A vendéglátók a teraszokat még nem nyithatják ki, majd csak 3,5 millió oltás után, azaz a jövő hét közepénél nem hamarabb. Az óvodákat és az iskolákat kinyitják, de a felsősök csak májusban mehetnek.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A bejelentés bejelentése után nem kevéssel, de végre megvolt a várva várt újabb miniszterelnöki bejelentés a Facebookon: Orbán Viktor azt mondta, hogy a kormányülés után vannak már.
A lényeg: a kormány a következő lépcsőfokot 3,5 millió beoltottban határozta meg, azaz most, a 3 millió beoltottnál még nincs nyitás, például a vendéglátósoknak sem lehet még a teraszokat kinyitni sem holnap, sem hétfőn, hanem leghamarabb előreláthatóan egy hét múlva vagy jövő csütörtökön, mert addigra érhetik el ezt a számot, mondta a miniszterelnök.
Azt is eldöntötték, hogy hétfőn tényleg kinyitják az óvodákat és az iskolákat, de a felsősöknek továbbra sem lesz jelenléti oktatás, csak online, az alsósok mehetnek hétfőtől iskolába, a felsősök csak május 10-e, az érettségi után, ahogyan a középiskolások.
Ennyi volt a bejelentés érdemi része.
Hogy mi különbség lehet a 3 millió beoltott és a 3,5 millió közt? Nagyjából semmi, illetve annyi, hogy 500 ezer beoltottal közelebb vagyunk az áhított 6-7 milliós számhoz (első oltás tekintetében legalábbis).
Meglátásunk szerint, ami az érdemi változás lehet az az, hogy Orbánék azt remélhetik, hogy egy hét múlva már csökkenhetnek a jelenlegi extra magas halálozási adatok, ami az egyik legkomolyabb politikai támadási felület volt a korábbi nyitás kapcsán is, mondván, hiába értünk el 2-2,5 millió beoltottat (és kapta meg majdnem egymillió ember /akkor/ a második oltását), ha mindeközben stabilan 200 fő közelében vagy inkább sajnos bőven a felett van a napi halálozási adatok száma.
Mint azt lehet tudni, ma is nagyon szomorú számokat jelentettek: 3597 új fertőzöttet, 285 fő elhunytat, és 1 204 személyt, akik tegnap még lélegeztetőgépen voltak, s miközben a már hivatalosan is elismert adat szerint 100 lélegeztetőgépre került magyarból 80 nem éli túl ezt a kritikus helyztetet, ami egészen megdöbbentően magas szám, sőt, egyes, nem hivatalos vélemények szerint ez az adat még magasabb is lehet.

19? Lapot!