Napirend után szólalt fel a T. Házban Keresztes László Lóránt, az LMP parlamenti frakciójának vezetője. Mint mondta, most nem szűkebb pátriájáról, Pécsről vagy Baranyáról beszél, mint ilyenkor általában, hanem a szomszéd vár, Szekszárd ügyeiről.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Annak okán emelte ki Keresztes László Lóránt a tolnai megyeszékhelyet, hogy Szekszárdon a helyi fideszes polgármester, Ács Rezső szerinte országosan is kirívó példaként él vissza a hatalmával. Mert mint azt tudni, jelenleg is rendkívüli jogrend van érvényben, ami különleges jogi helyzetet eredményezett az önkormányzatok esetében is. És elő-előjönnek a különleges hatalommal felruházott polgármesterek.

Tavaly a kormány is világossá tette a zöldpárti politikus szerint, hogy ez a különleges felhatalmazás a járványügyi helyzettel összefüggésbe hozható ügyekre vonatkozik.

Ehhez képest vannak visszaélések, és szerint jellemzően kormánypárti polgármesterek veszik ezt a figyelmeztetést és elvet semmibe. Keresztes megemlítette Komlót és Polics József fideszes polgármestert is, akiről szintén többször is lehetett hallani olyan egyszemélyi döntést, amely az ellenzéki többséggel szembehelyezkedett, és nem kötődött szorosan a járványhoz vagy a védekezéshez.

Keresztes László Szekszárd kapcsán felidézte, hogy 2019 őszén a választópolgárok többsége az Éljen Szekszárdot támogatta, akik el is kezdték a munkát, a választási programjuk végrehajtását, de aztán, nem sokkal később Magyarországra is megérkezett a járvány, majd nem sokkal később bevezették az első különleges jogrendet. 

Keresztes László Lóránt szerint Ács Rezső “élen járt” abban, hogy visszaélt a hatalmával, és sorra hozott egyszemélyi döntéseket, és megy szembe a szekszárdiak által. Az LMP parlamenti frakciójának vezetője példákat is felsorolt, mint mondta, Ács Rezső a már előkészített költségvetést sutba dobta, és saját maga által kigondolt és kikalkulált büdzsét erőltette át, szemben azzal a már előkészített költségvetéssel, amely figyelembe vette a járványt és annak védekezési költségeit, valamint a szükséges fejlesztéseket is. Gyakorlatilag felül írta a megválasztott testület

Megváltoztatta a képviselőtestület szervezeti és működési szabályait, majd ugyancsak a papíron rendelkezésére álló jogosítvánnyal élve a korábban megszüntetett polgármesteri kabinetet is újra megszavazta magának, amelybe Keresztes szerint a haverokat ülteti be.

Az LMP-s politikus szerint Ács nem olyan régen magához ragadta a Szekszárdi Vasárnap című újság kiadását, hogy a saját maga igényei szerint tudja tájékoztatni a lakosságot, majd hozott egy olyan „gyalázatos döntést, hogy néhány hónap után, megint csak egyszemélyi döntéssel kirúgta az újság főszerkesztőjét (megjegyzés: e sorok íróját)

Keresztes László Lóránt szerint Ács Rezső sorozatosan blokkolja a szekszárdiak által 2019 őszén megválasztott többség által korábban meghozott döntések végrehajtását. Látszik tehát, hogy ez a jogszabály lehetőséget ad a visszaélésekre, ami egyrészt az országgyűlés felelőssége, hogy ezt a problémát megoldja. Keresztes szerint ugyanakkor a Fidesz politikai felelőssége, hogy ne engedje a polgármestereinek, hogy visszaéljenek egy ilyen súlyos járványügyi helyzetben a jogi kiskapukkal.

Szekszárd kapcsán egy másik ügyet is említett, a párbeszédes Zaják Rita ügyét nevezte meg, aki korábban az Éljen Szekszárd-frakció tagja volt, de aztán, nemrég Keresztes szerint gyakorlatilag konkrétan meghatározható indokok nélkül elhagyta a frakciót, és ezzel szembe ment a választók akaratával. Sokak jogos felháborodása volt szerinte, hogy nemrég a fideszes polgármester egy tanácsnoki állást adott Zaják Ritának. Mint Keresztes fogalmazott: „mi nagyon bízunk benne, hogy emögött nem egy olyan politikai számítás, nem egy olyan politikai játék áll, hogy a fideszes polgármester így akarja magának a politikai többséget biztosítani. Mi mindenesetre felhívjuk a figyelmét arra minden képviselőnek, hogy nem az egyéni érdekeit, hanem a közösség érdekeit kell figyelembe vennie. És mi nagyon bízunk abban, hogy ha Zaják Rita képviselőasszony, ha már nem tudja azt a politikai programot képviselni, amely alapján ő listás mandátumot kapott, akkor levonja a megfelelő következtetéseket. Egyéb esetben pedig végrehajtja azt a programot, amelyre felhatalmazták őt a választók, és együtt dolgozik majd továbbra is becsülettel az Éljen Szekszárd Egyesülettel” – mondta és zárta ezzel a felszólalását Keresztes László Lóránt.  

Erre a felszólalásra reagált a saját, politikusi Facebook-oldalán Bomba Gábor, az Éljen Szekszárd frakcióvezetője is. Azt írta: „sajnos január óta sem a polgármester, sem a tanácsnok asszony nem kezdeményezett semmilyen megbeszélést a frakciókkal, a meghozott döntésekről sem számolnak be”.

KategóriákMETÁL