Hoppál Péter, a Fidesz pécsi-baranyai országgyűlési képviselője adott interjút a Szabad Pécsnek. A Fidesz volt országos szóvivőjével, egykori kulturális államtitkárral a jövő évi választásokról, a jelenlegi parlamenti ciklus eddig letelt és még előttünk lévő időszakáról, célokról, feladatokról, vállalásokról, Pécsről és Komlóról, Péterffy Attila és Páva Zsolt időszakáról, az új polgármesterrel való kapcsolatáról, befektetők érkezéséről, faluprogramról és persze a politikus elhíresült facebookos posztjairól is beszéltünk.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Hoppál Péter a Facebookon igen aktív baranyai politikus, sőt akár országosan is az egyik legaktívabb fideszes politikus. Ugyanakkor e posztokkal időről időre bekerül a nem-kormányközeli lapok híreibe. Ezekben – finoman fogalmazva – rendre arról írnak, hogy milyen újabb hajmeresztő dolgot írt már megint. Gondolt már arra, hogy ezen változtatnia kellene? Hogy ez nem tesz jót politikusi renoméjának?

Fontos társadalmi ügyekben posztolok, avagy posztolunk. Merthogy a facebookos tevékenységemben három munkatársam is segít /megj.: Hoppál Péter elhíresült “digitális munkatársairól van szó – B. A./, ez tehát csapatmunka. Az én facebookos politikusi oldalam aktivitása a jelen formában és sűrűségben egyedül nem menne. Lehetséges, hogy bizonyos, a társadalmat feszítő kérdésekben szókimondóbbak vagyunk, és előfordult már olyan – akár pro, akár kontra –, amikor még a saját országgyűlési frakciónk sem erősítette meg az álláspontunkat. Előfordult olyan eset, amikor radikálisabb álláspontot képviseltünk, mint a mainstream kormányzati kommunikáció, és volt olyan is – mert mi ilyen közegben élünk Pécs-Komló vonatkozásában –, hogy adott esetben sokkal inkább szociálisabb vagy szolidárisabb, ha úgy tetszik „baloldalibb” értékeket hangoztató álláspontunk miatt kerültem abba a helyzetbe, hogy “a nem budapesti álláspont” artikulációjára felhívták a figyelmemet.

Akkor így is érdekes a kérdés: nem kíván ezen változtatni?

Még, ha polgárpukkasztó, vagy formabontó is volt néha a véleményformálásunk, ez nagyon sokak véleményét vitte szélesebb közönség elé, ezáltal egy jótékony felhajtóerőt kapott. A média Magyarországon teljesen demokratikus és diverzifikált. Nekem nem tetszik benne néhány dolog, és ennek néha harsányan hangot is adok. A tény ettől még igaz, akkor is, ha a „független vagy objektív”, avagy baloldali médiaorgánumok ebből néha karikatúrát csinálnak vagy erős ellenvéleményt fogalmaznak meg. Ugyanakkor nekem ezt is meg kell köszönnöm. Higgadt és józan politikusként tudom azt a tudományos-politológiai alaptételt, hogy minden olyan hírért, ami az ismertséget növeli, azért köszönetet kell mondani. Ezért innen is tisztelettel megköszönöm a baloldali médiaorgánumoknak, hogy írnak rólam és a posztjaimról.

Vagyis nem változtat az eddigi gyakorlaton?

A közvetlen stábommal rendszeresen egyeztetek. Ők mindig azt mondják, hogy próbáljuk meg a korábbi, ideológiai típusú álláspontok képviselete helyett egyre inkább a választókerületi kérdések felé terelni az olvasóinkat, követőinket. Ennek a javaslatnak a hatékonyságát én abszolút belátom, és tudok is azonosulni velük, tényleg. Néha azonban van olyan, hogy ezt az alapelvet mégis áthágom, áthágjuk. Ebben ugyanis vannak szövetségeseim is a munkatársaim között, és mint utaltam is rá, vannak higgadt ellenlábasaim is.

Egy év sincs vissza a jövő évi parlamenti választásig, letelt a ciklus 3/4-e, a nyáron már egy hosszabb kampány is indulhat, ha másért nem, az előválasztás miatt. Hogyan értékeli a saját munkáját? Persze, tudjuk, több, mint egy éve covid-járvány van, ki tudja, még meddig. És átalakult valamelyest a parlamenti munka is az elmúlt bő egy évben. Mi az, amit sikerült elérnie? Van-e adóssága a választók felé? Mi az, amit már nem fog tudni megvalósítani? Mi az, ami még visszavan?

