Vádat emelt a Baranya Megyei Főügyészség választás rendje elleni bűncselekmény bűntette miatt 25 vádlottal szemben, írja keddi közleményében a Baranya Megyei Főügyészség. A vádhatóság szerint a 2019. évi önkormányzati választásokon egy baranyai településen próbálták a választás eredményét jogellenesen befolyásolni.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A 2019. októberi magyarországon önkormányzati választás kapcsán emeltek vádat. Egy baranyai kistelepülésen két polgármesterjelölt indul. Közülük az egyik jelölt az ügyészség szerint a választás megnyerése érdekében felvette a kapcsolatot két ismerősével, akiket rábírt arra, hogy ismerőseiknek, illetve ismeretlen személyeknek ajánljanak fel pénzt a településre történő átjelentkezésre, illetve arra is, hogy a választás napján ezen személyek menjenek el szavazni, és rá adják le szavazataikat. 

A két felkért vádlott ezt követően több személyt rábírt arra, hogy állandó lakhelyükről jelentkezzenek át a községbe, majd vegyenek részt az önkormányzati választásokon és pénzért szavazzanak a meghatározott polgármester-jelöltre.

A pénzt minden esetben az ügynek immáron az I. rendű vádlottja, vagyis a később polgármesternek megválasztott jelölt adta át a két közvetítő személynek, akik ezt továbbították a felkért választóknak – írják. 

Mindezek mellett a polgármesterjelölt több személyt közvetlenül is befolyásolt a vádhatóság szerint abban, hogy az állandó lakóhelyüket változtassák meg, majd pénzért személyére adják le voksukat. A polgármester-elölt az átjelentkezésekért fejenként 5000 forintot adott a felkért személyeknek, valamint további 5000 forintot a rá történő szavazásért.

Huszonketten jelentkezhettek át a pénzért

A három vádlott a vádirati szerint összesen 22 személyt bírt rá arra, hogy állandó lakóhelyüket megváltoztassák, illetve hogy az önkormányzati választáson szavazzanak. A választások kiírása idején a választói névjegyzékben szereplő választópolgárok száma duplájára emelkedett az átjelentkezések következtében a választási névjegyzék zárásakor a településen.

Új választást tartottak, a másik nyert

A választási csalás gyanúja miatt a választási bizottság a választási eljárást megsemmisítette és megismételt eljárást írt ki, melyen a másik jelölt nyert. 

A vádlottak által elkövetett cselekmények a választás rendje elleni bűncselekmény bűntettének megállapítására alkalmasak az ügyészség szerint, amelynek büntetési tétele 3 évig terjedő szabadságvesztés. Az ügyészség a bűncselekményt szervező volt polgármester-jelölt vádlott vonatkozásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre tett indítványt.

KategóriákMETÁL