A Szabad Pécs számolt be arról elsőként, hogy új szolgáltatásként bringaszállításra is lesz lehetőség a nyártól Pécsett. A szolgáltatás a mai nappal elindult, egyelőre tesztüzemben, két mecseki járattal.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Két pécsi buszjáraton (34 Főpályaudvar-Dömörkapu, 35 Főpályaudvar-Misina-tető) lehet immáron bicikliket is szállítani Pécsett.
Az első járatokat ma délelőtt indították el, innentől egy nagyjából egyhónapos tesztüzem kezdődik, amely eldönti majd, hogy a jövőben növelik-e a bicikliszállítási lehetőséget, akár más járatokon, akár ezeken sűrítve.
Egyelőre két pécsi szólóbuszt (Volvókat) szereltek fel belső biciklitartókkal, azaz az utastérben lehetséges a bringák szállítása. A kiírás szerint négy bringa szállítható egyidőben, de akár hat bicikli is rögzíthető. Az első úton öt biciklit rögzítettek.

Bánkúti Istvánnal, a Tüke Busz igazgatóságának elnökével a sajtótájékoztató után beszéltünk, azt kérdezve tőle, számolnak-e azzal, hogy napi bosszankodásokat fog okozni e járatokon, hogy idő kell majd a biciklik rögzítésére, majd leszálláskor a kioldásukra, főleg, ha valaki egy belső helyre rögzített kerékpárt akar majd kioldani. Illetve, ha éppen kerekesszékesek vagy babakocsival érkezők miatt a bicikliseknek le kell majd szállniuk. Bánkúti István azt mondta, a Tüke Busz szolgáltatása nem csak a nevében közösségi közlekedés, hanem valóban arról szól, hogy közösen közlekedünk, ez az újítás részben a közlekedési kultúráról is szól tehát, ami alakítható, fejleszthető, és reméli, hogy ezeket a helyzeteket meg lehet majd oldani, és jól fogják kezelni, illetve idővel ez is természetes lesz majd.
Több más városban is van ilyen szolgáltatás, az ottani tapasztalatokat is figyelembe vették. Amúgy pedig együttműködnek helyi kerékpáros szervezetekkel, a Zöld Fiatalok Egyesülettel is együttműködnek például, akiknek lesz majd egy saját online kérdőívük is.
A buszok kívülről is meg vannak jelölve egy kerékpáros ikonnal, de a menetrendben is jelölik őket, azaz lehet tudni előre, hogy mikor indulnak a kerékpártárolós járatok. Most, a tesztüzemben a kerékpárszállítás ingyenes, a jövőben egy biciklit egy úton egy menetjeggyel lehet majd feltenni a buszokra.

19? Lapot!