Mivel a pécsi és baranyai választók akaratából már a negyedik parlamenti képviselői mandátumlevelem van a fiókban, ezért némi tapasztalat birtokában tudom, hogy a hivatalos kampány, az majd csak januárban kezdődik meg, persze, ebben lehet minimális változás. Azt megelőzően nem sokkal, általában október 23-án mindenki zászlót bont és a fő üzenetét artikulálja. A közvéleménykutató cégek abban általában egyetértenek, hogy a választói emlékezet időtartama kb. hat hónap. Ezt minden politikai erő tudja, s ezért nem is sütik el fő üzeneteiket, s (ha van) “politikai atombombáikat” sem a választást megelőző év októbere-novembere előtt. Ugyanakkor az ellenzék vezére, Gyurcsány Ferenc már a tavasszal felrúgta ezt a 30 éves tapasztalatot. Merthogy a Parlamentben egy kisebb “atombombát” felrobbantott akkor, amikor a mutatóujját a kormányzati oldalra szegezve és körbemutatva azt mondta, hogy: „nem lesz kegyelem, önöket el fogják vinni.”

Azt tudjuk, hogy a Fidesz szerint Gyurcsány az ellenzék vezére, meg azt is, hogy azok, akik szeretnék a kormány és Orbán Viktor leváltását, azt is szeretnék, ha lenne elszámoltatás. Persze, hogy lesz-e vagy sem, ahhoz előbb meg kellene nyernie a választást az ellenzéknek. Visszatérve az előző kérdéshez: mik a célok még és mik az eredmények?

Az elmúlt három-öt évben soha nem látott mértékű lendületet vett a térségünk, Pécs, Komló és környéke fejlődése. Az egyik legfőbb cél ezért éppenséggel az, hogy ezt a lendületet fenntartsuk, ezt ne törje le semmi, se a covid, se semmi más.

Mi vett ilyen nagy lendületet? Az ország?

A térség. Amikor az új koreai gyár után a japán SEIREN világcég Pécsre érkezését is bejelentettük pár hete Budapesten, akkor a külügyminiszter beszéde előtt a felszólalásomban arra törekedtem, hogy újra rávilágítsak arra, hogy mindez nem ma és nem tegnap kezdődött, hanem 2015-ben. Akkor, amikor a megállapodás megszületett a kormány és a város között, hogy újra kell iparosítani Pécset, mert ez 25 éves nyűg, hogy megszűnt az ipar, megszűnt az iparűzési adó felhajtó ereje, a normális bevételi termelőképesség.

2018 volt az első év, amikor Pécs bevételei magasabbak voltak mint a kiadásai. A zárszámadásból 2019-ből és 2020-ból ez már köztudott. Ehhez ez az iparfejlesztés kell és kellett, amit 2015-ben elindítottunk. Ezt a pécsi stabilizációs programot folytatni kell. És hát Pécs mellett ott van Komló is, ami fantasztikus hely. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de a 18 településből, ami a körzetemben van, Komló a szívügyem. Olyan szép eredmények születnek, és olyan hálás a komlói közeg, és annyira tudnak őszintén örülni minden kis eredménynek, hogy ott duplán térül meg minden kilobbizott eredmény.

A városvezetés részéről azt hallani, hogy Hoppál Péter ugyan ott volt a bejelentésen, amikor a japán céget bejelentették, de ő igazából ebben a lobbitevékenységben nem, vagy kevésbé vett részt. És azt is, hogy éppen ezért valójában azt nehezményezik a városházán, hogy annak ellenére, hogy ők nagyon sokat dolgoztak ezért a beruházásért, nem kaptak szerepet, szemben egy olyan politikussal, akinek pedig nem volt, vagy kisebb szerepe volt. Igaz, hogy ön nem vett részt a japán cég, a SEIREN Pécsre hozatalában?

Láttam, hogy a pécsi városháza részéről egy külön kommunikáció, egy saját narratíva jelent meg, ami arról szólt, hogy abban, hogy a japánok ide jöttek, azért nem tett semmit sem a kormány, sem a Hoppál. O.K., rendben van, ez az ő játékuk. De ilyen ügyekben a munka nem egy hónapig tart. Nincs mese, a Külügyminisztériummal és a Befektetési Ügynökséggel (HIPA), állandó konzultációban kell állni. Amikor márciusban Szijjártó miniszter úr Japánba ment tárgyalni két napra, invitált, hogy a delegációja egyik tagjaként én is menjek ki vele, mert egy tervezett-lehetséges gyárépítést Lengyelország elől meg kellene nyernünk, és ha ügyesek leszünk, utána ez kerülhet akár Pécsre is. Február elején sem véletlenül tárgyaltam Japán új budapesti nagykövetével a Parlamentben, és a pécsi születésű Palanovics Norberttel, Magyarország tokiói nagykövete is sokat segített. Tehát rendezhetünk ilyen gyerekes versenyt, hogy ki mit tett, de ebbe tényleg nem érdemes belemenni. Már csak azért sem, mert a városvezetés is tényleg sokat dolgozott ezen – mint ahogy közös sikerünk Péterffy Attila polgármesterrel a Pécsnek kihajtott teljes összegű 2 milliárdos kormányzati iparűzési adó covid kompenzációja is.

Hopp, egy dicséret Péterffyéknek, ráadásul komoly ügyben, és nem cinikusan. Mit csináltak jól? 

