Hétfő este járt Baranyában Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnökjelöltje. A pécsi utcafórumról a Szabad Pécs is beszámolt, egyebek mellett arról, hogy rengeteg rendőr vigyázott a biztonságra. Megkérdeztük a rendőrséget, miért volt erre szükség.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Elképesztő rendőri biztosítás mellett zajlott le Dobrev Klára pécsi utcafóruma, amit tegnap egy élő, előzetes bejelentkezésben, facebookos élő videóban be is mutattunk. Ebben:
Pontos számot nem kaptunk a rendőrségtől, de az élő facebookos bejelentkezéskor bemondott erős tippünk helytálló volt, akkor ugyanis azt mondtuk, hogy legalább 40-50 rendőr vigyáz a biztonságra, később pedig próbáltuk megszámolni az egyenruhásokat (a tömegben is voltak civilruhás, de jelvényes rendőrök) és 45-50 közti számig jutottunk.
A néhány száz négyzetméteres Uránbányász téren a rendőrök több oldalról is sorfalat álltak, és több esetben is látszott, hogy számolnak azzal, hogy esetleg valaki Dobrev Klárára vagy más DK-s politikusra/aktivistára támadhat, nem egy esetben láttuk, hogy a látszólag (és igazából gyakorlatilag sem) nem a szervezőkhöz vagy a fórumon elhangzottakra kíváncsi érdeklődőkhöz tartozókat, akik a rendezvény idején közelítettek a téren tartózkodókhoz vagy mentek át a téren, különösen figyeltek.
A Szabad Pécs, mint a facebookos videóban említettük is, megkereste a rendőrséget, egyebek mellett azt kérdeztük, hogy miért volt szükség olyan szintű rendőri biztosításra Dobrev Klára hétfő esti pécsi utcafórumán, mint amit látni lehetett az Uránbányász téren, ahová legalább 40-50 egyenruhás rendőr volt kivezényelve. Azt is megkérdeztük ugyanakkor, hogy köze van-e a látott kiemelt szintű(nek tűnő) biztosításnak ahhoz, hogy egy korábbi esetben egy fegyveres férfi is megjelent Dobrev Klára egyik fórumán, avagy most volt olyan előzetes bejelentés/jelzés, amely miatt szükség volt erre a rendőri jelenlétre?
A rendőrség a konkrét kérdésekre nem válaszolt, de egy általános válasszal arra utaltak, hogy ez egy szakmai-hatósági kérdés, ők e szakmai kérdések alapján döntöttek a helyszín biztosításáról, tehát így volt rendben .

„Tájékoztatjuk, hogy a megkeresésében szereplő fórum a gyülekezési jogról szóló 20218. évi LV. törvény hatálya alá tartozó rendezvény. A gyülekezésre vonatkozóan a rendőrség feladatait az említett törvény 7. szakasza tartalmazza.
A rendőrségnek – a rendőrségről szóló törvényben meghatározottak mellett – feladata, hogy biztosítsa a gyűlések békés megtartását, valamint a gyűléseken a közrend fenntartását, és ennek keretében a megfelelő intézkedések megtételével biztosítsa, hogy a gyűlést harmadik személy ne zavarja.
A rendőrök a rendezvény biztosítását a szükséges és megfelelő létszámmal látták el” – írták.


19? Lapot!