi lélegeztetésre szorulnak. Úgy tudjuk, Pécsett az is felmerült, hogy az új covidos osztályt a Rét utcában, a 2015 őszén átadott rehabilitációs részlegen alakítják ki, de ez egyelőre nem valósult meg.

Úgy tudjuk, Pécsett a lélegeztetőgép- és ágykapacitás még elegendő a jelenlegi helyzetben, de az már Pécsett is igen nagy gondot jelent, ahogyan állítólag mindenütt másutt is, hogy véges az egészségügyi személyzet terhelhetősége. Az orvosok és ápolók elképesztő módon le vannak terhelve, nem egy történetet hallottunk arról, hogy egy hétre, akár tovább is beköltöznek a covidellátó központba az egészségügyi személyzet tagjai. És nem (vagy nem csak) azért, hogy nehogy hazavigyék a betegséget (a védőfelszerelések remélhetően megakadályozzák azt, hogy hordozók legyenek, mert beoltottként még azok lehetnek, illetve ezt nem lehet kizárni), hanem azért, mert így tudják a munkát beosztani.

Mindez azt is jelenti, hogy akit csak lehet, behívnak dolgozni, akár a sárga, akár a vörös vonal mögé, tudunk Pécsett is több olyan orvostanhallgatóról, köztük nem csak orvosnak, hanem fogorvosnak tanuló diákról is, aki jelenleg is szolgálatban van és próbálja megmenteni, életben tartani a covidos betegeket (ebben segíteni).

Az is hír volt az elmúlt napokban, hogy vannak olyan betegek, akik beoltottként, akár 8-10 nappal később is elkapták a koronavírust és kórházba kerültek.

Illusztráció – Az orosz fejlesztésű Szputnyik V koronavírus elleni vakcinát (hivatalos nevén Gam-COVID-Vac) készítik elõ az oltáshoz a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház oltópontján 2021. február 21-én – Fotó: Bús Csaba/MTI

A Szabad Pécs nem hivatalos, de több (3+) helyről megerősített információja viszont ezen is túl megy. A szerint ugyanis az ország több pontján is vannak olyanok, akik úgy kerültek kórházba covid-fertőzöttként (igaz, nem a legsúlyosabb, vagyis nem lélegeztetőgépre kapcsolt esetekről van ebben az esetben szó), hogy túl vannak már a második oltásukon is. 

Hangsúlyozzuk, információink szerint néhány ilyen eset van, szó sincs tehát halmozódásról, azonban ilyen is előfordult már.  Néhány részlet pedig nem is ismert előttünk erről, például az sem, hogy mennyi idő telt el onnantól kezdve, hogy a második oltást is megkapták. Ami biztos az az, hogy az első oltáshoz képest heteknek, minimum 3-4 hétnek kellett eltelni ezekben az esetekben, hiszen ennél hamarabb nem adják be a második, emlékeztető oltást.

Aki arra gyanakodna, hogy csak valamelyik oltással lehet “gond”, azt tudjuk mondani, hogy erre rákérdeztünk, nem egyféle oltást kapott személyekről van szó, több gyártót is említettek. Ráadásul ennek több lehetséges oka is lehet, az viszont semmiképpen sem lehet oka, hogy bármelyik oltás is ne lenne jó, ne védene, és pláne nem lehet ez ok arra, hogy ne oltassa be magát a lehető legtöbb ember.

Lehetséges, hogy még nem telt le a második oltás után a gyártók által adott idő a teljes védettséget kialakulásáig. Lehetséges, hogy ők már a második oltás előtt megfertőződtek. Ahogyan az első oltásuk után megbetegedők vagy akár kórházba is kerülők esetében az is lehetséges, hogy már fertőzöttek voltak, amikor beoltották őket, csak nem tudtak róla. Az ingyenes és önkéntes oltás előtt ugyanis nincs kötelező, központilag elrendelt ingyenes tesztelés koronavírusra. A fent vázolt okok tehát néhány lehetőség csupán, nem bizonyos, és semmiképpen sem hiteles magyarázat a jelenségre.

Ami biztos, az az, hogy lapunknak több magyar városban dolgozó egészségügyis közvetve vagy közvetlenül beszélt arról, hogy van náluk is néhány olyan beteg, akiket már beoltottak, és egy-egy olyan esettel is találkoztak, akik két oltást is kaptak, de bekerültek hozzájuk és ellátásra szorulnak.

KategóriákMETÁL