Sokat dolgoztak ők is, valóban. Ruzsa Csaba alpolgármester menedzselte, napi szinten frissítette a kiajánlásokat, mert nagyon fontos volt, hogy ez jó ütemben és jókor érkezzen, rengeteget melózott érte, ezért is köszöntem meg Péterffy Attila és munkatársai munkáját. Mert miután a külügyminiszter úr márciusi látogatásán dőlt el, hogy Magyarországot választja a japán cég, utána jött a következő harc. Az országból ugyanis 32 város volt bejelentkezve és kiajánlva. Ekkor, az utolsó körben kellet  az önkormányzatnak jól harcolni, ami már az ő feladatuk volt. Attól, hogy én nem egyeztetek hetente Péterffy Attila polgármesterrel és Ruzsa Csaba alpolgármesterrel erről, az nem jelenti azt, hogy nem koordinálom a háttérből a sínre rakott projektet. Akkor kellett volna egyeztetnem velük, ha valamit nem jól csinálnak. Hála Istennek jól csinálták. 

Ugyanez mondható el a 2 milliárdos kompenzációról. Péterffy polgármester úr levélben kért fel a kormánnyal való hatékony érdekérvényesítésre. Mikor belevágtunk, nem gondoltam, hogy az ország második legnagyobb támogatását sikerül megszereznünk. Felosztottuk a polgármesterrel, hogy ki hol tárgyal. És sikeresek tudtunk lenni Pécs érdekében. A végén elegánsan meg is köszönte az ebben végzett munkámat. Lassan megtanulunk együtt dolgozni úgy, hogy az országos politikai kérdéseket nem egyformán látjuk. Megjegyzem, egy polgármesternek nem is lenne dolga az országos politikával foglalkozni. Épp elég feladat van a városban.

Vagyis a kormány szereti Pécset és nem áll bosszút? Látható, hogy ezt nagyon hangoztatják önök, pécsi fideszes képviselők.

Ez általánosságban igaz. Minden kormánydöntés, amiért küzdöttünk, ezt támasztja alá az elmúlt bő egy év során. Tényleg első helyeken ajánlják ki Pécset, és nem változott semmi 2019 októberéhez képest, tehát én Péterffyvel, amit ügyek érdekében kell, megbeszélem, Pécs fejlesztése érdekében együttműködünk. Ő az ő vonalán megy, én az enyémen és néha egyeztetünk, tehát ebben nem változott semmi. Minden évben egy nagy multi vállalat, dánok, britek, németek, amerikaiak, és dél-koreaiak jöttek Pécsre. A keleti nyitás kezd beérni. Ne felejtsük el, hogy a japán cég érkezése előtt felépült a Hanon, egy, a világon mindenütt modernnek számító üzem, amelyhez csatlakozik most egy száz éve működő, 12 országban lévő japán gyár, ez is egy nagy versenyfutás volt, egy nagy teljesítmény. Én formabontó voltam, nem néztem utána, hogy a többi ilyen szituáció, ahol kormánypárti országgyűlési képviselő van és baloldali polgármester, ott a kormánypárti képviselő tett-e gesztust, hogy megköszönje a városvezetésnek is, hogy megköszönje, hogy ez a teljesítmény közös teljesítmény. De én megköszöntem Péterffy Attilának és a munkatársainak. Tőlem ezt várják a pécsiek.

Mit szeretnének még elérni? Például Komlón?

Komlón egyedi kormánydöntésig tudtam elvinni az elmúlt fél évben évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott kéréseket, ami nagyon komoly eredmény.

Az egyik nagy projekt Komlón, akárhogyan is hangozzék ez, a börtönépítés lett volna, de azt, mint az ismert, lefújták. Lesz más helyette, hasonló „volumenű”?

Magyarországon tíz új nagy börtön építését határozták el korábban, de ezt megváltoztatták, és csak egy épül meg. A város visszakapja az államtól azt az öthektáros területet, ahová a börtön épült volna, fel van teljesen közművesítve, azaz oda azonnal jöhet egy beruházó, amint erre lesz lehetőség. Az tehát egy új feladat, hogy oda befektetőt találjunk, vagy egy iparcsarnokot is építsünk, ha ez kell hozzá. De Komlón sajnos annyira nem történt semmi az elmúlt éveket kivéve, mióta a bányák bezártak, hogy szinte nem volt semmi infrastruktúra fejlesztés. Az elmúlt öt-hat évben ezért is olyan szembetűnő a fejlődés, ami történt, útfelújítások, közműkiváltások, iskolák, közintézmények felújítása, új kézicsarnok – egy csoda, ami mi zajlik Komlón. És volt néhány olyan program, amit nem tudtunk nagy pályázatokba beilleszteni, mert nem sikerült ott nyerni és ezért egyedi kormánydöntésig kellett elvinni, és ezt sikerült elérnünk, négy ilyen projektet tudtunk Komlónak megnyerni a tavalyi év végén. Most egy ötödikről is egy kormányelőterjesztés íródik, ez egy nagy szerelem, de ezt még nem mondhatom most el, mert remélem, hogy hamarosan bejelenthetjük. De ezen kívül is vannak még tervek és remények, Komlón most lendületben vagyunk. Szakács László korábbi és lehetséges újabb ellenfelemmel is sikerült erről egy szót váltanom a Parlamentben, és ő azt mondta, hogy kétség kívül fantasztikusan fejlődik a város, ami látványos, de ők amúgy sok mindennel nem értenek egyet.

