Eufória, kilenc hónapja várt találkozások, boldogság, ölelések, örömkönnyek, puszik, csókok, leírhatatlan, feltörő érzések – sok tízezer ember életének osztályrészei lettek ezek a mostani hétvégén, ráadásul ma anyák napja is van. Tegyük most félre egy kicsit félelmeinket, aggódásunkat arról, hogy lesz-e súlyos böjtje a mostani nyitásnak, éljük meg teljes szívvel ezeket a pillanatokat és perceket. Igen, végre közelebb kerülhetünk azokhoz, akiket oly’ sokáig csak ablaküvegen keresztül láthattunk, akikben telefonon próbáltuk tartani a lelket, akiket a magunk kétségei és rossz érzései közepette erősítgettünk, mondván: kitartás, jönnek még boldog idők, amikor fizikailag is találkozhatunk.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A mostani nyitás nagy nyertesei az idősotthonok lakói. Számukra a feloldott korlátozás, a látogatási tilalom vége: eufória. Találkozások, a gyermekek, unokák megölelése, megcirógatása. Boldogság, ami felülírja félelmeiket.
A pécsi Baptista Szeretetotthon lakója Katona Ferencné, szintén azok közé tartozik, aki alig várta ezt a pillanatot, napról napra szinte csak ez éltette.
– Évek óta tolókocsiban élek, súlyos cukorbeteg vagyok és van még egy ennél is súlyosabb problémám – hallom Klári nénitől. – Néha már nem is hittem benne, hogy valaha még magamhoz szoríthatom a lányomat, a fiamat, az unokáimat. Bezártságban élni, megfosztva a személyes találkozás élményétől, ez nagyon nehéz volt nekem. Persze hívtuk egymást minden nap, és amikor csak lehetett, itt a „kirakat”-ban (az üveges előteret hívják így a bentlakók) beszélgettünk telefonon keresztül. De ez nem pótolja a személyes együttlétet – mondja.
– A nővérkék és a sorstársaim igyekeztek enyhíteni a feszültséget, de a traccspartik, a rejtvényfejtés, a tévézés vagy rádiózás egy idő után monotonná vált. Főleg akkor viseltem nehezen, amikor a parkba se lehetett kimenni, és elmaradtak a foglalkozások, vagy a dalkör. Néha még én is arra gondoltam, hogy jobb lenne, ha vége lenne ennek az egésznek, de aztán erőt vettem magamon és átlendültem az elkeseredésen. Én nagyon szeretek finomakat enni, és a lányom mindig küldött be csomagot, meg itt is megvolt mindenem, de sokszor összefutott a nyál a számban, ha egy jó, meleg fokhagymás lángosra vagy halászlére gondoltam, nem is beszélve a szárnyából és lábából készített csirkepörköltre – mesélte.
Klári néni nagy küzdő, és nem is akar belegondolni, hogy mi lehet rossz esetben a mostani nyitás ára. Mint mondja, lehet, hogy rövid lesz ez az időszak, de számára ez az Isten ajándéka. Végre kicsit visszatér az élet a falak közé, és ez mindenért kárpótolja. A bezártság nehezen viselhető el, sokszor volt ő is ingerlékeny és haragos, de örül annak, hogy az ápolók és itt dolgozók türelemmel és megértéssel voltak irányukba. Csak néha gondolt bele, hogy az otthon személyzetének se könnyű, akik a saját életük gondjai mellett a vállukra vették és a bőrükön érezték az idősek, magatehetetlenek bajait. Nagy köszönet érte – mondja, majd elkerekezik barátnőihez.
A SZOCEG Nonprofit Kft. a szederkényi, szigetvári, sellyei, nagykozári, komló-mecsekjánosi, bonyhádi, decsi idősotthonok, valamint a mázai pszichiátriai betegek otthona üzemeltetője, működésük mintegy ötszáz ellátottat érint.
Kocsis József ügyvezető igazgatót kérdeztük az elmúlt időszakról és a mostani nyitásról.
– Nehezen éltük meg az elmúlt hónapokat, ugyanis a kollégáim sokkal nagyobb leterheltségnek voltak kitéve – kezdi az elmúlt év értékelését.
Mint mondja, egyrészt meg kellett védeni a vírustól az otthonokat, megakadályozni a kórokozó továbbterjedését, amennyiben bekerült – és ezt ráadásul úgy kellett tenniük, hogy a saját egészségüket is meg kellett védeniük.
– Nehéz helyzet volt, hiszen sem a lakók nem mehettek ki, se a hozzátartozók nem jöhettek be. A munkatársaimnak lelki támasznak is kellett lenniük. Ez a helyzet számukra fokozott fizikai és pszichikai többlet igénybevételt is jelentett, de helytálltak a kollégáink. A vakcina előtti időszakban előfordult, hogy lebetegedtek a nővéreink, de más területekről történő átcsoportosítással mindig meg tudtuk oldani a nehézségeket.
– Nem volt létszámhiány?
– Szerencsére, nem. Ésszerű szervezéssel, átcsoportosítással megoldottuk mind a bentlakásos intézetek, mind a napközi jellegű intézmények igényeit. Arra is maradt kapacitásunk, hogy a normál időkben az idősek klubjaiban ellátottakat saját otthonaikban gondozzuk, bevásároljunk nekik.
– Hogyan élik meg a mostani nyitást?
– Őszinte legyek?… Nagyon váratlanul ért bennünket, hogy a rendelet gyakorlatilag a megjelenéssel együtt azonnal életbe lépett. Nekünk ezzel egy időben kellett azonnal cselekedni. A mi szempontunkból talán szerencsésebb lett volna, hogyha fokozatosabb a nyitás, ha marad idő a rákészülésre. De így alakult és most már örülünk annak, hogy az ellátottjaink boldogok. Természetesen a korlátozások azoknál fennmaradnak, akik eddig még nem szereztek védettséget, de ennek birtokában az ő számukra is megnyílik majd minden lehetőség.
– Szomorú tény, de azért beszélni kell róla… Mekkora volt a vírussal kapcsolatos halálozás az otthonokban?
– Jóval kisebb, szerencsére, mint amire számítottunk. Tudom, nem illik ilyet mondani, de a prognosztizáltnál szerencsére sokkal alacsonyabb – ráadásul az elhunytak mindegyike rendelkezett más alapbetegséggel is, ami közrejátszhatott az elhalálozásban.
– Mire számít a jövőre nézve, hogyan alakul az idősotthonok működése?
– Már a nyitás első pillanatától fogva arra számítunk, hogy a hozzátartozók, családtagok szeretnék meglátogatni az időseket – pláne anyák napja is van. Bízom benne, hogy nem lesznek olyan nehezen kezelhető tömegjelenségek, mint a vendéglátóhelyek nyitásánál. Mindenhol az intézményvezetők be fogják tartatni a látogatások törvényben szabályozott rendjét, a normális működés érdekében ügyelnek arra, hogy ne legyen egy helyen egyszerre túl sok látogató. A nyitás idején is vannak vészforgatókönyveink, felkészültünk az esetleges visszazárásra is – sajnos, az elmúlt hónapokban szereztünk ehhez is elég tapasztalatot. De bízunk benne. hogy nem lesz ilyen. Addig is az idősekkel együtt örülünk, látjuk rajtuk a boldogságot, ahogy végre kimehetnek az épületből, eljárnak a boltba, vagy megölelik a szeretteiket.
