Szintet lépett a “ne kamerázzanak az újságírók a kórházakban járvány idején” című orbánista szólam az egyik legújabb, immár többedik felvonással, de ez most jó hír. Pozitív lépés már volt korábban is arra a szabad sajtó által elküldött nyílt levélre, amelyben 28 szerkesztőség, többek közt a Szabad Pécs kérte a miniszterelnöktől és a tisztifőorvostól, hogy adjanak lehetőséget a járvány és a kórházi állapotok valós bemutatására. Hiszen nemrégiben, hónapok után ismét közöltek fotósorozatot az MTI/MTVA munkatársai több magyar covid-intenzív osztályról is. Most pedig (szombaton) a köztévé egy pécsi klinikai riportot mutatott be.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Aminek az egyik nagy erénye, ezt leszögezzük az elején, hogy egy korrekt, nem félrebeszélő kórházi riportot látunk. Persze, jobb lett volna, ha ehhez nem kell a szabad sajtó fellépése, ha a köztévé nem csak ebben teszi azt, ami igazán a dolga lenne, de ezt most a magunk részéről még azzal együtt is nagyon pozitívnak ítéljük meg, hogy a riport csak ilyen előzmények után született meg, s hogy a korrekt tájékoztatásért fellépőket nem engedik így dolgozni.
A riport a PTE KK által működtetett pécsi Koronavírus Ellátó Központban (KEK) készült, a nyiltakozó dr. Jáksó Krisztián klinikai főorvos, a pécsi KEK Intenzív Osztályának részlegvezető-helyettese. Dr. Jáksó többek közt arról beszélt, hogy ha voltak eseménytelenebb időszakok is az elmúlt egy évben, ez akkor is egy éve tartó munka, és most nagyon el vannak már fáradva, de Pécsett most elképesztően jó csapat jött össze. Vannak olyan történetek, amelyeket nem visznek haza, mert amennyire lehet, a családjukat szeretnék megkímélni. Nem egyszer kerültek olyan helyzetbe lelkileg, hogy akár a munkájukon és saját magukon is elgondolkodtak, pedig felkészülek és tapasztaltak, mindent megtesznek, amit emberileg és szakmailag lehet, ráadásul az intenzív terápiában dolgoznak, ami azt jelenti mindig, hogy egy-egy betegség legrosszabb arcát látják.
Az immáron hosszú hetek óta tartó harmadik hullám sajnos olyan változásokat hozott, amelyre nem voltak felkészülve, a betegek száma, a betegek állapotának súlyossága, az, hogy milyen hirtelen romlik az állapotuk, a betegek életkora, az esetleges kezelések sikertelensége ugyanis, külön-külön is, együtt pedig különösképpen nagyon komoly lelki terhet ró rájuk. Az itt dolgozó orvosok nagyon nagy része saját maga jelentkezett, nem vezélyelve lettek, 250-300 órát dolgoznak havonta, a nővérek a rendes munkaidejükön túl 3-4-5 plusz műszakot vállalnak. A 24 órás műszakokban nem egyszer több, mint 18 órát vannak beöltözve.
A nem kórházban töltött időnek, minden percnek a korábbinál is nagyobb jelentősége van, ezt is hozta ez az egy év, ennek a korábbiakhoz képesti felértékelődését. Mindent megtesznek, hogy elkerüljék a fertőzést és ne vigyék haza, ezért szigorú szabályokat hoztak, amiken nem lazítanak. Ők is szeretnének plázába menni, hegyet mászni, visszatérni a normális életükhöz, de egyelőre nem lehet. A jelenlegi egyetlen kiút az az oltás és a megfelelő átoltottság elérése.
A riport talán legfontosabb, a nyilatkozó által feltett és megválaszolt kérdése és felelete az alábbi volt:
„Mi az, amivel a leginkább lehet segíteni az intenzív terápiában dolgozó ápolókat és orvosokat? Azzal, hogy nem kerülnek ide be.”
19? Lapot!