Tizennyolc település tartozik a választókerületéhez, ebből 15 falu, amelyekkel kapcsolatban közhely, hogy a Fidesz a vidéken és a kistelepüléseken erős. Nyilvánvaló azonban, hogy a semmiért ott sem szavazzák meg újra a kormánypárt jelöltjét. Mit tett a „falvaiért”?

Ez egy elképesztő expanzió, fejlődés. Nem csak, hogy a rendszerváltás óta, de előtte sem volt ilyen, hogy egy külön kormányzati program, aminek csak az induló költségvetési fedezete 150 milliárd forint, kizárólag a falvaknak adja egy kormány, ezt minden falu az én választókerületemben is érzi. Sőt, egyre lelkesebbek. 350 millió forint érkezett két év alatt e program keretében a körzetünkbe. Ez hatalmas pénz. Amikor már egy pályázatot megnyertek a Magyar Falu Programban, akkor már egyből ötöt pályáznak, meg kell próbálni velük megbeszélni, hogy ennek a programnak is van vége és a forrása véges, és ha minden falu a csúcsösszegre pályázik, akkor a végén csalódni fognak sokan, mert nem mindenki fogja a maximális összeget megnyerni. Ezért nekem abban is van szerepem és felelősségem, hogy arra biztassam a falvak vezetőit, hogy próbálják átgondolni, hogy mely fejlesztésre vagy fejlesztésekre van igazán nagy szükség, amelynek a megvalósítása beleférhet a Magyar Falu Program egy településre jutó keretei közé, és azzal induljanak. Ennek ellenére, vagy ezzel együtt is szerencsére vannak olyan falvak, amelyeknek sikerült már több pályázatot is nyerni, ami miatt nagyon boldog vagyok, és sikerült már ezen túl más, például belügyminisztériumi forrásokat is hozni a kistelepüléseknek. Sőt, egyedi kormánydöntésekig is sikerült elvinni egy-egy esetben falu számára fejlesztést, például Cserkút számára 170 millió forintos szennyvízprogram-támogatást, Orfűnek 815 millió forintos egyedi kormánydöntéssel megítélt támogatást az ivóvíz-rendszer teljes újraépítésére. Azt gondolom, hogy ilyet nem hogy 30 éve nem láttak a környező falvakban élők, hanem soha. 

Ezek valóban eredmények, közben azonban itt van Pécs, a legnagyobb falat, és mint ilyen, az ön körzetének, önnek a legtöbb támogatásra számító települése. Ahol 2019 őszén ellenzéki szövetség került hatalomra. Milyen a viszonya az új vezetéssel? Mit csinálnak jól, mit rosszul Péterffyék?

A viszony, amikor tárgyalunk, akkor korrekt, deklaráltuk és elismertük egymás irányába, hogy mindegyikünk Pécsért dolgozik, ez egy jó alapvetés. Ugyanakkor, úgy érzem, hogy a kölcsönös bizalom nem épült rá erre a kézfogásra, amit talán kicsit teátrálisan, de az elektromos buszok átadásakor (tavaly nyáron – a szerk.) tettem a polgármester felé, nyilvánosan is. Előtte már megtettem négyszemközt, de úgy gondoltam, hogy ez fontos, hogy mindenki számára érthető legyen. A viszony azonban, mint utaltam rá: hullámzó. Ugyanakkor, ami nem jól működik szerintem, az az, hogy a polgármester úr néha rabjává válik a stábja és a menedzsmentje szándékainak. Habár ő egy erős vezető, de volt már olyan eset, amikor egy incidens történt, és jelezte nekem, hogy fejmosást is kapott érte a stábjától. A konkrét példát nem lenne illő most elmondani, csak érzékeltetni szeretném, hogy mire gondolok. Utána közvetlen az ő jóváhagyása alá vont bizonyos döntéseket emiatt. Túltolja a stábja és a mögötte álló szocialista lobbi szerintem a politikai dolgokat, ami miatt sajnos időnként nagyon nem szerencsés szituációk jönnek ki, én jeleztem neki egyszer-egyszer. Volt, hogy olyan ügyben született egy nagyon nem szerencsés nyilatkozat a részéről, amely ügyben, a polgármester mellett én is dolgoztam és Budapesten elém tették a nyilatkozatát, hogy látják, hogy nekem ez fontos és dolgozom, lobbizom érte, de közben meg a polgármester ebben az ügyben ezt és ezt nyilatkozta, ami nagyon nem szerencsés. A tárgyaló felet, a kormányt elküldték a fenébe, a stáb megint kissé túltolta a politikát, amit beláttak ők is utólag, hogy nem volt szerencsés. Sajnos ezt másfél év alatt még nem sikerült rendesen beállítani. Igaz, tudjuk mindannyian, politikai erőtérben vagyunk, politikai szereplők vagyunk.

