Pótmagánvádat nyújtott be az eltűnt(?) PSN Zrt.-s-céges adathordozók miatt Vári Attilával szemben a Pécsi Sport Nonprofit (PSN) Zrt. vezérigazgatója a közelmúltban, értesült a hírről a Szabad Pécs. Ebben az ügyben nyomozás is indult, ismeretlen tettes ellen, de ugyancsak a PSN új vezetője, Máté János feljelentésére. Csakhogy azt a nyomozást végül lezárták, megszüntették. Mint azonban megtudtuk, Vári Attilát, nem hogy gyanúsítottként, de még csak tanúként sem hallgatták ki ebben az ügyben, miközben a feltételezett bűncselekmény vagy szabálysértés idején ő volt a pécsi önkormányzati sportcég elsőszámú, felelős vezetője.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Nem sokkal a 2019. őszi, a Fidesz és Vári Attila pécsi polgármesterjelölt számára vesztes választás után tűntek el(?) adathordozók, merevlemezek a pécsi önkormányzati sportcégtől, ami miatt akkor feljelentést tett a PSN új vezérigazgatója, Máté János, aki a kétszeres olimpiai bajnok egykori vízilabdázót és a Fidesz 2019-es pécsi polgármesterjelöltjét váltotta a cégvezetői székben.

Mint akkor a pécsi önkormányzati sajtóközleményre hivakozva megírtuk, az önkormányzat vezetésének elmondása szerint 2019. október 16-án (azaz 3 nappal a választások és 1 nappal azután, hogy Péterffy Attila polgármester minden önkormányzati cég vezetőjét figyelmeztette iratmegőrzési kötelezettségére) „Vári Attila elkérte a PSN Zrt. informatikai rendszere működtetésével megbízott vállalkozótól a társaság levelezőrendszeréhez szükséges felhasználónevet és jelszót. A rendszergazda ezeket az adatokat át is adta, de ezt követően ezekkel a jelszavakkal többet nem tudott belépni az általa kezelt adatbázisba, mert azokat megváltoztatták. Az új jelszavakat december 12-én kapta meg Vári Attila asszisztensétől, de a rendszerbe belépve akkor komoly változásokat tapasztalt”.

A városházi közleményben az is szerepelt, hogy „2019. október 17-én Vári Attila, személyi asszisztense és a PSN Zrt. üzemeltetési igazgatója asztali számítógépéről hardverek, szoftverek és adatok tűntek el. Mindhárom számítógépbe új merevlemez került, a régieket és az azokon tárolt adatokat eltulajdonították. Ugyanígy eltűnt a gépekről a 2019. október 17-e előtt folytatott teljes céges levelezés több e-mail-cím tekintetében, a Magyar Telekom által üzemeltetett központi szerverről pedig úgy törölték a levelezés teljes tartalmát, hogy azt a felhasználó ne tudja visszaállítani”. 

Ebben az ügyben azonban a rendőrség megszüntette a nyomozást tavaly decemberben, amint arról idén januárban a Fidesz-közeli Pécs Aktuál be is számolt. A rendőrség lapnak adott információja szerint nem történt bűncselekmény:

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság információs rendszer vagy adat megsértésének bűntette miatt nyomozott, majd az eljárást – tekintettel arra, hogy a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése – 2020. december 7-én megszüntette” – írta a lapnak a rendőrség.

Sőt, ez nem sokkal azt követően történt, hogy egy másik, szintén  a kétszeres olimpiai bajnok Vári Attilát érintő ügyben is megszüntette a nyomozást a rendőrség, amint arról EBBEN a cikkünkben olvashattak. Mint írtuk akkor, annak ellenére szüntette meg a nyomozást a rendőrség, hogy Vári Attila vallomását a bíróság nem tartotta szavahihetőnek és ellentmondott a tényeknek. Itt egy pécsi egyetemista megverése miatt indult eljárás, amely egy, a pécsi sportcsarnokban történt rendezvényen történt, és emiatt hallgatták ki tanúként abban az ügyben Várit is, a PSN vezérigazgatójaként.

