Tudomány – Ebben is igaza volt Darwinnak. Nem csak brit tudósok mutatták ki, hogy igaz az evolúciós elmélet megalkotójának sejtése.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Megtalálták az emberiség génjeit a napfényben, jelentette be az Institute of Sunset Research kutatóintézet nemzetközi tudósokból álló csapata ma reggel nyolc órakor, Londonban. A szenzációs felfedezés sajtótájékoztatóján Bareth Gale fénygenetika-professzor elmondta: a felfedezéstől azt várják, hogy az alapvetően változtat meg mindent, amit eddig tudtunk és gondoltunk az evolúcióról és a fényről. A kutatást vezető professzor úgy nyilatkozott, hogy már a jelenlegi eredményeik is jelentős változást hozhatnak a kibernetika és a humorérzék területén.

A nemzetközi kutatócsoport azt a darwini sejtést igyekezett bizonyítani, hogy az emberi evolúció nyomai megtalálhatók a fényben. 

A napsugárzás vizsgálata, már korábban megkezdődött, viszont igazi áttörést csak 2021 tavaszán sikerült elérni. A tudósok a CERN részecskegyorsító segítségével mutatták ki, hogy Charles Darwin feltevése valós: az emberi gének, sőt az emberi érzelmek nyomai is kimutathatók a fényből.

KategóriákFake News