Ha jól értem, az a pozitívum, hogy Péterffy Attila Pécsért dolgozik, és ezt Hoppál Péter sem vitatja, ahogyan mindez fordítva is igaz?

Igen, Péterffy Attila Pécsért dolgozik, és ő is elismeri ugyanezt rólam.

Van, amit jobban csinálnak ők, mint a Fidesz 2019 előtti 4-5 évben Pécsett?

A mérleget majd a ciklus végén tudjuk megvonni, mert az elmúlt másfél évben sajnos még nem vették fel a lendületet. Politikai termékgyártás megy, szelfizés megy, de közben pedig az integrált városfejlesztési stratégiát nem frissítették a mai napig. Január óta benne vagyunk az új uniós költségvetési ciklusban ezért kiemelten fontos az IVS frissítése, de ez valahogy elfelejtődött a szelfizés közben. Ez egy vízió a városfejlesztésre vonatkozóan. Aki dolgozik, az hibázik is, de azt látom, Péterffyék súlyos hibákat is vétenek, és ez a város kárára is válhat. Illetve próbáljuk legalább az egyik kezünkön összeszámolni csak öt olyan fejlesztést, amely az elmúlt másfél évben történt vagy indult el, ami már csak hozzájuk kötődik, az óriáskeréken kívül.

Nem lehetséges az, hogy ebben a járvány sújtotta időszakban nem csak Pécs, hanem más nagyvárosok sem kaptak igazán nagy, jelentős fejlesztési forrásokat?

Mindig megkapjuk mi pécsiek, hogy bezzeg Debrecenben, bezzeg pl. Székesfehérváron. És azt kérik sokan számon, a polgármestertől, de tőlem is, hogy miért nem jön Pécsre egy igazán nagy beruházó. A szakmai szereplők, például a Kereskedelmi és Iparkamara véleményét osztom, sokkal többre megyünk, ha diverzifikáltabb a helyi munkaerőpiac, ha sok vagy több „közepes” cég jön ide. Amikor az Elcoteq létszáma csökkent, majd aztán el is ment Pécsről, azt keményen megéreztük. De gondolhatunk arra is, amit a bányák bezárása jelentett. A kormánnyal karöltve 6-7 éve ráléptünk egy új útra, amit, úgy tűnik, az új városvezetés is visz tovább, helyesnek tart, hogy több gyárat, munkahelyet kell fejleszteni, plusz az egyetemet. Az egyetemi innovációs parkot létre kell hozni, erre kell ösztönözni a kormányt. Ebben Mikes Éva kormánybiztos asszonnyal is többször egyeztettünk, ő mindenben segít.

Sőt, még inkább tud majd, mert ő is a kuratórium tagja lesz. Azt jól gondolom, hogy Hoppál Péter egyetért a modellváltással?

Nem én értek egyet, az a kisebb kérdés, én egy egyetemi polgár vagyok, és egy választópolgár Pécsett. Az viszont sokkal fontosabb kérdés, hogy az egyetem szenátusának nagy többsége, 73 százaléka ért egyet vele és kérte a modellváltást. Keresztes László Lóránt, Szakács László, Mellár Tamás képviselőtársaim karikatúraszerű, burleszkbe illő megnyilvánulásait és az engem illető tetemre hívásukat cáfolta az idő. Én ebbe nem avatkozom bele. Ez egy autonóm döntés. És autonóm döntések voltak a szenátust megelőző kari tanácsi döntések is. Én tudatosan nem szólaltam meg ebben, éppen az egyetemi autonómia védelmében, amit éppen az ellenzéki képviselők sértettek meg, vagy nem tartották azt tiszteletben a politikai megnyilvánulásaikkal. Péterffy Attila is durván megsértette, mert a szenátusi döntés előtt, azon a napon adott ki egy nyilatkozatot, hogy a szenátus ne szavazza meg a modellváltást. Micsoda agresszív, durva beleszólás volt ez az egyetem autonómiájába! Ezt miért nem írták meg a “függetlenobjektív” lapok? Ön szerint mi lett volna, ha én az ellenkezőjét csinálom? Mi lett volna másnap a címlapokon, hogyan reagálta volna le a “függetlenobjektív” sajtó, ha kiállok, és azt mondom, hogy nagyon kérem a szenátust, hogy szavazza meg a modellváltást? Ezt hívják kettős mércének!

Hát nem tudom, ez mivel lett volna több vagy durvább egy ilyen nyilatkozat ahhoz képest, hogy a kormány kitalálta és végigvitte a modellváltást. Péterffy Attilára pedig helyeződött egy olyan társadalmi nyomás az őt megválasztók egy részéről, hogy pécsi polgármesterként szólaljon meg a legnagyobb pécsi foglalkoztató ügyében. De tovább megyek: sokan ezt úgy értékelik, hogy Péterffy éppen az egyetemi autonómia féltése miatt szólalt meg. Ön nem így látja?