Visszatérve a másik ügyre, a Szabad Pécs megtudta, hogy a PSN új vezetése, és – nyilvánvalóan – Péterffy Attiláék olyannyira jogosnak érezték a korábbi feljelentést, hogy a rendőrségi eljárás megszüntetése után pótmagánvádas indítványt terjesztettek elő.

A napokban megkerestük emiatt a pécsi önkormányzatot, hogy megtudjuk, igaz-e a hír, hogy talán nem ért véget, sőt a bíróságon köthet ki mégiscsak a különleges körülmények közt, indoklás nélkül és szokatlan módon lecserélt adathordozók ügye. Sőt, amiatt is kerestük a pécsi városházát, mert azt hallottuk, hogy Vári Attilát ebben az ügyben nem hallgatták ki, semmilyen minőségében. Akkor, amikor megkerestük ezzel a pécsi önkormányzatot, még nem tudtuk azt a ma közölt hírt, hogy Vári Attila lemond, illetve most már le is mondott a pécsi közgyűlési képviselői mandátumáról, a vízilabda szövetség elnöki posztja és az olimpiai felkészülés miatt.

Az önkormányzat azt írta válaszában, hogy a PSN Zrt 2021. február 2-án nyújtott be pótmagánvádat Vári Attilával szemben,

„1. rb. a Btk. 423.§ (2). b. pontja szerint minősülő és büntetendő információs rendszer vagy adat megsértésének vétsége, illetve

1. rb. a Btk. 372§ (1). bekezdésébe ütköző és (2). bekezdés a. pontja szerint minősülő kisebb értékre elkövetett sikkasztás vétsége ügyében”.

Hozzátették, hogy a nyomozóhatóság sem tanúként, sem gyanúsítottként nem hallgatta ki Vári Attilát, „ugyanakkor tény, hogy a feljelentést követően Vári Attila adathordozókat vitt be a rendőrségre”.

Az önkormányzat válasza szerint azt, hogy az adathordozók fizikailag, darabszám tekintetében, vagy a rajtuk lévő adatok tekintetében sértetlenül visszakerültek, korai lenne kijelenteni. Különösképpen, hogy ezzel ellentétes bizonyítékok állnak rendelkezésre. 

Szerintük a bíróságon majd „elsősorban arra a kérdésre kell választ kapni, hogy az önkormányzati választásokat követő napokban miért kellett eltávolítani a PSN Zrt. vezetőinek és titkárságának számítógépeiből a merevlemezeket, ezzel a feladattal ki és kit bízott meg, az adathordozók hogy kerültek Vári Attilához és ameddig nála voltak – vagy azt megelőzően – milyen beavatkozások történtek a merevlemezeken. A bíróság feladata lesz elbírálni a pótmagánvádat”.

A tavalyi feljelentés után a Magyar Telekomot is megkerestük, a pécsi önkormányzati sajtóközlemény ugyanis azt állította, hogy 

a PSN Zrt.-nél a választást követően adatok vesztek el, törlődtek, merevlemezeket cseréltek le, és a teljes üzleti levelezés is elveszett. Sőt, mindez úgy, hogy azt a szóban forgó cég új vezetése sem tudta helyreállítani, merthogy a Magyar Telekom által üzemeltetett központi szerverről is törölték.

Azt kérdeztük többek közt a techcégtől, hogy egy cég kérheti-e azt tőlük legálisan, hogy töröljék a teljes üzleti levelezését.

A cég a válaszában azt írta, hogy az ügyféladatokról és konkrét szolgáltatási szerződések részleteiről nem adhatnak tájékoztatást, ezért a kérdésekre csak általánosságban tudnak válaszolni. Ezt követően azt írták, hogy „üzleti levelezés/honlapcenter/webtárhely szolgáltatást nyújtó szolgáltató nem hoz létre, nem módosít, nem töröl adatokat. Az ilyen típusú szolgáltatásoknak nem része a tartalom kezelése, az az ügyfél feladata.

Levelezési szolgáltatás esetén a tartalom törlése vagy a szolgáltatás megszüntetésével, vagy az ügyfél által a mail kliensén keresztül történik”.

KategóriákMETÁL