Újra elindul Baranya megye 1. számú választókerületében Mellár Tamás, aki a 2018-as országgyűlési választáson független képviselőjelöltként aratott győzelme után csatlakozott a Párbeszéd parlamenti frakciójához, jelentette be Mellár Tamás eddig sem titkolt indulását pénteken, hivatalosan is a Párbeszéd. A közleményből az is kiderült, hogy eldőlt: az MSZP Mellár Tamást támogatja az előválasztáson. Ha a volt KSH-elnök, nyugalmazott egyetemi professzor nyer az előválasztáson, akkor 2018-tól eltérően az egyedüli ellenzéki vetélytársa lehet majd a Fidesz-KDNP jelöltjének 2022 tavaszán.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A korábban a KSH elnöki posztját is betöltő közgazdász professzor, egyetemi tanár jelentős munkát végzett a parlamentben az elmúlt négy év során, írta pénteki közleményében a Párbeszéd.

Mellár Tamás “konzervatív közszereplőként hitet tett a korrupciómentesség, az átláthatóság, a társadalmi igazságosság, a jogállamiság, a fenntartható fejlődés mellett, bizonyítva, hogy a baloldali és konzervatív gondolkodás inspiráló módon egészíti ki egymást” – olvasható a sajtóközleményben.

Az MSZP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom által is támogatott Mellár Tamás a közlemény szerint megannyi országos és helyi ügyben szállt szembe a hatalom embereivel. Többször felszólalt az Orbán-kormány egyetemeket érintő modellváltása ellen, hangsúlyozva, hogy annak örve alatt valójában lopás történik, hiszen állami vagyon kerül magánkézbe, közölték.

A tervezett, vadonatúkj pécsi labdarúgó-stadion ügyében az országgyűlési képviselő online szavazást indított, hogy kikérje a helyi polgárok véleményét arról, megépüljön-e az immáron 22 milliárdosra saccolt létesítmény, avagy inkább a helyiek bevonásával határozzák meg a jövőbeni pécsi fejlesztések célját és funkcióját.

„Tamás a 2018-as győzelme után keményen dolgozott a pécsiekért, és meghatározó szerepe játszott a Fidesz korrupciós ügyeinek feltárásában; ő volt az, aki az Elios-ügyben megtette a feljelentést” – mondta Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd társelnöke. – „Hitelességére, tapasztalatára a mostani kampányban is nagy szükség lesz, és minden okunk megvan arra, hogy bízzunk a kemény, következetes munka 2022-es folytatásában” – idézi a közlemény Karácsony Gergelyt.

– Nemcsak kiváló szakpolitikust, hanem jó barátot, igazi csapatjátékost is nyertünk Tamás személyében – fogalmazott a közlemény szerint Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, parlamenti frakciójának vezetője. – Hiszünk abban, hogy a közös értékeket kell keresnünk, ez a záloga a széles körű ellenzéki összefogásnak. Kormányváltásra készülünk 2022-ben, ehhez a munkához pedig elengedhetetlen az a szakértelem, amellyel Tamás már bizonyította: a NER embere legyőzhető – zárul a közlemény.

KategóriákMETÁL