Nem, ez az egyetemi autonómia súlyos megsértése volt.

Ugyanakkor nagyon sokan mondták ezzel kapcsolatban azt is, azt emelték ki, hogy az egyetemi karok és szenátusok nem mertek szembemenni a kormány akaratával és sokan a meggyőződésük ellenére szavaztak így. Azaz, ha a kormány ezzel jön, hogy felteszi a kezét, mert nem ő akarta az egyetemi modellváltást, hanem maguk az egyetemek, akkor az kiforgatása ennek az ügynek és egyben a csapdája is. Ön erről a verzióról nem hallott?

Ez már manipuláció. A “mi lett volna, ha”. Van a szavazásnak egy eredménye, a szenátusnak a kompetenciáját és bölcsességét, az ottani választott küldöttek autonómiáját kérdőjelezzük meg, ha belemegyünk ilyen elméletekbe. Hogy voltak olyanok néhányan, akik nem a meggyőződésük alapján szavaztak? Ez utólagos manipuláció. A 3/4-edes eredmény számít.

Kell félteni a modellváltás miatt az egyetemet?

Semmiképpen sem.

Jobb lesz az egyetem a jövőben? Sok minden marad  és ezen túl meg a legtöbb dologban javulást hoz a modellváltás?

Remélem, hogy az életünk úgy hozza, hogy tíz év múlva is beszélgethetünk majd erről a kérdésről, és akkor majd mérlegre tehetjük az eredményeit ennek a döntésnek, és remélem, hogy mindketten el fogjuk tudni ismerni, hogy jobb lett az egyetem. Én ebben bízom.

A beígért nagy fejlesztési források miatt?

Például a nem modellváltó ELTE is kap pénzt, ez cáfolja azt az ellenzéki hazugságot, hogy zsarolás van, mert amelyik egyetem részt vesz, az majd kap fejlesztést, amelyik meg nem, az meg nem kap. Abban bízik minden modellváltó egyetem, hogy az eddigieknél is több pénzt kap, ez benne van. De a döntés nem csak a fejlesztésekről szólt, hanem egy új struktúráról, egy nyugati típusú struktúráról. Az ellenzék általában, mint egy fétisről, úgy beszél a nyugatról, minden jó, ami nyugati, minden rossz, ami keleti. Ezt mondják ők. Persze, az üléspont meghatározza az álláspontot, hiszen Gyurcsány Ferenc villájában Putyin elnök családi reggelin vett részt, és még a tacskó kutyájukat is simogatta, ma pedig Putyin elnök a magyar nemzet legnagyobb ellensége, mondja ugyanaz a Gyurcsány Ferenc.

Azt már tudjuk, hogy a kuratóriumnak nem lesz tagja, pedig a nem kormánypárti politikusok erről is beszéltek. Lapunk azonban azt hallotta már korábban is, hogy nem a kuratórium tagja, hanem a kuratórium titkára lehet Hoppál Péter, azaz egyfajta vezetői feladatot kaphat. Ön lesz a PTE kuratóriumának titkára?

Nem tudok róla.

Kizárható ez 100%-ig?

Arról sem tudok, hogy lesz ilyen funkció.

Korábban azt viszont nyilatkozta, és éppen nekünk, a Szabad Pécsnek, hogy ha lesz egy olyan, operatív feladatokkal járó, nem fizetett tisztség, amelyben számítanak önre, mint helyi országgyűlési képviselőre, azt vállalni fogja, akár úgy is, ha ön mellett Mellár Tamást kérik fel ugyanerre. Ez még áll?

Igen.

Mellár Tamás mostanában nagyon aktív, főleg a facebookos posztjaival találkozhatnak az olvasók. Az egyik nagy téma, amit visz, az az, hogy ne legyen új stadionja Pécsnek, hanem azt a pénzt adják oda Orbánék Pécsnek, olyan fejlesztésekre, amit a pécsiek jobban akarnak. Ez egyébként egy olyan projekt, amiben Péterffyék beleállnak, azaz szívesen veszik a stadionépítést. Ön mit gondol Mellár Tamás akciójáról? Jobb lenne, ha az emberek többsége által kívánt más fejlesztés valósulna meg, hasonló értékben?

Láttam ezt a hírt valóban, és a képviselő úr akcióját. Mellár Tamás azonban sajnos az elmúlt három évben elérhetetlen a választópolgárok számára. Nálunk, itt érkeznek be napi szinten azok a pécsi ügyek, megkeresések, amelyekre ő nem reagál. Nem tudom, ő mit dolgozik, vagy ők mit dolgoznak, de én csak azt hallom itt a mi hivatalunkban, a mi irodánkban, hogy Mellár képviselő úr nem elérhető és nincs fogadóórája, és nem reagál semmilyen ügyre, ezért a mi ügyfélforgalmunk durván megnőtt 2018 után, miután ő lett a másik pécsi körzet képviselője. Mindenesetre, amiben ő eddig megnyilvánult, az nagyrészt melléfogás volt. Ő is durván megsértette nyilatkozataival az egyetemi autonómiát. 2011 óta beszél arról, minden évben elmondja, hogy csődbe megy az ország, miközben az ország elképesztő növekedésben volt. Az élet őt mindig cáfolja. Tehát, ha ő aláírást gyűjt a stadion ellen, annak éppen az ellenkezője lesz a jó Pécsnek.

