„Valaminek a helyes értelmezése és ugyanannak a dolognak a félreértése nem zárja ki egymást” – a mondat szerzője a június 3-án 97 éve meghalt Franz Kafka. Az évforduló nem kerek, A per című regényének mondatai azonban elevenebbek, mint valaha.
A cikk a hirdetés után folytatódik
„A leghelyesebb, ha beletörődünk az adott viszonyokba. Még ha lehetne is javítani egyes dolgokon – ez azonban esztelen babona –, akkor is legföljebb jövendő esetek számára érnénk el valamit, de mértéktelen kárt okoznánk önmagunknak azzal, hogy különös figyelmet ébresztenénk magunk iránt a mindig bosszúra éhes hivatalnokhadban.”
A per Kafka leghíresebb regénye, 1914-ben írta, 1925-ben jelent meg. Ekkor Kafka, mint jó szerző, már halott, a kéziratot – bár az író azt kérte semmisítse meg – a barátja, Max Brod megjelentette.
A világirodalom egyik fontos könyveként tartjuk számon. Csak amikor a múlt héten kézbe vettem egy este, lefekvés előtt, nem hagyott elaludni, olyan erővel rezonáltak a mondatok. Mivel? Hát, azzal, amiben élünk. Ciki? Nemcsak nekem.
„– Nem – mondta a pap –, nem kell mindent igaznak tartanunk, csak szükségszerűnek.
– Lehangoló nézet – mondta K. – A hazugságot avatják világrenddé.”
Mind a regény keletkezése idején, mind ma erősen központosított államrendszer működött, amelyben a hatalomgyakorlás időnként a patológiára hajazó társadalmi viszonyokat eredményezett. A múlt évszázad elejének technológia fejlesztései, a pszichológia eredményei lehetővé tették az aluliskolázott tömegek befolyásolását, manipulációját, melyet a kor tömegkommunikációs eszközei is elősegítettek. És ma?
„Itt két különböző dologról van szó, arról, amit a törvény mond, és arról, amit személyesen tapasztaltam, ezt ne keverje össze. A törvényben – én persze nem olvastam – természetesen egyrészt benne van, hogy az ártatlant felmentik, másrészt viszont nincs benne szó arról, hogy a bírák befolyásolhatók. Nos, én épp az ellenkezőjét tapasztaltam. Egyetlen valódi felmentésről sem tudok, de tudok igen sok befolyásolásról.”
A hatalom számára kényelmetlen elemeket pillanatok alatt ellehetetlenítő újságcikkek éppoly hasonlóan működtek száz éve, mint ma, vagy a Kádár-korban, ahogy a felépített besúgóhálózatok, a megfigyelés maga is ugyanarra irányult, a különbség annyi, hogy ma más technikai eszközökkel zajlik. Az elnyomásra épülő rendszerek előtt kevés az akadály – mivel kezükben az irányítás kulcsa – csak saját maguk szabnak gátat önmaguk előtt, innen eredeztethető talán minden önkényuralmi rendszer abszurditása.
„Csak ne keltsünk figyelmet! Viselkedjünk nyugodtan, ha mégúgy berzenkedünk is ellene. Próbáljuk meg elismerni, hogy e nagy törvényszéki szervezet rendje némiképp mindig tisztázatlan marad, és ha a magunk helyén önállóan változtatunk is valamit, csak a talajt vesztjük el a lábunk alól, és lezuhanunk, de ez a nagy szervezet könnyen kárpótolja magát ezért a kis zavarért másutt – hisz minden összefügg – , és változatlan marad, ha ugyan, s ez valószínű, nem lesz még zártabb, még éberebb, még szigorúbb, még gonoszabb.”
Épp a minap folytattam egy beszélgetést, ami miatt megkerestem az előző idézetet. Egy szakszervezeti középvezető beszélt arról, hogy mekkora a félelem a tagságban, nem mernek sztrájkolni. Na és szegény Josef K., kis banktisztviselőcske a saját kora értékrendjét tekintve nem bűnös, sőt, teljesen ártalmatlan, mégis egy eljárás – processzus – keretében átláthatatlan folyamat végeredményeképp kivégzik, úgy hogy semmi sem szabályszerű, sem az idézés, sem az eljárás, sem a folyamat. Minden abszurd, kiszámíthatatlan. Az önkényes eljárás csak a megfélemlítést szolgálja. Minden a szorongást erősíti. Mint egy diktatúrában, mert csak ott ennyire kiszámíthatatlan a „jog” működése. Az egyént titkosszolgálati módszerekkel megfigyelni, zaklatni, beidézni, perbe fogni ott szokták úgy, hogy nincs ok más, mint csak az, amire a hatóságok szempontjából szükség van. A diktatúrák csúcsteljesítménye a koncepciós per. Ellenzéki főszereplőkkel, akikre az elítéltek szerepkörét osztják.
„Egyetlen hóhér pótolhatná az egész törvényszéket.”
A per-t sokféle mód lehetséges elemezni, érdekes a transzcendens sík is, vagy a haszid-történetek felőli értelmezés is, ahogy a szorongó, beteg lélek képzelgésének is fel lehet fogni. De végeredményben az igazságkereső kisember lehetőségeit mutatja meg, amely kb. tántorgás a sír felé.
„– Félreérted a tényeket – mondta a pap –, az ítélet nem egyszerre jön, az eljárás maga válik lassanként ítéletté.”
Első ráadás:
Amint azt egy MTI hírből egy hete megtudtam, Franz Kafka hagyatéka, kéziratai, jegyzetei elérhetőek bárki számára az Izraeli Nemzeti Könyvtárnak köszönhetően. Ez igazi meglepetés, remélem, nemcsak számomra. Egészen más minőségű időt lehet eltölteni így, hogy böngészünk valamit, ami ennyire személyes. Kafka kicsit olyan, mint a mindenség szíve. Majdhogynem szent szöveg, mely értő olvasás esetén megnyílik. Ennyire közelről nézegetni a kézírását, rajzait, akár a végrendeletét is, ha még csak az eredeti digitalizált változatát, nem kézbe fogva, de akkor is látni a ceruzaskiccek egészen apró részleteit… Mennyire furcsa, hogy megmaradt a papír, ez a szöszös, enyves matéria, ami megengedi, hogy Kafka kifejezőn groteszk világát nem megértsük, hanem megéljük. A Kastély kéziratát böngészgetni. A kézírását megszokni nem tartott pár percnél tovább. Oké, németül nem árt tudni.
Max Brod nem fogadott szót Kafkának – ezen is tűnődtem, hogy Kafkát szeretve, tisztelve szabad-e a megsemmisítésre ítélt kéziratait olvasgatni, de ezen már többször túlléptem életemben valahogy.
A Kafka hagyaték az Izraeli Nemzeti Könyvtárban:
Második ráadás:
Zárszó gyanánt még egy passzus Kafka Naplójából:
„Miért értelmetlen a panaszkodás? Panaszkodni annyit tesz: kérdéseket feltenni és válaszra várni. Az olyan kérdésekre azonban, amelyek nem válaszolják meg eleve önmagukat, már soha nem jön válasz. Nincsenek távolságok kérdező és válaszoló között. Nincsenek leküzdeni való távolságok. Ezért kérdezni és várni értelmetlen.”