Csalódott, hogy kikapott a Fidesz Pécsett? Mert, ha jól értem, azt mondja, hogy éppen belelendültek volna.

Igen, csalódott vagyok, de azért, mert nem tudtuk jól kommunikálni az eredményeket. És későn állítottunk jelöltet. Tehát hibákat követtünk el, és nyilván az előző ciklus során sem lehetett tökéletes a kommunikációnk. Szóval igen, valóban csalódott vagyok, de a választópolgároknak mindig igaza van, nekem ezt politikusként meg kellett tanulnom és megtanultam.

Indulni fog 2022-ben az országgyűlési választáson?

2022-ben, mai tudásom szerint potenciális jelölt lehetek újra az újabb mandátumért folytatott versenyben.

A Fideszben a választókerületi elnök az induló?

Ez nem automatikus. Van egy jelölési rend nálunk, ősszel kezdődik meg az a folyamat, amikor a jelöltállítás hivatalos formája elindul, alulról jövő felterjesztések vannak, és a végső döntést a választást előkészítő bizottság, az országos elnökséggel együtt határozza meg.

Ha indulni fog 2022-ben, akkor a „saját”, jelenlegi országgyűlési körzetében indul?

Ha indulok, akkor igen, ott indulok újra.

Merthogy vannak olyan nem túl erős, de időről időre hallható politikai pletykák is, hogy lehetséges, hogy Nagy Csaba fog indulni Pécsett. Lehetséges lenne ez is?

Ez a pletyka négyévente újratöltődik, mert én tényleg nagyon szeretem az Ormánságot, és sokat is segítek az ottani, százéves szomorúság, és a sajnos sok esetben nagyon szerény körülmények javításán, ez nekem szívügyem, egy szerelem. Az Ormánság különleges, néprajzi és kulturális öröksége és református érték tényleg egy szerelem, és igen, valóban van egy kis parasztházunk is az Ormánságban.

Az ön körzete azért, valljuk meg, viszonylag könnyű terep a fideszes jelölt szempontjából. Persze, ha mégsem ön indulna, mégsem önt indítaná a Fidesz, az nagyon nagy, országos visszhangot is kiváltó meglepetés lenne, bár erre az eshetőségre nem fogadnék nagy tétben. A másik, Pécset is érintő baranyai választókerület azonban már jóval érdekesebb ügy. És nem csak azért, mert azt elvesztették 2018-ban, és Mellár Tamás, aki győzni tudott egyéniben akár most is induló lehet, ha ő nyer az előválasztáson, hanem azért, mert az ott veszítő jelöltjük, Csizi Péter kiszállt a politikából. Szép, három-céges állami vezetői és nem is rossz fizetést biztosító állással vigasztalódhatott persze. Mindenesetre kérdés, hogy ki lesz a jelöltjük. Többen mondták nekünk előzetesen Őri László volt pécsi alpolgármester, jelenlegi megyei közgyűlési vezető és Csizmadia Péter jogász, városházi képviselő nevét is, aki korábban gazdasági bizottsági elnök volt, jelenleg pedig a pécsi közgyűlési Fidesz-frakció vezetője. Ők, vagy egyikük lehet a befutó?

Az elhangzott nevek valóban mind rátermett, izgalmas jelöltek és indulók lehetnének. Igaz, ők akár szóba kerülhetnek erre a feladatra. De ott van például akár Kővári János is, az ÖPE elnöke, aki volt már a Fidesz-KDNP által támogatott, és ebben a körzetben egyéni országgyűlési mandátumot elnyert parlamenti képviselő is 2010 és 2014 közt. A döntést csak később, és a végső döntést Budapesten hozzák meg, várhatóan az ősszel, igaz, azt meg fogja előzni a helyi jelölő szervezet felterjesztése is.

Ön mennyire tudta járni és járja a választókörzetét?

Nagyon. Tényleg sokat megyek. Úgy, hogy tudom, nekem duplán kellett vigyáznom, nem csak arra, hogy én elkaphatom újra a vírust, de hogy hordozóként oda is vihetem, és ezek bármelyike is lehet politikai támadás. Mennem kellett, az emberek nagyon igénylik, biztosítjuk a fogadóórás körülményt, a találkozót, és mindent megpróbálunk, hogy ne legyen baj. Hála Istennek, lekopogom, az elmúlt egy évben nem lett baj. Viszont, annyi ügy és téma van, hogy menni kell. Persze, az elmúlt egy évben megtanultunk online is tartani ilyen programokat, nem csak az iskolában, vagy én az egyetemi óráimon. Sosem gondoltam volna, hogy online fogok tanítani, pláne azt nem, hogy az elméleti mellett gyakorlati tárgyakat is.

Egy fideszes politikusnak azért, ha már ezt a témát felhozta, megjegyzem Czunyiné Bertalan Judit nevét, aki ki volt erre nevezve, de aztán az élet oldotta meg ezt az ügyet…

… igen, az élet megoldotta. Azt azért megjegyezném, hogy az elmúlt 30 évben ő volt az egyetlen olyan hatékony kormányzati szereplő, aki egyáltalán úgy foglalkozott kormányzati szinten Magyarországon a digitális oktatás kérdésével, hogy annak eredményei is voltak. És azt is tudni kell, hogy egyik napról a másikra felgyorsult a százszorosára ez a folyamat. Összegezve azt gondolom, a világjárványt profin menedzselték a tudósok, szakértők, katonák, az egészségügy és a kormány. Így a magyar társadalom és a magyar gazdaság a gyorsabb kilábalás és nyitás miatt a pandémia utáni Európa nyertese lehet. Ha összefogunk, megcsináljuk.

Disclaimer: az interjút több hete vettük fel, de az élet úgy hozta, hogy az elkészültéhez sok idő kellett, majd pár nap az egyeztetésre is szánva volt. Ugyanakkor a tervezett megjelenés csúszása miatt két nagyon friss hírre is rákérdeztünk – az alábbiakra.

Nagyon friss hír, hogy az ön választókerületében az előválasztáson induló MSZP-s politikus, Szakács László jelölését visszavonta az MSZP. A hírek szerint azért, mert Szakács az MSZP helyett talán a DK frakciójába ülne be az új parlamentben. Szakács volt eddig a legesélyesebb ellenzéki jelölt, azaz ez önnek is fontos hír. Mit gondol erről?

Azt gondolom, hogy ez az eset is megmutatja, hogy mire számíthatnak a választók a baloldaltól. Ha már egymást is elárulják, ráadásul már akkor, amikor még csak szeretnék megragadni a hatalmat, mi lenne, ha ők vezethetnék újra az országot.

Egy felmérés szerint egyelőre ön vezet az országgyűlési választókerületében (Baranya 2.) az eddig ismert és mért jelöltek közt, sőt népszerűbb a Fidesznél. Miért lehet ez?

Én a korábbi választásokon is több szavazatot kaptam, mint a Fidesz. A magyarázat talán részben a személyességen van, és azon, hogy értékelik az emberek az elvégzett munkát. Ilyen visszajelzéseket korábban is kaptam. Pécs, főleg egyes területei és Komló hagyományosan inkább a baloldalhoz húz, sok baloldali értékrendű ember él a választókerületben. Nem egy alkalommal kaptam olyan visszajelzést, ahol kerek-perec megmondták, hogy ők az MSZP-re fognak szavazni, nem is tudom őket rábírni, hogy más pártra voksoljanak, de a képviselők közt már rám adják a voksukat, mert látják és értékelik a sok befektetett munkát.

Egy országgyűlési képviselő munkájának nagy része a parlamenti munka. A minap a kormánykoalíció (és a Jobbik, meg néhány független) megszavazta a nagy visszhangot kiváltott pedofilellenes törvénymódosítást, ami azonban az elmúlt hetekben melegellenes, vagy melegelennesnek tartott részekkel is feltöltődött. Gondolom, nem ön volt az az egy, aki nemmel szavazott. Miért szavazta meg ezt a törvénymódosítást? Nem aggasztják a kritikák? Hogy megengedhetetlen, hogy összemossák a melegek ügyét a pedofilokéval?

Valóban nem jó, ha ez a kettő össze van mosva. Az én véleményem az, hogy ez valóban egy kemény és kellően szigorú törvény, de nem ez történt, nem kevertük a két dolgot. Ettől még nyilván lehetnek, akik mást gondolnak, az az ő véleményük. A törvénymódosítást éppen ezért megszavaztam, tehát igen, jól gondolta, hogy nem én nyomtam nemet. A Fidesz korábban is kimondta, én is így tartom, hogy a Fidesznek nem célja és nem is érdeke szembemenni a magyarországi melegközösséggel. Nem is Magyarország az az állam, szerencsére, ahol folyamatos atrocitások érnék a meleg közösséget. Sőt, éppenhogy a lehető legtöbb jogot megszavaztuk, biztosítjuk hazánk meleg polgárainak is. Két kérdés van, amiben a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója nem fog engedni, az a meleg párok részére történő gyermekörökbefogadás engedélyezése, és az azonos neműekre vonatkozó bejegyzett élettársi kapcsolaton túlmutató más, hivatalos állami okirat, magyarán a házasság engedélyezése. A törvénymódosítás célja elsősorban a pedofilia büntethetőségének a szigorítása és a gyermekek védelme, ami kiemelten fontos feladat.

KategóriákMETÁL